Berta Sándor

Arab bloggerek börtönben

Számos példa mutatta már eddig is, hogy az arab világban egyedileg értelmezik a sajtószabadságot és az újságírók, illetve a bloggerek helyzete néha egyáltalán nem irigylésre méltó.

A blogok az arab világban rendkívül népszerűek. Sokan ugyanis csak így merik elmondani véleményüket. Még akkor is belevágnak az online naplóírásba, ha a hatóságok nem nézik jó szemmel a renitens viselkedést.

Fuad al-Farhan 32 éves szaúd-arábiai férfi. December 10. óta ül börtönben, anélkül, hogy a hatóságok hivatalosan vádat emeltek volna ellene. Fuad al-Farhan egy kis helyi informatikai cég vezetőjeként dolgozott, azonban számos dolog, amit látott és hallott, nem tetszett neki és politikai véleményét meg is fogalmazta blogjában. Az utolsó cseppet minden bizonnyal az a lista jelentette, amelyen a férfi azt a tíz szaúd-arábiai hírességet sorolta fel, akiket egyáltalán nem szeret és akikkel soha nem akar találkozni. A 10 ember között volt Walib bin Talal milliárdos herceg is.

"Nagyon jól van, mind fizikailag, mind szellemileg. Remélem, hogy hamarosan meglátogathatom a börtönben" - közölte a rácsok mögött ülő blogger felesége, miután a múlt héten a letartóztatása óta először felhívhatta a férjét. "Papa, gyere haza, hiányzol" - mondta a YouTube-on nyilvánosságra hozott videoüzenetben Fuad al-Farhan tíz éves lánya, Raghad. A bloggerek mellett nem csak a családjuk és ismerőseik, valamint a nemzetközi szervezetek állnak ki, hanem internetes kollégáik is. A szaúd-arábiai férfi szabadon bocsájtásán kívül számos honlap követeli a 23 éves egyiptomi Abdel Kareem Nabil Suleiman (Karim Amer) elengedését is. Az alexandriai diákot tavaly februárban 4 év börtönre ítélte egy helyi bíróság, mert a blogjában Huszni Mubarakot és az iszlám Al-Azhar egyetemet sértő kijelentéseket írt le.

A Free Tariq mozgalom célja a tavaly júliusban őrizetbe vett Tarik Biasi, 27 éves szír blogger kiszabadítása, azonban a család és ügyvédje kérésre egy időre felfüggesztették, mivel megkezdődött a férfi pere. A bűne: egy megjegyzésében bírálta a szír titkosszolgálatokat. A hivatalos vád: a nemzeti érzelmek megsértése és hamis információk terjesztése. Véleményéért Tarik Biasi akár öt év börtönt is kaphat. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet információi alapján rajtuk kívül Szíriában még Muhened Abdulrahman online újságíró, Jordániában Ahmad Oweidi Abbadi ellenzéki aktivista, míg Líbiában Idrees Mohamed Boufayed ül börtönben.

A legkirívóbb eset az volt, amikor egy fiatal afgán egyetemi hallgatót azért ítélt halálra néhány hete egy helyi bíróság, mert egy iráni oldalról egy olyan bejegyzést töltött le és terjesztett, amely azt a kérdést tárgyalta, hogy ha lehet egy férfinek négy felesége, akkor a nőknek miért nem lehet négy férjük?

Az RSF nem véletlenül rendezte meg idén először az Internetes Szabad Véleménynyilvánítás Nemzetközi Napja és szervezett március 12-én online tiltakozóakciókat a kiberdisszidensek mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek2 #8
    Az Al-Kaidát a CIA hozta létre és pénzelte. A célja az afgán felkelők támogatása volt a szovjetekkel vívott felkelésben. Csak elszabadultak, de mindent alaposan megtanultak Amerikától...

    A tevékenységük még ma is elsősorban Amerika érdekeit szolgálja.
  • Ronny #7
    hova sz*rjak? Európában is emberek tucatjai ülnek holokauszt tagadás maitt. Ez is egy elég érdekes értelmezése a szólásszabadásgnak.
  • sathinel #6
    Én nem mondok semmit inkább az amerikaiakra. Jól egymásra találtak. Itt lessz pár vid amit csak így linkelek akit érdekel nézze meg de ha nem bírod gyomorral ne nézd.

    http://theync.com/media.php?name=479-12-year-old-boy-beheading-a-man
    http://theync.com/media.php?name=1726-al-qaeda-execute-2-brothers-side-by-side-
    http://theync.com/media.php?name=1078-graphic-video-shows-a-man-vomit-while-being-beheaded

    Ha megnézted lehet elgondolkodni hogy ki kit támadott meg.Ha ekkora állatok léteznek. Ja és még találtok az oldalon pár videót ahol pl melegeket, nem jól gondolkozó gyerekekel példát statuálnak...... Undorító féreg mindkét banda.
  • Lavigne #5
    jaj...
  • juhand #4
    Érdekes, hogy ilyenkor az amerikai kormány nem pattog a Szaúdiaknál, hogy ejnye-bejnye nem veszünk tőletek olajat, sőt még kicsit meg is bombázunk, ha sárbatiporjátok a demokráciát. Irakot, ahol a diktatúra mellett egy vallásilag viszonylag liberális szunnita iszlám volt, azt persze megtámadták. Ebből látszik, a kedves nyugati demokráciákat az nem érdekli, hogy egy adott országban demokrácia van vagy sem, hanem az, hogy a globalizásiós érdekeiket mennyire sérti vagy nem az adott országban lévő rezsim.
  • feamatar #3
    én hallottam már remek iraki death metal meg progmetal bandát. A metal mindenhová utat tör :D
  • JL666 #2
    inkább a svédek, meg a norvégok...
  • arrakistor #1
    Hajrá arabok ! Hajrá Palesztína ! Az arabok legalább jól tudnak zenélni...