Gyurkity Péter

Mégis megveheti a Microsoft a Yahoo-t?

Partizánakcióval hoznák helyre az utóbbi hónapok malőrjeit, és a keresőcég igazgatótanácsának leváltása után folytatódhat a két vállalat közötti egyeztetés. Redmond csak a vezetők lecserélése esetén lenne érdekelt.

A főszerep ezúttal is Carl Icahn-nak jutott, aki a jelek szerint buzgón munkálkodik azon, hogy valamilyen megállapodás mégis létrejöjjön a két cég között. A befektető legújabb ötlete szerint az augusztus 1-én esedékes következő ülésen leváltanák a Yahoo igazgatótanácsának tagjait, a posztokat pedig saját embereivel töltené fel, akikkel karöltve ezután nyélbe ütnék a korábban már kútba esett megállapodást.

A Microsoft hivatalos közleményben reagált Icahn levelére, leszögezve, hogy egy ilyen fontos váltás után ők is érdekeltek lennének a tárgyalások folytatásában. Itt újra lehetőségként merül fel a keresőmotor és -oldal megszerzése, illetve akár a teljes vállalat felvásárlása. Erre azonban csak akkor lennének kaphatók, ha az igazgatótanácsban végbemennének az említett személycserék. Ellenkező esetben nem állnak kötélnek és nem hajlandók újra végigmenni a tortúrán - ismerve a Yahoo jelenlegi vezetésének véleményét, ez bölcs döntés lenne.

A jelenlegi igazgatótanács szintén reagált a hírre, kiemelve, hogy ők is érdekeltek egy elfogadható megállapodás tető alá hozásában, hiszen még június végén is megkeresték ajánlatukkal a szoftvercéget, ahonnan azonban azt a választ kapták, hogy már nincs napirenden a felvásárlás, még a korábban Redmond által ajánlott árakon sem. Icahn manőverét egyfajta belső attaknak minősítik, amely kizárólag arra irányul, hogy saját embereinek kinevezésével mindenképpen létrejöjjön az említett megállapodás, mégpedig egy jövőben meghatározandó árfolyamon.

A vita tehát folytatódik, egyelőre kevés gyakorlati eredménnyel - augusztus 1-én meglátjuk, hogyan alakulnak majd az erőviszonyok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #7
    Ez talan abbol adodhat, hogy a cikkben a Microsoft es a Yahoo ugyerol van szo nem a Google-rol.
  • Glaady #6
    A googli is ezt csinalja csak sunyibb modon, ot meg senki sem fikazzaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
  • Gabe Dearborne #5
    Na, gyerekek, nekem most kezd kurvára bűzleni minden. Mert ha ez nem monopólium-építés, akkor én leszek a következő pápa.
  • ihateworkdays #4
    "A piac farkastörvényei."
    Vagy mondhatnám azt is, hogy a nagyhal bekapja a kishalat, a kishal meg bekaphatja a nagyhalét.;)
  • mustang93 #3
    Ilyet.A Microsoft ilyet tesz.
  • rigidus #2
    Nekem is ez volt a gyanum mikor a cikket olvastam. De oszinten, ugye nem ez az elso, hogy ilyet lattunk toluk?

    Ez volt ez a nagy csend, eddig ment a barna kavaraszasa. A Romai Birodalom modszerei, ma MS modszernek hivjuk: "nem hajolt meg akkor megyunk hatulrol". Letettek par dollart az asztalra, megmozgattak a kapcsolataikat, par embert sarokba szoritottak a vezetosegnel majd beultettek a sajat embereiket a helyukre. Most pedig oltony + nyakkendo aztan leulnek az asztalhoz, hogy elegedett mosoly mellett "meg tudjanak egyezni" a sajat embereikkel.
  • JL666 #1
    és ezt így lehet?! Sztálin is ezt csinálta, nem? Aki úgy gondolta számára konkoruencia vagy az ő pozicióit veszélyeztette azokat eltávolította. Más kérdés, hogy ő ki is nyírta őket. Bár ki tudja a picipuha mire képes a yahoo-ért...