Berta Sándor

Kötelező bejelenteniük nickneveiket a szexuális bűnözőknek

Az amerikai szenátus Igazságügyi Bizottsága egyhangúlag elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint legsúlyosabb esetben akár tíz év börtönnel is sújtható az a szexuális bűnelkövető, aki elmulasztja online adatainak kiadását.

Az egyes szövetségi államokban már jelenleg is léteznek olyan internetes szexuális bűnözői adatbázisok, amelyekben a korábban ilyen jellegű bűncselekmények miatt elítélt emberek neve, címe és többi személyes adata megtalálható. Ezek a nyilvántartások bárki számára elérhetők. A mostani KIDS Act (Keeping the Internet Devoid of Sexual Predators Act) nevű előterjesztéssel két politikus, a demokrata Charles E. Schumer és a republikánus John McCain azt szeretné elérni, hogy az online azonosítók megadását is tegyék kötelezővé az összes amerikai szövetségi államban.

A beadványt az idei év elején már támogatta a képviselőház és most, a sikeres bizottsági szavazás után a tervezet elfogadása a Szenátus elé kerülhet. Az amerikai igazságügyi minisztérium számára kötelezően megadandó információk között lennének az illető személy e-mail címei, az azonnali üzenetküldőkben használt és a egyéb, például chateken használt nicknevei. A törvény elsősorban a fiatalkorúakat védené, de vannak különleges kitételei is. Így például akár 20 év börtönnel is sújtható lenne az a személy, aki már elmúlt 18 éves, de előre kitervelt módon fiatalabbnak állítja be magát azért, hogy az internetet felhasználva egy fiatalkorút érintő bűncselekményt kövessen el, vagy egy ilyen bűntettet támogasson.

A jogszabály másik fontos eleme, hogy lehetővé tenné a közösségi portálok (MySpace, Facebook stb.) számára, hogy össze­hason­líthassák a náluk regisztrált felhasz­nálók adatait a szexuális bűnö­zőkről rendel­kezésre álló infor­mációkkal és amennyi­ben egye­zést találnak, közbe­lép­hes­se­nek. "Elfo­gadása esetén ez a törvény előse­gítheti, hogy a MySpace és a többi közös­ségi portál végre valóban bizton­ságos online hellyé válhas­son" - reagált a sike­res bizottsági voksolás hírére Hemanshu Nigam, az oldal biztonsági vezetője.

A MySpace, a világ legnépszerűbb online közösségi portálja május óta a hatóságokkal együttműködve több ezer szexuális bűnöző adatlapját törölte, miután amerikai ügyészek ultimátumot adtak a honlapnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • homeless #7
    Ja tor-al csak a jelszavaid sniffelik le
  • NEXUS6 #6
    "A törvény elsősorban a fiatalkorúakat védené, de vannak különleges kitételei is. Így például akár 20 év börtönnel is sújtható lenne az a személy, aki már elmúlt 18 éves, de előre kitervelt módon fiatalabbnak állítja be magát azért, hogy az internetet felhasználva egy fiatalkorút érintő bűncselekményt kövessen el, vagy egy ilyen bűntettet támogasson."

    Poénból kiadom magam valami lüke tini 3.14...csának, hogy szopassam a pedókat, erre rámkattan egy fiatal srác, mire túlbuzgó lakossági bejelentés alapján megvádolnak, hogy valójában a srácokat akarom elcsábítani és kapok 20 év börtönt, ahol a feka állatok rojtosra hágják a seggem. Hú, ezt a horrort!;)))

    Na ez amúgy már közelít ahhoz, amikor az iszláméknál halálra kövezik/korbácsozzák a csajokat ha esetleg megerőszakolták őket.

    Ja és ha nem interneten keresztül csinálja valaki az ismerkedést, hanem csak monnyuk a gyóntatószékben szopatja szét az ifjú delikvenseket, akkor mit kap? Szóbeli feddést a nuncius úrtól, hogy legközelebb nehogy kiderüljön?
  • assdf #5
    Hja, hát ha meg zenét is letölt a netről. Akkor azonnali főbelövés...
    Hamarosan a notárius fájletöltöknek is be kell jelenteni hogy hol milyen nicken és mit töltött le...
  • bakagaijin #4
    Hmm, szerintem ez pont ugyanaz, mint amikor kinnt hagyják a max 40km/h-s táblát az út mellett, és rendőrök bújkálnak mögötte. Maga a intézkedés teljesen értelmetlen, és mindenki figyelmen kívül hagyja. Viszont utána lehet rá hivatkozva büntetni, 10 év az elég komoly. (Értsd: mindenkinek vaj van a fején, ha meg nincs akkor teszünk róla hogy legyen.)
  • Lokids #3
    De most komolyan... Regel egy embailt, meg egy másik nicket és kész.
    Nem hinném, hogy több ezer ember azon ügyködik, hogy a hálót hackelve a bűnözők minden egyes regelését, stb. figyeljen.

    Mellesleg egy egyszerű gyilkosságért mikor fognak ennyit adni?
    Mert azért vicces, hogy egy elmulasztott bejelentésért kap annyit mint ha kinyírt volna valakit. (na jó ez így nem teljesen igaz)
  • PíszLávJuniti #2
    Gratulálok a szakértő bizottságnak!
  • Vorpal #1
    Az elején egy jó röhögtem - erre van a TOR - eleve igy kellene bünözniük - ez neketek is tipp aki bünözne.

    Aztán arra kérdeztem rá : miért is vannak kislányok gépek előtt a képen? beteg...