SG.hu·

Összefognak a brit mobilszolgáltatók

Az Egyesült Királyságban az Orange és a Vodafone egyezséget kötött, melynek értelmében a jövőben osztoznak majd egymás hálózati erőforrásain, így alacsonyabb üzemeltetési költségeket célozhatnak majd meg.

A szigetországi Orange és a Vodafone bejelentése szerint a jövőben mind a 2G, mind a 3G tornyaikat megosztják egymással a szolgáltatók. A program kivitelezése már idén elkezdődik, melytől mindkét szolgáltató azt várja, hogy saját ügyfelei elégedettebbek lesznek, és jobb minőséget kaphatnak olyan területeken, ahol ez eddig problémás volt. A fejlesztés eredményeképp a brit lakosság körülbelül fele (a két szolgáltató összes ügyfele együttvéve) használhatja majd ki a szokatlan közösködés jótékony hatásait.

A megegyezés eredményeképp mindkét szolgáltató csökkentheti majd működési költségeit, lévén jóval kevesebb mobiltornyot kell majd fenntartaniuk. A becslések szerint közel 15%-kal csappanhat meg a tornyok száma csak az első két évben, ami 3000 bázisállomás megszűnését jelentheti. Az akció ráadásul pozitív színben tűnhet fel a környezetvédők szemében is, hiszen a megszűntetett állomások helyére újra visszaköltözhet a természet. A nagy összeborulás ellenére a páros a jövőben is fenntartja majd különálló hálózatait, hogy egyedül is felelősséget tudjon vállalni az elégséges szolgáltatásért saját ügyfelei felé. És természetes, hogy a brit mobil piacon ettől függetlenül is harcolni fognak egymás ellen.

Ilyen megállapodást kötött egyébként nemrég az ottani T-Mobile és a 3 nevű szolgáltató is, viszont az O2 ódzkodik minden együttműködéstől. A T-Mobile és a 3 megállapodása a Vodafone-Orange üzlethez hasonlóan a lefedettség és a minőség javítására koncentrál a szélessávú 3G hálózatoknál. Az ilyen két céges egyezségeknek köszönhetően a britek alig két év múlva 97%-os 3G lefedettséget érhetnek el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rigidus2008. 02. 24.. 18:31||#1
Na vegre valami jo hir. Nekem mar a hocipom tele van a BT szutyok telefonvonalaival aminek a javitasaert mar 4. eve peticiozunk. Ja, meg ahogy elnezem O2-tol is szabadulok rovidesen.