Gyurkity Péter

Atomtámadást ígér az Intel

Az Intel semmi esélyt nem hagyna riválisának a mobil szegmensben, ahol júniusig tervezik orvosolni az utánpótlással kapcsolatos gondokat. Mások szerint viszont egészen szeptemberig szűkölködünk majd az Atomokban.

Sean Maloney, a processzorgyártó marketingfelelőse a Registernek adott interjúban arról beszélt, hogy a júniusi Computex kiállítás Tajvanon az Atom széria ugródeszkájának szerepét tölti majd be. Mindez azt jelenti, hogy a kicsi, alacsony fogyasztású, ám igencsak gyors mobil chipek a nyár folyamán jelenhetnek meg kellő számban, ezzel pedig nem sok esélyt hagynak majd az AMD-nek, amely eleddig nem tudott megfelelő terméket szembeállítani a nemrég bejelentett új jövevényekkel.



Az Intel úgy véli, hogy a vásárlók tömegei örömmel fordulnak majd az általuk NetTop és NetBook néven emlegetett készülékek felé, annál is inkább, mert ezek végre kellő mobilitást, ezzel együtt pedig megfelelő teljesítményt nyújtanak majd. Példaként említik az Asus Eee PC iránti érdeklődést, amely eddig a vállalat korábbi várakozását igazolta és jó eséllyel jelentheti azt, hogy sikerül majd teljesíteni az idei évre kitűzött ötmilliós példányszámot. Maloney elismerte, hogy még mindig nagyon korai fázisban vannak az új chipekkel, ám a kezdeti gondokon már júniusban túlléphetnek.

Ezzel ellentétesen nyilatkozott Tajvanon Jerry Shen, a processzorok iránt erősen érdeklődő Asus első embere. Elmondta ugyanis, hogy szeptemberig további hiánnyal, szűkös készletekkel számolnak, ez pedig hátrányosan befolyásolhatja a további tervezett Eee termékek megjelenését. A 8,9 hüvelykes kijelzővel és Atom processzorral ellátott változat Júniusban, valószínűleg szintén a kiállítás alatt mutatkozna be, ennek elterjedése révén pedig az új szállítmányokban az eredeti, 7 hüvelykes készülékek aránya a harmadik negyedévre 30 százalékra süllyedhet. A hiány annak ellenére komolyan fenyeget, hogy az Intel a nagyobb vásárlókat részesíti előnyben - a nyáron ugyanis komoly konkurenciaharcra számítanak.

Az biztos, hogy egyszerre több gyártó is szeretne alaposan bevásárolni a chipekből, hiszen egyre-másra jelentik be az olcsó laptopok érkezését - hamarosan kiderül, mennyire sikerül betartani az ígéreteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #21
    mesélj, home office szerver esetén mire kell a 4-8 mag?
    hja és mi az a home office szerver?
  • BlackRose #20
    Gondolom az áruknak megfelelőt produkálnak majd... de én azok közé tartozom akiket inkább a "szekrények" érdekelnek, és nem annyira a mobil dolgok.
  • atomkrumpli #19
    kíváncsi leszek mire lesznek képesek az Intel Atom processzorral szerelt Mini-ITX alaplapok.

    (vagy ez a Q9450 topik ? :-)
  • BlackRose #18
    OK, de ha a fogyasztás a fontos és szerverekről beszélünk akkor inkább UltraSPARC T2 :) az is 95W de 8 core és 8 thread/core vagyis 64 thread. Persze home office szervernek sem ez sem a Xeon nem felel meg, egyszerűen túl drágák, viszont egy jó minőségű komponentsekből összedobott Q9450 tökéletesen megfelel.
  • horko #17
    Azzal a szándékkal cseréltem le, hogy majd jujj de jó lesz nekem: lesz majd kb. ugyanannyira képes a szerver és marad egy kalapnyi pénz is, ami akkoriban nagyon sürgösen kellett.

    De ne érts fére, nem áll szándékomban senkit lebeszélni csak az én szomorú történetem akartam ecsetelni mert én sajnos nem a legjobban jártam ezzel a cserével.

    Pontosan: Intel szerint 95 W, fölhivtam a suportot, hogy mi ez a 100 w? Erre azt mondták cseréljem le a tápegységet, miután mondtam ez marhaság ki van zárva, akkor meg rávágta a kedves bárgyú hangú kislehány, hogy akkor csréljem le az alaplapot... Ekkor kissé ingrülten megkérdeztem töle: ne hara. hölgyem önöknél a "first level supportban" mindnyájan droidok tetszenek lenni?
    Erre ö: önnek tképpen nincs szüksége segítségre és fölöslegesen tartja a vonalat azok elöl akiknek tényleg segítségre lenne szükségük... Erre én szó nélkül letettem...

    Na ennyit erröl.

    Majd ha ismét összevakarom a lét, akkor majd visszaállok a "régi" configra...

  • shabba #16
    QX6700 130W TDP
    Q9450 95W TDP

    Ha már szerverekről beszéltek, főleg 2x4 magos Xeon DP konfigurációkról, akkor sokkal inkább Xeon E5430-as, hasonló paraméterekkel mint a Q9450, 80W TDP-vel, mert a szerver osztály TDP értékei mindig mérsékeltebbek, hisz válogatott procikról van szó.

    De ugyanezekkel a paraméterekkel, csak kicsivel alacsonyabb órajelen(2.5 Ghz, 2.66 Ghz helyett) Xeon L5420-as 50W TDP kerettel, ha már ennyire a fogyasztás a fontos.
  • shabba #15
    A q9450-es már 45nm-es, így aztán kevesebbet is fogyaszt mint a 65nm-es qx6700-as. Főleg ha az még a régi B3-as steppinges, mert azoknál még a G0-ás 65nm-esek is jelentősen kevesebbet ettek. Idle-ben egy 4 magos 45nm-es alig eszik pár wattot, így aztán ha egy mag kihasználatlan, az nem igazán fogyaszt valami sokat.

    http://prohardver.hu/teszt/core_2_quad_q9300_a_legolcsobb_negymagos_penryn/tesztkonfig_fogyasztas.html

    Igaz ebben a tesztben nincs Q9450, de Q9300 és QX9650 van így csak közé kell képzelni.
  • BlackRose #14
    Nekem Bécs 330km :) közelebb vagyok München-hez... de oda sincs kedvem menni CPU-ért.

    Nekem éppen a multicore fejlesztésre való specializálodás miatt kell, mert most azzal töltöm az időt (Intel Threading Building Blocks); nem hiszem, hogy nem leszek megelégedve vele.

    Skulltrail régi config? Hiszen még talán nincs 2 hónapja sem, hogy megjelent... és persze azt sem igen lehet venni errefelé. És azt cserélted le Q9450-ért??? Na ez számomra Ph.D. matek de az is olyan amit még nem találtak fel :)

    Különben a Q9450 bár az Intel szerint valamivel 100W allatt van ha jol emlékszem 90 vagy 95W.
  • horko #13
    Nézöpnt kérdése nekem BP. 200 km., Bécs 70, ezért inkább Ausztriában vásárolok.
    Egyszerü szerverüzemeltetö szempontból teljesen fölösleges volt lecserélnem a régi Core Duo rendszert.
    Az esetek többségében 2-3 processzormag is üresjáratban, kihasználatlanul áll, lényegében feleslegesen fogyasztja az áramot. Ezzel kapcsolatban még sok tennivalójuk van a programozóknak is tudniillik a szoft része a dolognak mindig hátul kullog.

    De nem ez az egyetlen oka annak, hogy az Intel q9450 nem nyügözött le, többet vártam az az igazság. Végülis a számolási kapacitás adott, csak arra vár, hogy kihasználjuk, de itt van még a memória problémája is és az rendesen rányomja bélyegét nem egy eredményre. Ami ezek közül talán a legfájóbb lehet sokaknak, hogy emiatt a játékok is lassabbak (itt kijelenteném, hogy sosem játsztam nem is fogok), mint egy sima asztali Core 2-es rendszeren. És akkor még nem szóltam a rendkívül magas fogyasztásról, melegedésröl.

    A régi config egy Skulltrail D5400XS platformon volt amin 2 darab Core 2 Extreme QX6700 futott párhuzamosan aminek elvileg 260 W a fogyasztása, de a gyakorlatban alig volt 150 w. Már nagyon bánt hogy eladtam. Ezt összevetve a q9450 100 w-ot fogyaszt gyakorlatban, amit nem akartam elhinni (lehet egy gyengus szériát fogtam ki, nem tudom), és így alapjáratban 42-45 C vízzel!!! Nem akarok azon gondolkodni mennyi lesz akkor, ha egy kevés kakaót adok majd rá.

    Szóval egy szó mint száz, most már biztos: hamarosan túlteszek rajta.




  • BlackRose #12
    http://pc.watch.impress.co.jp/docs/2008/0326/kaigai02l.gif