Berta Sándor

Újabb pedofilt keres az interneten az Interpol

A nemzetközi nyomozó hatóság rövid időn belül immár második alkalommal fordult az online közösséghez segítségért. A keresett férfi - aki a vád szerint legalább három 6 és 10 év közötti fiút molesztált és zaklatott - fényképeit az Interpol saját honlapján tette közzé.

A nemzetközi szervezet egyelőre nem tudja sem az illető nevét vagy nemzetiségét, sem pedig a tartózkodási vagy lakóhelyét. A nyilvánosságra hozott felvételeken egy több mint 50 éves, szürke hajú, szemüveget viselő férfi látható. A bűnöző azután került a rendőrség látókörébe, hogy közel 100, Délkelet-Ázsiában készült fotón szerepelt. A felvételeken gyermekeket molesztál.

Az első képeket a norvég rendőrség fedezte fel még 2006 márciusában. Ezután kapcsolódott be a nyomozásba az Interpol különleges, kifejezetten gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket vizsgáló részlege. A fotókat összehasonlították az Interpol's Child Abuse Image Datbase (ICAID) tartalmával is, de nem bukkantak használható nyomra.

"Mindent megtesznek a világ országainak rendőrségei, hogy elfogják ezt a személyt, aki nagyon nagy veszélyt jelent a gyerekekre. Éppen ezért kérjük most a nyilvánosság segítségét, hogy közösen azonosítani tudjuk és megvédhessük leendő áldozatait. Reméljük, hogy ez a nyomozás is olyan sikeres, mint a korábbi, amikor sikerült azonosítanunk Christopher Paul Neilt" - szögezte le Ronald K. Noble, az Interpol főtitkára, utalva egy korábbi akcióra.

A nemzetközi bűnüldöző szervezet tavaly októberben végső eszközként tette közzé az interneten egy régóta keresett pedofil fényképét, amelyre rövid idő alatt több száz bejelentés érkezett a világ minden részéről. Így sikerült azonosítani az elkövetőt, Christopher Paul Neilt, akit később Thaiföldön tartóztattak le. Az akkori ügy fedőneve Vico-hadművelet volt, a mostani ügyé pedig IDent-hadművelet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #13
    "A nemzetközi szervezet egyelőre nem tudja sem az illető nevét vagy nemzetiségét, sem pedig a tartózkodási vagy lakóhelyét."

    Még nagyon nem XD
  • Csaba42 #12
    "Az 57 éves Wayne Nelson Corliss-t még szerdán vette őrizetbe az amerikai bevándorlási hivatal New Jersey államban lévő otthonában. A letartóztatást azután tudták végrehajtani, hogy az Interpol lyoni központjába három tipp érkezett Amerikában élő emberektől."
    Ő róla van szó? Mert ha igen, akkor szerencsére már elkapták.
  • zola2000 #11
    Egyébként gondolom a kép egy pornóvideóbol lehet, tehát az az ember egy hüje, miért nem takarta ki az arcát, és akkor nem lenne ilyen bajban (ok nem neki drukkolok, de aki hülye...)
  • zola2000 #10
    Van egy olyan gyógyszer, ami elnyomja a nemi vágyat, szerintem a pedofiloknak azt kellene elkezdeniük szedni, aztán nem kattannának be tőle, asszem a gyógyszer szedése orvosi vényhez van kötve, de ha a pedofil nem képes beszélni róla az orvosának/patikusnak sem, mert fél, akkor nem tud hozzájutni. Komolyan mondom minden óvszerautomatában kötelezően kellene lennie ilyen gyógyszernek, akkor csökkenne ez a gond.

    Egyébként meg 10szer nagyobb az esélye, hogy egy gyereket halálra gázol egy autó, mint hogy egy pedofil megerőszakol (és az utóbbit általában túléli), tehát én ilyen alapon levágnám a kezét mindenkinek, aki autózik, járjon mindenki biciklivel, gyalog, busszal)
  • DjDano #9
    Igen erről van szó. A börtön nem megoldás a pedofilok esetében
  • fade2black #8
    Ez faszság. MOon külön erre specializált pszihologusok is vannak és nem szokták terjeszteni azt ha vki beteg.
    De ha absz nembír magával szedjen bromot.

    De ne nyomorítson meg másokat, az ilyen védekezések meg, hogy "nem mertem elmenni orvoshoz mert akkor utálni fognak" meg szimplán röhelyes.
  • sathinel #7
    Ezek beteg emberek. A retardáltakat sem lőjjük halomra. A gond hogy az álltalános útálat(ami érthető) miatt még orvoshoz sem mernek elmenni. Ebből következik hogy a vágyait 20-30 éven keresztül elnyomja, nincs kivel beszélni ezekről(pszihológus, stb) és egyszercsak sokan közüllük bekattannak. Elítélem én is az ilyeneket, de néhány közüllük felvállalta hogy ő ilyen a TV-ben, és direkt azért, hogy lássák el kell menni orvoshoz, és kezeltetni magukat. Az nem jó (kifejezetten káros) ha magában tartja, nem kezelteti. Én is elsőnek mindíg felhúzom magam az ilyeneken.
  • BB7 #6
    A képen mellette az NEM EGY KISFIÚ?
  • Hoz_Hun #5
    "A nemzetközi szervezet egyelőre nem tudja sem az illető nevét vagy nemzetiségét..."
    Így ránézésre azt mondanám Német vagy Osztrák.
  • Robi000001 #4
    Hát, aki egy 6 éves fiúra(/lányra) gerjed, az beteg...
    a pszichiátrián a helye, egy szobába bezárva (kulcsot megsemmisítve)...