MTI

Megújítja informatikai rendszerét a Posta

A Magyar Posta jelentős, akár 20-30 százalékos költségmegtakarítást vár az info-kommunikációs infrastruktúrájának megújításától, amelynek tenderkiírása kedden jelent meg az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában - közölte Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője.

A vezetékes és mobil távközlési, valamint az adatátvitel rendszerek egységesítését és korszerűsítését már korábban is tervezte a társaság, de a megvalósításra csak most, számos szerződés lejártával van lehetőség. Például a Vodafone-nal 2003-ban megkötött szerződés is az idén lejár. A tárgyalásos tender több milliárd forint nagyságrendű. Az új egységes info-kommunikációs szerződés 2013. december 31-ig szól majd.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a társaságnál korábban a vezetékes fővonalak és mellékvonalak kezelése területi igazgatóságonként egyedi szerződésekkel történt, ami nem tette lehetővé az alközpontok összekapcsolását, belső postai telefon-hálózat megvalósítását. Az adatátviteli hálózat bonyolult infrastruktúrájának napi üzemeltetése és további fejlesztése is jelentős postai erőforrásokat igényel. Az új, költséghatékony kommunikációs megoldások - például alközpontok összekötése, mobil és vezetékes technológia integrálása - bevezetésével, a felesleges kapacitások megszüntetésével, valamint a port alapú szolgáltatással és elszámolással viszont megtakarítások érhetők el.

Az egy szolgáltatási szerződésbe összefogott teljes info-kommunikáció biztosítja, hogy a mobil, a vezetékes és az adatátviteli infrastruktúra fejlesztése egységben történjen, az egyes technológiák előnyei kihasználhatóak legyenek - mutatott rá a szóvivő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!