MTI

2010-ben minden második internetező mobilos lesz

A Vodafone Magyarország előrejelzése szerint 2010-ben már minden második internetező mobilhálózaton keresztül éri el a világhálót - mondta Beck György, a társaság vezérigazgatója kedden Gödöllőn sajtótájékoztatón.

Közlése szerint jelenleg 400 ezer mobilos éri el számítógépen, illetve telefonon az internetet. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a vezetékes szélessávú internet előfizetések száma 1,38 millióra nőtt februárban, míg egy évvel korábban ez a szám 1,06 millió volt.

Beck György mindezt annak kapcsán mondta el, hogy a napokban a Vodafone Gödöllőt is bekapcsolta széles sávú mobil hálózatába (HSDPA) 100. településként. A cég jelenleg 111 településen nyújt internetes szolgáltatást. A Vodafone széles sávú hálózatának segítségével jelenleg a lakosság 50 százaléka érheti el az internetet.

Az eseményen Beck György, idézve a Gemius Hungary webanalitikával és forgalomelemzéssel is foglalkozó cég kutatását, kifejtette: februárban a Vodafone mobil internetes hálózatán keresztül látogatta a legtöbb felhasználó (cookie) a magyarországi weboldalakat. A felmérés szerint a Vodafone részesedése 38,3 százalék volt, miközben a T-Mobile-é 37,4 százalékot, a Pannoné pedig 24,3 százalékot ért el. A Vodafone 2007 június elején indította el széles sávú szolgáltatását, a rendszer mintegy 80 százaléka a kínai hálózati gyártó és szállító Huawei segítségével épült. Beck György elmondta: a terv az, hogy a nyár elejéig 150 települést kapcsoljanak be a hálózatba, köztük a Balaton térségét.

A vezérigazgató elmondta: az előrejelzések szerint 2010-ben a vezetékes és a mobil internetezők száma 1,5-1,5 millió lesz, ám ennek eléréséhez a három magyarországi szolgáltatónak összesen mintegy 100 milliárd forintot kell fejlesztésekre fordítania.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #4
    faszom se fog mobilon netezni
  • arrakistor #3
    ha meg otthoni asztali gépe van, akkor pedig minek fizetne elő mobil internetre ?? ?
  • arrakistor #2
    Szerintem pedig NEM fognak ilyen drágán mobilinternetre előfizetni, ami lassú, limitált 5 gigabájtra stb.. és még ráadásul ugyanúgy mexakadozik, mint a wifi hálózat, ami egyébként is be van építve alapba minden újabb notiba.. ha pedig ilyen van a sznob pancser notijában akkor már valamelyik szomszédjától lopja a netet full ingyen és szélessávon... ennyi.
  • Csaba42 #1
    Nekem édesmindegy, hogy vezeték-, vagy mobilnet-e, az a lényeg, hogy gyors legyen, s lehetőleg ne szakadjon meg a kapcsolat.