SG.hu·

2010-re ígérik a holografikus kijelzőket

Az indiai Infosys kidolgozta a holografikus kijelzők és a képfeldolgozási folyamat részleteit, saját, a kereskedelmi forgalomban megjelenő hordozható megoldásaikat pedig 2010-re ígérik.

A cég most egészen pontosan arról számolt be, hogy hosszas kutatói munka után bejegyezték a fontosabb szabadalmakat a tengerentúlon. Az amerikai szabadalmi hivatal által elfogadott dokumentum a komplex háromdimenziós képi anyagok továbbításának technikáját írja le a jelenleg használt kommunikációs hálózatokon, amelyet az tesz lehetővé, hogy kizárólag a feldolgozatlan tartalmak továbbítják, amelyet a végponton lévő egység állít újra össze.

Az Infosys megoldása a fejlesztők szerint első körben a balesetek körülményeit vizsgáló szakemberek, orvosok, illetve tanárok számára lehet igazán hasznos. A cég által alkalmazott gyors processzor a hagyományos digitális fényképezőgépek által rögzített képsorozatból is összeállíthat egy komplex háromdimenziós képet, mégpedig a Fourier-transzformáció irányelvei alapján számítva ki a hiányzó harmadik dimenziót. A végeredmény ezután a járműveket, pácienseket, illetve az oktatásban felhasznált anyagokat ábrázoló képek formájában kapjuk meg. Az eszköz a háromdimenziós holografikus képek fogadására és küldésére is alkalmas, a kijelzést projektor segítségével oldják meg.

"A hordozható holografikus eszközök nemcsak a felhasználói élményt javítják, de valódi háromdimenziós és jobb minőségű képekkel teszik realisztikusabbá a játékokat, mozifilmeket és a különböző tudományos területeken felhasznált anyagokat" - jelentette ki a cég szóvivője.

Ígéretük szerint az eljárás során elkerülhető lenne a képi anyagok minőségének romlása, ami eddig megoldhatatlan feladatot jelentette a fejlesztők számára. A megjelenést 2010-re prognosztizálják, addigra a globális 3D-kijelzők piaca évi 8,1 millió darabra ugorhat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© chriskardos2008. 09. 07.. 00:39||#24
Gyerekek...ez a jövõ....Hihetetlen!!!!!! Alig várom<#alien2>
© Yoshimitsu2008. 06. 30.. 21:20||#23
Szerintem nem véletlenül szabadalmaztatták, azé me még titok. 😊 Majd kiderül mit csinálnak. 😊

De azért nekem egy dolog eszembe jut a Star Trek Voyager-bõl. 😊 "Computer aktiváld az Orvosi Segéd Hologramot." 😊
© Csaba422008. 06. 24.. 00:49||#22
Akkor már nem is veszek TFT/LCD moncsit, inkább egy ilyenre gyûjtök. XD Bár, ha a tervezõk/fejlesztõk minden ígéretüket betartották volna, akkor már rég ilyen masina lenne a szobányi mainframe gépem mellett. 😊
© rob992008. 06. 23.. 10:41||#21
az lenne a pda... 😄

Érdekes a dolog, majd meglátjuk, de ha ez mûködni fog, akkor a tévék számára is komoly vetélytársat fog jelenteni.
© brueni2008. 06. 23.. 09:30||#20
ha elolvassátok, akkor itt elsõsorban 3d-s képek kezelésérõl, kódolásáról, továbbításáról van szó, nem arról, hogy holografikus menüt kapnak a telefonok.
inkább úgy gondolom, hogy a helyszinelõ rendõr egy mobil (hordozható) eszközzel körbevizslatja a terepet, azt az eszköz értelmezi, feldolgozza, és kódolva továbbítja egy másik mobil eszköz felé, mely azt fogadni képes.
ennek mellékterméke persze lehet, hogy szép animált mélységében érzékelhetõ "felületet" is kapnak a mobil eszközök, de azt nem kezelõfelületnek, hanem pl prezi kivetítésére.
© willcox2008. 06. 23.. 09:20||#19
Holografikus kijelzõ???? LOL! Ez egy sima miniprojektor!
Hajrá bulvár!
© Epikurosz2008. 06. 23.. 00:34||#18
Pld. az, hogy kevesebb adatot köll tárolni.

amúgy biztos jó, de akkor le kell cserélni megint a monitorokat? alig szoktuk meg az lcd-t...
© PíszLávJuniti2008. 06. 22.. 21:38||#17
A Fourier tranzformáció hogy került a képbe? A hivatkozott cikkek nem tartalmazzák.
A JPEG tömörítésnél eddig is rá építettek lényegében, de a 3D-s képpé alakításban mi a szerepe?
© roliika2008. 06. 22.. 21:12||#16
Nincs. 😄 Motorola az év végére ígért ilyen projektoros mobilt. Csak ugye a Motorolának mostanában nem megy túl jól a bolt..szóval lehet csak porhintés volt.
© valamit2008. 06. 22.. 19:58||#15
És van már olyan mobiltelefon, amibe be van építve ez a funkció? Mondjuk egy ilyen vetítõ, a mobilon egy olyan pöcök, mint a lapotopokon is van egér helyett, a mobil bal oldalánál pedig egy a porszívó madzagjához hasonlóan kihúzható/felcsavarható billentyûzet? Ja és persze mindez együtt használható is, amolyan mobilt laptoppá alakítható?