Gyurkity Péter

PSP-n is megjelenik a Skype

A Sony a holnap induló CES-re készülődve árulta el honlapján, hogy a közeljövőben a hordozható PSP készülékeken is elérhető lesz a Skype, vagyis a tulajdonosok a játék mellett immár a kommunikációban sem szenvednek hiányt.

A cég a kiállításra készült külön honlapon rántotta le a leplet a szolgáltatásról, amely nem más, mint a jól ismert azonnali üzenetküldő és VoIP alkalmazás integrálása a hordozható konzolba. Ezzel reményeik szerint nemcsak a készülék népszerűségét növelhetik meg, de az eddigieknél nagyobb eséllyel szállhatnak szembe a hasonló fejlesztésekkel, sőt - bizonyos szempontból - akár még az okostelefonokkal is.



A Sony reklámja is erre helyezi a hangsúlyt, vagyis hogy a játék mellett immár a kapcsolattartásban is kellő segítséget nyújt a konzol. A vállalat még tavaly augusztusban kötött szerződést a British Telecommal, amelynek elsődleges célja éppen a VoIP-támogatás integrálása volt. A szolgáltatás a BT Softphone szoftverre épült és a felhasználók kizárólag a megfelelő összeg megfizetése után vehették igénybe azt. A Skype azonban lehetővé teszi az ingyenes, illetve a kedvezményes árú hívások lebonyolítását is.

A megoldással a Sony két legyet üt egy csapásra. Ezzel ugyanis egyrészt a PSP az egyik legjobb alternatívaként jelenhet meg a piacon, amennyiben szórakoztató és kommunikációs hordozható eszközökről van szó. Egyértelmű előnyt mutathatnak fel a Nintendo DS készülékekkel szemben, sőt bizonyos szinten akár még az okostelefonok és PDA-k vetélytársává válhatnak. Példaként említik emellett a Nokia N-gage fejlesztéseit, amelyek korábban nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Most azonban a Sonynak sikerülhet a húzás, már amennyiben elegendő felhasználó érdeklődését váltja ki a program és a szolgáltatás integrálása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 5c0rp330n #5
    Ez itt nem PSP-n futó Linux, hanem sima VNC: a PSP csak látja és irányítani tudja vele a gépedet wifi-n keresztül (én is próbáltam, nagy poén). PSP-n futó win is létezik (win95), de teljesen használhatatlan és lassú rajta, szóval nem sok mindenre jó.
  • sathinel #4
    linux psp-n+win stb
  • 5c0rp330n #3
    Így van, de ezzel kicsit profibbá válik a skype-olás :) Lehet, hogy videótelefonálni is lehet a kamerán keresztül.
  • atomkrumpli #2
    DS-re például ott a svsip amivel akár vezetékes telefonszámokat lehet hívni ingyen/olcsón (pl. voipbusterrel de mással is) wifin keresztül
  • atomkrumpli #1
    VoIP kliens programok psp-n és DS-en is működnek egy jó ideje wifi-n (igaz csak homebrew) de aki akarja használhatja már egy ideje