MTI

Kémprogramok a BKV számítógépein

A tegnapi nap folyamán a BKV Zrt. feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen a társaság elektronikus levelező-rendszeréből ellopott levelek miatt.

A kiadott közlemény szerint a Vitézy Dávidhoz került, később általa továbbküldött és vélhetően manipulált magán-e-mailek miatt a BKV Zrt. fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be. A Népszabadság szerint öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a BKV informatikai rendszerére, ezzel a behatolók a cég számítógépes hálózatának minden eleméhez hozzáfértek. A kémkedésre a közlekedési vállalatnál elrendelt vizsgálat nyomán derült fény. Az illetéktelen behatolók a BKV informatikai hálózatába férkőzve nemcsak a cég szerverén futó levelezéshez és a belső kommunikációhoz férhettek hozzá, hanem akár a forgalomirányítási rendszerhez is. Mindennek akár nemzetbiztonsági kockázata is lehet, hiszen a NATO-tagállamokban a közösségi közlekedési vállalatok fokozott védelmet élveznek - írta a lap.

A közlekedési vállalatnál az után rendelték el a vizsgálatot, hogy múlt héten Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője sajtótájékoztatón idézett a BKV vezérigazgató-helyettese és a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes sajtóreferense közötti e-mail-váltásból - mutatott rá a napilap.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • The Garrett #1
    Tuti a konkruencia volt! :DD:D