SG.hu

Új okostantermeket kapott a jászfényszarui általános iskola

A Samsung két új okoskostantermet adott át társadalmi felelősségvállalási projektje részeként a jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében.

Az első Samsung SMART School a jászsági településről indult évekkel ezelőtt, most pedig a helyi általános iskola is mintegy 80 tablettel és két okostáblával felszerelt tantermekkel bővült. "Az új találmányok, az új technológiai fejlesztések esetében mindig az a döntő kérdés, hogyan fogadja őket a társadalom, be tudnak-e épülni a helyi közösségek életébe. Az okostantermek kapcsán örömmel jelenthetjük: kiállták az idő próbáját. Az elmúlt három évben megszerették a diákok és a tanárok, és az oktatás szerves részévé váltak. Sőt, bátran kijelenhetjük, a jászfényszarui oktatók és tanulók élen jártak Magyarországon a digitális oktatás meghonosításában” – mondta az ünnepélyes átadón dr. Facskó István, a Samsung elnöki tanácsadója.

„A IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában átadott két SMART terem, valamint a Rimóczi-kastély épületében korábban kialakított Digitális Központ a Samsung Electronics Magyar Zrt. és az Önkormányzat együttműködéséből jött létre – mondta el Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere. – A SMART tantermekben a diákok olyan magas színvonalú digitális tudást szerezhetnek meg, amely jelentősen hozzá fog járulni Jászfényszaru részvételéhez a Smart City programban.“


Jászfényszarun nem ismeretlen a SMART School model, hiszen az okoseszközökkel felszerelt tanteremmel itt találkozhatott elsőként tanár és diák 2014 januárjában. Ekkor indult útjára az azóta töretlen népszerűségnek örvendő projekt, melyből mára több mint 30 tanterem található országszerte. A jászfényszarui Rimóczi-kastély épületében kezdődtek eleinte az órák, felnőttképzéssel kiegészítve. Mostanra az oktatás szerves részévé vált digitális tanórák beköltöznek a helyi általános iskola tantermeibe, míg az eredeti helyszín a jövőben is a korszerű felnőttképzésnek ad otthont.

A Samsung SMART School nem csak az eszközöket jelenti, hanem az azokon futó applikációk használatát, valamint egy, a digitális oktatást, óratervezést és számonkérést is menedzselni tudó szoftvert, melynek használatát egy államilag frissen akkreditált pedagógus továbbképzés alkalmával – „A Samsung SMART eszközök alkalmazása a tanítás-tanulás folyamatában” címmel –, kreditpontokért sajátíthatnak el a tanárok.

Az elmúlt három évben több mint 30 okostantermet szerelt fel a Samsung Magyarországon, egy mobil digitális tanterem pedig a MOBIDIK program keretében járta az országot 2017 első felében. Jászfényszarun működik a Samsung televíziógyára, amely a rendszerváltással egyidőben, 1990-ben kezdte meg a termelést. A közel 2500 embert foglalkoztató üzem a dél-koreai vállalat legnagyobb európai gyára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!