Gyurkity Péter

Windows Strata néven jön a Microsoft felhő-platformja

A szoftvercég rövid időre közzétette a számítási felhők koncepciójára építő operációs rendszerének tervezett nevét, amit azután gyorsan eltávolítottak a kérdéses oldalról. Ballmer vezérigazgató mossa kezeit a Vista Capable matricák kapcsán.

A Windows Strata név a Professional Developers Conference (PDC) közeledtével frissített internetes oldalon bukkant fel, ezt azonban néhány órán belül orvosolták is a Microsoft illetékesei. A név azóta eltűnt a lapról, ám néhány szemfüles internetező gyorsan lekapta az akkori állapotot és erre alapozva születtek hosszabb értekezések a soron következő operációs rendszerről.

Ennek érkezéséről korábban mi is hírt adtunk, hiszen Steve Ballmer vezérigazgató európai körútján maga jelentette be a fejlesztés érkezését, pontosabban azt, hogy az egyelőre Windows Cloud néven futó rendszerről egy hónap múlva adnak majd részletes információt az érdeklődőknek. Azt sajnos egyelőre nem tudni, hogy ez vajon csak egy újabb kódnév, amely a megjelenés közeledtével feledésbe merül, avagy a Strata immár a végleges hivatalos elnevezés. A lényeg persze nem is ez, hanem az, hogy a PDC konferencián (amely egyébként október 27-én rajtol el a tengerentúlon) milyen adatokat osztanak meg a nagyközönséggel.

Időközben újabb részletek láttak napvilágot a Vista Capable matricák miatt elindított bírósági per kapcsán. A Microsoft még szeptember végén nagyobb beadványt juttatott el a bírósághoz, amelyben saját álláspontjukat magyarázzák. Steve Ballmer ebben többek között arra hivatkozik, hogy 2006 során ő maga csak az általános előkészítő tárgyalásokon vett részt, a konkrét döntéshozatalban nem játszott szerepet. Ez persze azt is jelenti, hogy nem terheli felelősség a matricák megjelenésében, ezért más(oka)t kell büntetni.

Indoklása szerint Jim Allchin és Will Poole alelnökök döntése volt a matricák alkalmazása, ezzel azonban az a gond, ők már nem dolgoznak a szoftvercégnél - Allchin tavaly, Poole a múlt hónapban lépett le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #27
    ezt a hülye nevet, mintha a Ьшскщыщае.ru legújabb fejlesztésű os-e lenne. Vodka volga, peshka, strata... ешынеф ргдяуыыуп ьупсыфл ауодуынеуыш лщвтумтул шы!
  • chuky123 #26
    Szóval ez olyan oprendszer lesz amit net nélkül nem is lehet majd használni?
    akkor ez nagyon sikeres lesz.
  • phoenix1 #25
    Igen, igazad van angolul, úgy ahogy mondond; viszont szlovákul strata mint veszteség. :)
  • aki kérdez #24
    Jaj :D Nyilván nem veszteséget meg hasonlokat jelent a Strata, hanem a stratusból "vistásították", ami egy felhőfajta...
  • kjasfhasdfasd #23
    Csak nehogy valami nagy szél elfújja a felhőket!
  • szedRick #22
    Köszönjük, hasznos volt!
  • barr #21
    "hosszabb értekezések a soron következő operációs rendszerről."
    Nem operációs rendszer lesz, ajánlom figyelmetekbe ezt.
  • vajon kiki #20
    ködösítések, kódnevek, hoaxok és állhírek helyett végre kiadhatnának egy rendes operációs rendszert is

  • bm823 #19
    Hát ez nekem nagyon tetszik. :D

    Szóval az MS űbereli a cloud-t is.
  • Achilles #18
    strata a lengyelben tenyleg veszteseget jelent:D (kimondva: sztrátá)