Gyurkity Péter

2009 nyarán jön az AMD és az nVidia új generációja

Kínai források szerint mind az AMD grafikus részlege, mind pedig az nVidia jövő nyáron dobná piacra soron következő generációját, amelyekről eddig két fontos részlet szivárgott ki.

Az eredeti hírben két grafikus chip kódnevét emlegetik, ez pedig RV870, illetve GT216 - abban minden elemző egyetért, hogy ezek az AMD/ATI, valamint az nVidia következő generációjának zászlóshajóit, elsőként megjelenő példányait takarja. A két gyártó még az év vége előtt elkészíti az első darabokat az új sorozatból, a piaci megjelenésre azonban minden bizonnyal egészen a nyárig várnunk kell majd.



A forrás szerint immár teljesen biztos, hogy a szoros verseny folytatásaként mindkét cég kihagyja a TSMC 45 nanométeres gyártástechnológiáját, és egyből 40 nanométerre váltanak a jelenleg alkalmazott 55 nanométeres csíkszélességet követően. A megjelenésre jövő június második felében kerülhet sor, addig pedig van idő a részletek véglegesítéséhez. Ami a várható újdonságokat illeti, itt elsősorban az AMD által nemrég meglebegtetett információkra támaszkodhatunk, amely szerint jövőre elsősorban a DirectX 11 támogatása, a GDDR5 memória széleskörű alkalmazása, valamint a GPGPU és az OpenCL kezelése jelent majd előrelépést.

A DirectX 11 esetében nagy kérdés, hogy ezt mikor integrálják az új fejlesztésekbe. Erre vonatkozó információ sem az AMD, sem pedig az nVidia háza tájáról nem szivárgott ki, így nem tudjuk, hogy pontosan mely chipek birkóznak meg majd először a Windows 7 részeként megjelenő technológiával. Abban a külső megfigyelők egyetértenek, hogy a teljesítményben előrelépés várható, ez viszont nyilván csak az első tesztekben derül majd ki - fontos részlet lehet mindkét versenyző számára, hogy mennyivel tudják meghaladni a jelenlegi generáció mutatóit.

Ami az idei várakozásokat illeti, nagyjából 20 százalékos áresést várnak az ünnepekig, ami még jobban megdobhatja az eladásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Telpapa #19
    "Aki nV-t vesz az fanatikus, és akkor is nV-t venne ha a Radeon olcsóbb lenne."
    Ez ebben a formában nem igaz.Tudod van aki dolgozik is a karátyával nem csak játszik.Hiába a nagyobb erő ha az NV nek olyan profi támogatása van amit pl az atinak sehol sincs.Nem beszélve arrol hogy én eddig az Atival ilyen téren csak szivtam..A driverkavalkád ami körülötte forog nevetséges.Hiába a jo support ha még mindig vannak olyan harderek(tabletek pl) és szofverek amikkel egyszerüen nem lehet ati alatt dolgozni mert szemetel.
    Szoval nagyon szép a nagyobb teljesitmény és a kristály tiszta kép de nálam ez még messze kevés az üdvösséghez.
    Nem vagyok Sem NV sem Ati párti(nekem mindkettöböl van)és örülök amig mind két cég verseng egymásal mert nekem attol jó.Az hogy 1-2 évig ez aztán 1-2 évig a másik van fent vagy lent én leszarom.Azt fogom használni amit munkára,jatékra is tudok használni.Aki ezt másképp gondolja az egyszerüen idióta.
  • Inquisitor #18
    "Erre vonatkozó információ sem az AMD, sem pedig az nVidia háza tájáról nem szivárgott ki, ..."
    Hát ha elvileg 2009 őszén jön ki a DX11, akkor vajon ...?
  • Abu85 #17
    "Ami az idei várakozásokat illeti, nagyjából 20 százalékos áresést várnak az ünnepekig, ami még jobban megdobhatja az eladásokat."

    Ezek az elemzők nagyon optimisták. Az AMD nem fog árat csökkenteni, ha az NVIDIA nem kényszeríti erre. Nekik ez a helyzet maximálisan megfelel, minden szegmensben a Radeon ár/érték bajnok ... ennél nem kell több. Aki nV-t vesz az fanatikus, és akkor is nV-t venne ha a Radeon olcsóbb lenne.
    Az NVIDIA sem fog lépni, mert a GPU piaca veszteséget termel, nem éri meg lenyelni még nagyobb veszteséget.
  • RecoPhile #16
    Egyszerü: vártnál jóval jobban kellnek a 4870 X2-k így a 4850 X2 tolódik, de szerintem decemberre megjönn a várvavárt 4850 X2 x)
  • wednes #15
    Ez tökéletesen így van. A konzolok képességei fogják meghatározni a játék fejlesztést. Egy multiplatform játéknál, nem fognak kifejezetten PC-re fejleszteni, marad a jobb esetben igényesen megcsinált portolás, kevésbé jó esetben meg...
  • grebber #14
    Ez a 4850x2is gaynitom olyan lesz mint a 3850x2 elérhetetlen lesz :(
  • kvp #13
    Addig amig az osszes nagy jatekplatform (konzolok) dx9-esek, addig igazabol nem sokan fognak windows vista exkluziv dx10/11-es jatekokat fejleszteni. A konzolokra jo a dx9, a winxp-re jo a dx9. Igy nem sok esely van a valtozasra.

    Ellenben ha mar mindenki 64 bites vistat fog hasznalni (jelenleg meg vista-bol is tobb a 32 bites) es mar kijottek az uj nextgen konzolok, akkor lesz esely a valtasra. Persze addigra mar ott lesz az uj windows is... Az nvidia lathatoan azert nem erolteti a dx10.1-et, mert sokba kerulne az attervezes es nem lenne igazan piaca, hiszen a tobbseg a mai napig dx9-es kartyakent hasznalja a legujabb kartyaikat is.
  • Sanyix #12
    És persze nem is szebb...
  • Sanyix #11
    a clear sky sajnos egy bugos szar dx9-ben is belassul egy csík bekapcsolásától... olyan gépen amin az shoc úgy futott mint a vadbaromállat.
  • Adam II #10
    És ha nem veszel új kártyát mivel húztad volna ki a DX11-es kártyákig?