SG.hu·

Németország: fellélegezhetnek a kisebb fájlcserélők

A jövőben számos német szövetségi tartományban érezhetik magukat biztonságban a néhány zeneszámot vagy filmet feltöltő felhasználók.

Elsőként Észak-Rajna-Vesztfália három főügyésze állapodott meg arról, hogy ezentúl azokban a kisebb szerzői jogsértési ügyekben, amelyekben fájlcserélők a gyanúsítottak, nem indítanak eljárást. Ezt a megállapodást később megerősítette a Düsseldorfi Tartományi Főügyészség szóvivője is. Az egyezményhez várhatóan csatlakoznak a bajor, a baden-württembergi, a szászországi és a szász-anhalti tartományi főügyészségek is.

A jövőben csak azután indítanak eljárást a fájlcserélők ügyében, ha bizonyítható, hogy filmek, zeneszámok, játékok vagy szoftverek nagy mennyiségű kalózmásolatát töltötték le vagy terjesztették és a céljuk az anyagi haszonszerzés volt. A határérték 3000 euró, vagyis csak azokban az esetekben indul nyomozás, ahol az okozott kár elérte ezt az összeget.

A döntés hátterében az áll, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában a helyi ügyészek többször is panaszkodtak a havonta a fájlcserélők ellen beérkező átlagosan 5500 feljelentés miatt, amelyeket egyszerűen nem tudtak feldolgozni. A feljelentéseket minden esetben a zene-, a film- és a pornóipar érdekeit védő szervezetek tették. Az eddigi nyomozások havonta átlagosan félmillió eurójába kerültek a német államnak, ezáltal az adófizetőknek. Az ügyészek megállapították, hogy az esetek döntő többségében a feljelentők célja nem az elkövetők mielőbbi megbüntetése, hanem az adatgyűjtés volt, hogy így később minél több fájlcserélőt perelhessenek be.

A szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy a kalózmásolatok készítése, terjesztése továbbra is bűncselekmény. Az eltérés a korábbi évekhez csupán annyi, hogy nem a kishalakat szeretnék megfogni. Különbséget tesznek abban a tekintetben is, hogy mi a terjesztett mű. Egy, a mozikba kerülő új film kalózkópiájának terjesztése nyilván nagyobb kárt okoz, mint ha valaki például a Casablancát töltötte volna le az unokájának.

Idén tavasszal a wuppertali ügyészség úgy döntött, hogy nem emel vádat a fájlcserélők ellen. A testület vezetőjét emiatt feljelentették a film- és a zeneipari szervezetek. Később a frankenthali bíróság kimondta, hogy a fájlcserélők elleni perekben nem használhatók fel bizonyítékként az IP-címek. A szeptember elsejétől hatályba lépő, módosított német szerzői jogi törvény egyik paragrafusa maximalizálja a fájlcserélők ügyében hozott megrovások vagy figyelmeztetések esetén fizetendő kártérítések, illetve pénzbüntetések összegét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vajon kiki2008. 08. 11.. 15:21||#18
"...akinek nincsen számítógépe..." ...

...az -és különösen a mai világban- valószínûleg nem vágyik, se filmre, se videojátékra, se olcsón, se drágán... (MAXIMUM (!) marad a tv-rádiónál)

...arról tkp. nem is érdemes beszélni, mert ez a fórum elsõsorban azoknak szól, akiknek van, vagy legalább érdeklõdést mutatnak iránta...
© vajon kiki2008. 08. 11.. 14:56||#17
azt azért megsúgom, hogy semmi firewall, vagy routet nem blokkolja, és nem is történt az adott idõpontban ilyenirányú változtatás....
© vajon kiki2008. 08. 11.. 14:54||#16
aha. és azt mivel magyarázod, hogy órákon keresztül nem ment nálam a TOR, az említett 9050-es porton,(persze net meg minden egyéb volt közbe) majd mikor átkapcsoltam kézzel egy másik portra (18789 amit hasraütésbõl írtam be), MILYEN ÉRDEKES, hogy egybõl meglódult...

Ez kizárólag a 9050-es port szolgáltató által történt BLOKKOLÁSÁT jelenti és a 9050-es portot pedig legjobb tudomásom szerint a csak TOR és azon belül is ÉN szoktam használni (de én viszont NAGYON) ... tkp. ez az alapértelmezett SOCKS portja a TOR hálónak. Szokott volt régegebben még a 8118 is lenni bár ez leginkább csak belsõ port. Ha van valami egyéb , logikus 5leted, hogy mégis mi a manótól szállt el nekem csak és kizárólag a 9050-es port ilyen "rejtélyes" körülmények között, akkor légyszíves osszad már meg velünk, mintegy tanulságképpen ! <#eplus2> Kössz !
© eto demerzel2008. 08. 11.. 08:28||#15
na nehogy maaa. osszeeskuves elmelet... le sem .... teged. meg a tor halodat. egy ekkor tarsasagnak te 1 kis piszok vagy, es abbol is az erdektelen tipus. nem te vagy a vilag kozepe.
© zola20002008. 08. 10.. 18:38||#14
Szerintem meg nem, akinek nincs számítógépe, csak egy egyszerû ember, az honnan szerezzen olcsón cdket, dvd filmeket, videojátékokat? 😊
© atlagember2008. 08. 10.. 18:26||#13
Végre egy ésszerû döntés. Követni kellene minden országnak!
© vajon kiki2008. 08. 10.. 17:35||#12
csak érdekességképpen említem meg hogy mennyire mûködik hazánkban a kínai tipúsú cenzúra és a hatóságok nyomulása, hogy nálam a TOR alapértelmezett 9050-es portját fogták és egyszerûen lekapcsolták a T. szolgáltatók <#violent><#kocsog><#csodalk>, gondolom azért, mert látták hogy miket irogatok itt ezen a fórumon és hogy milyen titkosítást használok... hát boccs... azonnal átálltam egy másik portra, mind a 65500 portot csak nem fogják lekapcsolni <#duhos2><#action><#nezze><#finom>
© vajon kiki2008. 08. 10.. 17:28||#11
hát most mit mongyak erre??

most , mikor látják már hogy bukott a helyzet, és az utolsókat rúgják, még benyomnak egy olyan cikket, mintha õk engedték meg volna nekünk, hogy élhessünk... nagy kegyesen <#violent>

hát köszönjük szépen , tudunk mi élni nélkülük is...

titkosított csatornákon keresztül idáig is és eztán is le fogunk tudni tölteni bármit az internetrõl, ha megengedik, ha nem.
© FoodLFG2008. 08. 10.. 17:08||#10
Azér' nem kell elpoénkodni <#eplus2>
© Vorpal2008. 08. 09.. 21:51||#9
"3000 euró" - naponta 3szor felülirom - de ki nem