MTI

Felháborodás Németországban a Nokia-üzem bezárása miatt

Németországban nagy felháborodást váltott ki a Nokiának az a terve, hogy a magas költségekre hivatkozva bezárja bochumi mobiltelefon-gyárát és a termelést Romániába és Magyarországra telepíti át.

Jürgen Rüttgers, az üzemnek helyet adó észak-rajna-vesztfáliai tartomány miniszterelnöke kijelentette: "Nagyon dühös vagyok, elsősorban azért, ahogyan ezt az egész ügyet kezelték". A politikus szerint a döntésnek nincs érthető magyarázata, a Nokia érvelése - miszerint a németországi bérek tízszer magasabbak, mint Romániában - nem állja meg a helyét, mivel a bérek az összes költségnek csak kis részét teszik ki.

Rüttgers szerint a tartományi kormány nem fogadja el a Nokia döntését, s egyebek mellett utalt arra, hogy jelentősen romolhat a cég megítélése Németországban tekintettel a vállalatnak nyújtott állami támogatásra. Rüttgers szerint a Nokia 60 millió euró támogatást kapott a tartományi kormánytól és 28 milliót pedig a szövetségi kormánytól. A tartomány gazdasági minisztere korábban jelezte, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben, s előfordulhat, hogy a Nokiának vissza kell fizetnie a támogatást.

A Nokia 1999-ben azzal a feltétellel kapott támogatást a tartományi kormánytól, hogy 2856 munkahelyet létesít. Az erre vonatkozó kötelezettségvállalás érvényessége 2006. szeptemberben ugyan lejárt, de a gazdasági minisztérium szerint addig sem dolgoztak annyian a bochumi üzemben. Ezt valószínűsíti, hogy a gyárban jelenleg 2300-an dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #3
    Néztem a TV ben - szegények szét vannak esve rendesen.
    Érdekes : soha nincsenek szimpátia tüntetések, ha egy-egy ilyen cég gyárat alapit, csak ha bezáratja.
  • JeD #2
    "A politikus szerint a döntésnek nincs érthető magyarázata, a Nokia érvelése - miszerint a németországi bérek tízszer magasabbak, mint Romániában - nem állja meg a helyét, mivel a bérek az összes költségnek csak kis részét teszik ki."

    Hülye ez?! Hát Romániában el is hiszem, hogy csak kis részét teszik ki, de akár nálunk is, gondolom nem is beszélve Németországról, a bér elég nagy részét teszi ki a működési költségnek. Mondjuk nem tudom, Magyarországgal mennyit nyernek, de jönni akarnak, hát hajrá :)
  • matt taylor #1
    "Ezt valószínűsíti, hogy a gyárban jelenleg 2300-an dolgoznak. "
    Nokia tehet rólla h nincs elég munka erő?