Gyurkity Péter

A tinik felé fordulnak a mobilcégek

A tengerentúlon a 8 és 12 évesek csaknem fele használ rendszeresen mobiltelefont, és a szülői korlátozások ellenére ez lehet a következő nagy piac a szolgáltatók számára.

A Nielsen Mobile felmérésének ismertetésére a CTIA Fall 2008 rendezvényen került sor a hét közepén. Ebből többek között kiderül, hogy a "tween" kategóriába sorolt tinik körében egyre nagyobb arányban megtalálhatók a hordozható készülékek és az új felhasználók minden bizonnyal többet várnak el az egyszerű hívásoknál - a különböző kiegészítő szolgáltatások gyors terjedését egyelőre a szülői szigor korlátozhatja.

Az Egyesült Államokban a 8 és 12 év közötti gyerekeknek immáron 46 százaléka használ rendszeresen mobiltelefont. A fiatalok átlagosan 10 és 11 évesen jutnak hozzá első készülékükhöz, amit a szülők a legtöbb esetben azzal indokolnak, hogy ez kitűnő megoldás vészhelyzet, illetve valamilyen váratlan, kedvezőtlen fejlemény esetére. A legtöbbször persze nem segítségnyújtásra használják a mobilokat, a korán bekapcsolódó új felhasználók pedig nyilván az egyéb funkciókat is szívesen igénybe vennék - amennyiben a szülői szigor ebben nem szabna korlátokat. Az biztos, hogy a szöveges üzenetek népszerűségének növekedését ez nem fogja vissza, a gyerekek 55 százaléka küld és fogad rendszeresen ilyen üzeneteket.

A csaknem 10 millió főre rúgó (összesen mintegy 20 millió 8 és 12 év közötti gyermek van az USA-ban) vásárlói tábort illetően a szülők 92 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valamilyen formában megszabja a mobilhasználat betartandó pontjait. 69 százalék tiltja a játékok és csengőhangok letiltását, a felügyeletben pedig nagy segítséget jelent, hogy 65 százalékban valamilyen családi csomag keretében állják a díjakat, így azonnal kiderülnek a turpisságok. A mobilpenetráció egyébként az országban megközelíti a 85 százalékot és ennek további növekedése várható - annak ellenére, hogy a vezetékes telefon rendkívüli olcsósága miatt a hagyományos készülékek sem mennek majd ki egyhamar a divatból.

A fentiek alapján jól látszik, hogy a gyártók és a szolgáltatók következő nagy dobása a tinik teljes meghódítása lesz. Az új, menő kütyükre kifejezetten vevő vásárlói réteg másik fele is rákaphat a mobilhasználatra, ami további dollármilliókat jelent majd az érintett cégeknek - és a szülőknek is, hiszen ők állják majd a cehhet.

Ami a hazai helyzetet illeti, júniusban tovább nőtt az előfizetések száma, meghaladva ezzel a 11,5 milliót. Egy év alatt 1,3 millióval nőtt a három szolgáltató bázisa, ami persze nem jelenti azt, hogy itthon mindenkinek van mobil készüléke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #20
    Nekem is rejtély. 6 év alatt volt 3 telefonom és csak azért volt lecserélve az első kettő, mert tönkrementek.
  • kvp #19
    Amerikaban a tween 8-12 evest jelent, mig a teen 13-19 evest. A lenyeg, hogy az uj celkozonseg a 8-12 evesek, mivel aki ennel idosebb annak mar tobbnyire van telefonja, legalabbis ha anyagilag lehetosege van ra.
  • Chocho #18
    Jaaaa, már értem. Akkor sry. :)
  • 5c0rp330n #17
    "A teenager, or teen, is a young person whose age is between thirteen and nineteen. They are called teenagers because their age number end in "teen"."

    így is van :)
  • hpteso #16
    bárcsak a tanulás lenne már hobbi meg a menő a fiatalok körében.
  • reaper4 #15
    valakinek ez a hobbija... én a pc-met fejlesztgetem, mert nekem meg ez a hobbim.
  • trogerzsiger #14
    Mert attól hosszab lesz a farkuk
  • Reg5 #13
    Jáj, ne is mond.. Még ha fülhalgatón hallgatnák a zenéjüket akkor ok, de mikor már kihangosítva hogy mindenki hallja, kissé elborul az agyam.

    Bár azt se értem, hogy néhányan miért vesznek havonta új mobilt..?
  • Zoliz #12
    Nyomorult kisköcsögök csak pattognak a telójúkkal, de szemtől szemben mukkani sem tudnak egymással. Ez olyan mint Csemőn a digitiális óvóda. Ahelyett, hogy egymással játszanának a gyerekek, egymás mellett bámulják a monitorokat mint a zombik. Javaslom megnézésre a plakátot. Szánalmas.
  • tntmax #11
    iTard nemzedék. :)