SG.hu·

Az Orange lesz a negyedik szlovák mobilszolgáltató

Törvényerőre emelkedett a negyedik szlovák mobil szolgáltatói licenc odaítélése az Orange Slovakia távközlési vállalatnak, a France Telecom leányvállalatának - közölte a TU SR szlovák távközlési hatóság, miután lejárt az esetleges kifogások benyújtásának határideje. Az Orange tehát 14 napon belül köteles kifizetni a licencért felkínált 40 millió koronát (1,2 millió euró).

Az Orange Slovakia a legnagyobb Szlovákiában tevékenykedő három mobil szolgáltató között. Rajta kívül még a Deutsche Telekom érdekeltsége, a T-Mobile Slovakia, valamint a spanyol Telefónica leányvállalata, az O2 Slovakia tevékenykedik az országban. A TU SR által március 31-én kiírt negyedik szolgáltatói licenc pályázat nem zárta ki a pályázók köréből az országban már licenccel rendelkező társaságokat. Az Orange Slovakián kívül még két vállalat indult a pályázaton.

A TU SR szerint az O2 alacsonyabb ajánlatot tett mint az Orange, ennek összegét azonban a vállalat kérésére nem hozzák nyilvánosságra. A harmadik pályázót pedig, az Irish Logic Systems Limited vállalatot a pályázati bizottság kizárta, mivel nem felelt meg a kiírási feltételeknek.

Ahogy azt a távközlési hivatal már a pályázati kiírás meghirdetésekor is közölte, az Orange által megszerzett frekvencia blokk teljes lefedettségű hálózat kiépítésének célját szolgálja, különös tekintettel a szélessávú mobil internet szolgáltatásokra. A licenc országos lefedettségre és húsz éves időtartamra szól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szombi2008. 06. 17.. 12:45||#3
Gondolom ez arra jó, hogy több frekvenciát kap, tehát vagy egy cellában többen beszélhetnek,
vagy nagyobb sávszélességet tud biztosítani felhasználóinak(ez utóbbi a valószínûbb).

De egy kicsit furcsállom a 288 millió forintnyi összeget, mert 15 éves koncesszióért
szép hazánkban egyenként 17 milliárdot le kellett perkálniuk a szolgáltatóknak.

Amúgy meg totál hülyeség volt ez a szlovák pályázat, mert ha inkább a frekvenciatartományokat
kezdték volna értékesíteni, abból mindhárom szolgáltató vásárolt volna,
hisz úgyis rég tudták ki lessz a nyerõ, ezzel meg nem lessz verseny, csak monopólium!!!
© smore2008. 06. 17.. 00:16||#2
már most is 3 szolgáltató van, elõfizetõk száma szerinti csökkenõ sorrendben:
- Orange
- T-Mobile
- O2

Mivel azok is pályázhattak, akik jelenleg is érvényes licenccel rendelkeznek az országban, az Orange is versenybe szállt és nyert, így kvázi õk lettek a "negyedik" szolgáltató is. Hogy ez pontosan miért is jó, el nem tudom képzelni... 😊
© szombi2008. 06. 16.. 21:49||#1
Mivan?
Szóval mégiscsak 3 szolgáltató lessz északi szomszédunkban???
akkor mé beszélnek negyedikrõl???