SG.hu·
Sarkozy kioktatott egy technikust, mert az nem köszönt neki
Egy nap alatt több mint 650 ezren töltötték le és több százan kommentálták azt a felvételt az interneten, amelyen Nicolas Sarkozy francia államfő a hazája EU-elnöksége alkalmából készült hétfő esti tv-interjú előtti percekben - elvileg kamerán kívül - kioktat egy technikust, amiért az nem köszönt neki.
A felvétel legelején, az élő adás előtti percekben a stúdióban helyet foglaló államfőre egy technikus szó nélkül helyezi fel a mikrofont. Miután a férfi nem reagál Sarkozy köszönésére, a köztársasági elnök mosolyogva megjegyzi: "A nevelésen múlik". Majd miközben egy sminkes szintén köszönés nélkül kezdi el púderozni az elnököt, az a vele szemben ülő újságíróknak jegyzi meg: "Ha már meghívtak, azért mégiscsak elvárható lenne, hogy az emberek köszönjenek". Miután senki nem reagál az elnök szavaira, ő így folytatja: "Vagy pedig nem a közszolgálati médiában, hanem tüntetők között vagyunk". Aztán az elnök már szinte önmagának mondja: "Hihetetlen! És nagy baj! De ez meg fog változni!"
Néhány perccel később az egyik újságíróhoz fordulva némi humorral jegyzi meg Sarkozy: "Nagy örömömre szolgál Leclerc urat újra látni a képernyőn! Mennyi ideig is voltál félreállítva?" A felvétel végén pedig Sarkozy azt kéri azt újságíróktól, hogy az egyébként az EU-elnökségről szóló interjúban kérdezzenek rá a múlt vasárnap a dél-franciaországi Carcassonne laktanyájában egy katonai bemutatón történt tragédiára, melynek során 17-en sérültek meg, miután egy katona vaktöltények helyett éles lőszert használt.
A France 3 közszolgálati televízió kamerájával készült felvétel hétfőn este került fel a Rue89 nevű internetes hírportálra, majd onnan az egyik videómegosztó oldalra. Az elnöki hivatal kedden este nem kívánta kommentálni a felvételt, a közszolgálati televízió vezetősége viszont a "leghatározottabban" elítélte a nem nyilvános képekkel való "kalózkodást", és belső vizsgálatot rendelt el "annak kiderítésére, hogy azok hogyan juthattak ki a France Télévisions-ból".
A francia közszolgálati média munkatársai az elmúlt hetekben élesen bírálták Nicolas Sarkozyt az audiovizuális reformtervezetért, amelynek keretében az elnök saját hatáskörébe vonná a köztévé vezetőjének kinevezési jogát, és a reklámok megszüntetésével várhatóan jelentősen csökkennének a köztévé forrásai. Februárban egy olyan felvétel járta be a világot, amelyen a francia államfő a párizsi mezőgazdasági kiállítás egyik bámészkodójával keveredett szóváltásba, miután az elutasította Sarkozy kézfogását.

Kapcsolódó cikkek és linkek
Egy bűvész elfelejtette a kezébe ültetett RFID implantátum jelszavátKormányzati védelmet akar az MI-től Paul McCartneyNemi erőszakkal vádolja Sam Altmant, az OpenAI vezérét a húgaMusk az X promózására használná fel a Zuckerberg elleni bunyójátTelefonok feltörésével vádolja a brit bulvársajtót Harry hercegVálik Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosaGránát robbant egy dagesztáni számítástechnika-teremben Digitális sírkövet dobott piacra egy szlovén vállalat
Hozzászólások
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
© nyalógép2008. 07. 03.. 23:11||#8
Nehogy már Sárközynek kelljen szégyenkeznie, hogy ennyi tahó van körülötte.
Ez a szitu elég idegesítõ tud lenni, nem igaz hogy nem lehet kibüffenteni valami válaszfélét. Úgy néz ki, hogy a végén még õk vannak még megsértõdve.

© TheRaven2008. 07. 03.. 20:09||#7
"Kicsit sokat képzel magáról az arc :|"
annyit azé elvárhat h köszönjenek neki😛 fõleg h engem is nagyon felbosszantanak azok a tahók akiknek udvariasságból köszön az ember azok meg le se szarnak...

© Tinman2008. 07. 03.. 14:30||#6
/nem köszön<#eplus2>#eplus2>
© poizon2008. 07. 03.. 12:19||#5
szerintem meg a cikknek nincs se tudományos, se informatikai, sem egyéb szórakoztatóipari hírértéke. teljesen elbulvárosodunk...
© Normal2008. 07. 03.. 09:45||#4
Szervusztok!
Szerintem is jó köszönni. 😊
Szerintem is jó köszönni. 😊
© pasi29uk2008. 07. 02.. 22:00||#3
Lehet, hogy bennem van a hiba de visszaköszönni: alap.
© [HUN]PAStheLoD2008. 07. 02.. 21:08||#2
Kicsit sokat képzel magáról az arc :| Mondjuk még mindig õ tûnt a legjobb választásnak akkoriban. Ilyen ez a polszakma, tele van köcsögökkel :/
© Balage742008. 07. 02.. 20:22||#1
Na bazz, én is technikus vagyok... Ezek után én sem fogok köszönni Nicolasnak😄