Berta Sándor

Virtuális világokban mossák a pénzt

Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmus elleni harcért felelős koordinátora attól tart, hogy a szervezett bűnözők a pénzmosásaikat a jövőben a virtuális világokban hajtják majd végre.

Az európai uniós megbízottja úgy vélte, hogy az online fizetési szolgáltatások és az alternatív pénzügyi átutalási rendszerek különösen veszélyeztetettnek számítanak. A terroristák ezeket a megoldásokat könnyen a saját céljaikra használhatják fel. "2006-ban becslések szerint több mint egymilliárd dollárt adtak ki az emberek a virtuális világokban elérhető termékekre és szolgáltatásokra. Mivel ezek a közösségek minden eddiginél nagyobb névtelenséget biztosítanak a felhasználóknak és az ottani nyeremények, például az elektronikus átutalások segítségével könnyen átutalhatók a valós világba, ezért ezek az oldalak később alkalmasak lehetnek a terrorizmus finanszírozására" - állapította meg jelentésében Gilles de Kerchove.

A szakember emlékeztetett rá, hogy az európai uniós tagországok belügyminiszterei már két héttel ezelőtt megállapodtak abban, hogy lehetővé teszik harmadik fél számára a rendőrségi adataik megismerését. De Kerchove szerint már csak a jogi akadályokat kell elhárítani, azonban eközben nem sérülhetnek az adatvédelmi jogok.

Az európai uniós tagállamok belügyminiszterei július elején tanácskoztak egy olyan stratégiáról, amely lehetővé tenné, hogy az eddiginél jobban nyomon követhetők legyenek a terroristák nemzetközi banki átutalásai. A Bundesrat például nemrég egy olyan törvénymódosítást fogadott el, amely kimondja: minden banknak, pénzügyi intézetnek, ingatlanforgalmazó cégnek és adótanácsadónak meg kell vizsgálnia a 15 000 eurónál nagyobb készpénz-fizetési esetekben az ügyfelek személyazonosságát.

De Kerchove kiemelte, hogy az online és a mobil fizetés minden korábbinál nagyobb mértékben és dinamikusabban terjed. Éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy az úgynevezett Financial Action Task Force (FATF) 2006 októberei javaslatai használhatók-e még vagy újakat kell kidolgozni. "A terrorizmus leküzdéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy felszámoljuk a terrorizmust finanszírozó hálózatokat és hogy a terroristáknak elvegyük a kedvét az új hálózatok létrehozásától" - közölte az európai uniós szakértő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mousee #11
    Ez nagyon nagy XD

    Amúgy WoW-on terroristák tudnak beszélgetni, még akár privátban is. És beszerveződhetnek egy raidbe is, mintha black temple ellen mennének, azt közbe mennek robbantgatni XD

    Tíccsákbe ja zoxigént, mer a terroristák be bírják lélegezni, és ezzel is csak előrébb van a terrorizmus...

    éljen amerika...idióták...
  • lapaleves #10
    hát ja, nagyjából ennyi. azért nem semmi, hogy a szakértőknek sikerült rájönniük, hogy a kvázi-barter virtuális csereeszközök nem vannak adóztatva.

    de újfent: a nemzetközi terrorizmus is nagyon-nagyon veszélyes dolog.
  • ihateworkdays #9
    Elképzelem, ahogy egy terrorista osztag ül a gépek előtt és WoW-ozik.:D
    Esélyes, bár nem lehetetlen.
    Állítoólag a maffia már így (is) mossa a pénzét.
  • trogi #8
    Először vigyorogtam én is, ahogy elképzeltem, hogy bűnözők vásárolnak maguknak villát, autót, szigetet a szekonlájfban. :-)

    Európában kevesen ismerik, de szerintem ez is az arab pénzváltórendszer ellen irányul. (Nem jut eszembe a neve.)
    "Mit képzelsz? Beraksz pénz Teheránban, majd Tripoliban 1 hónap múlva bemondásra kiveszed? Ráadásul papírok, kamat és adó nélkül? Pfuj, undorító! Hát nem! Menj a bankjainkhoz!"
  • Amergin #7
    A nagy mesterek újabb támadása a privát szférátok ellen.
    Nekik mindenre rá kell tenni a mocskos, szőrös kezüket. Kontroll alá kell vonni mindent. Hamarosan ha fingtok, azt is mikrofonokkal fogják rögzíteni.
    Hogy nincs indok mindezeket az emberekre erőltetni?
    Majd a titkosszolgálat megtámogatja picit a "terroristákat" és akkor majd lesz ürügy...hehe
  • birdo #6
    HIhi... nálunk az 5 milka feletti kézpénzes forgalmat kell jelenteni...
  • slickboy #5
    Szerintem a Second Life-ra céloztak. Vagy egy kis online pókerre vagy kaszinóra.
  • P3h3ly #4
    Nem értem mit akarnak ezzel. És egyáltalán mire értik a "virtuális világokat" ebben az esetben mert ezt ált. az MMORPG-k re használják és ennek a cikknek köze nincs hozzá...
  • archelf #3
    Nem szaroznak, csekk e-gold:
    http://www.securityfocus.com/news/11462

    AE
  • gere1 #2
    az ilyen faszokat le kellene loni. mennyivel szebb es nyugodtabb lenne a vilag!