MTI

2010-re mindenhol szélessávot akar Németország

Az összes háztartásban biztosítaná a szélessávú internetet a német kormány 2010-ig, Németország egyúttal egységes uniós álláspontot szorgalmaz annak érdekében, hogy a jelenlegi műsorszóró frekvenciákon is szélessávú internet legyen, mondta Gerald Reiche, a német gazdasági minisztérium szakállamtitkára Bonnban.

2010-ig több mint 99 százalékos lefedettséget szeretne a német kormány elérni a szélessávú internet tekintetében, ez 2 százalékos növekedést jelentene a jelenlegi arányhoz képest. A kormány a következő két évben mindössze ötven millió eurót szán ennek elősegítésére, a többit a piacra bízza, mondta Gerald Reiche. A szövetségi kormánynak nincs külön célja arra, hogy a mostani 25 százalékos internetpenetrációt növeljék, de mindenképpen szeretnék megőrizni Németország vezető helyét az unióban, hangsúlyozta az államtitkár.

A célok között azonban szerepel, hogy ne csak a lefedettség, hanem a szolgáltatások minősége is javuljon. A jelenlegi ADSL-technológia nyújtotta sávszélesség sokszorosát szeretnék elérni a háztartásokban, tette hozzá. Gerald Reiche kiemelte: Németország szorgalmazza, hogy uniós jogszabály szülessen arról, hogy a jelenleg műsorszórásra használt frekvenciák egy részén a jövőben szélessávú internetszolgáltatások legyenek. Az egységes uniós álláspont kialakítása mellett egyeztetni kell az érintett nemzetközi szervezetekkel a kérdésben és a televíziós műsorszolgáltatókat is meg kell győzni, hangsúlyozta a politikus.

Az Európai Unióban Németország DSL-piaca fejlődik a legjobban, megelőzve Franciaországot, Olaszországot, Spanyolországot és Nagy-Britanniát. Tavalyi adatok szerint összesen körülbelül 19 millió internetvonal működött az országban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!