SG.hu·

Egymást szapulják az IE és a Firefox fejlesztői

Kissé eldurvult a hangnem a Mozilla és a Microsoft között, miután utóbbi egy elemzéssel igyekezett bizonyítani, hogy saját megoldása biztonságosabb a nyílt böngészőnél. A Mozilla értelmetlennek, sőt károsnak találja az analízist.

Történt ugyanis, hogy Jeff Jones, a Microsoft Trustworthy Computing csoportjának igazgatója egy friss elemzésben sorra vette a két böngésző biztonsági frissítéseit, azok számát és besorolását, mégpedig a Firefox 2004. novemberi megjelenése óta. Ebben arra következtetésre jutott, hogy az Internet Explorer áll jobban, mivel - és itt jön a rázós rész - kevesebb javítást adtak ki hozzá, mint az alapítvány a nyílt forráskódú szoftverhez.


Erre válaszul Mike Shaver a Mozilla részéről az eWeek-nek adott nyilatkozatában finoman szólva is értelmetlennek találta az elemzést, aláhúzva, hogy annak káros hatásai is lehetnek. "Csak azért, mert az Egyesült Államokban több fogat tömnek be, mint egész Afrikában, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az amerikaiak foga rosszabb állapotban van" - hozta fel példának az egészségügyet Shaver, kiemelve, hogy az ilyen elemzéseket még talán iskolások sem követnek el, hát még egy komoly szakember.

Más szavakkal kifejezve a problémát arra hivatkozott, hogy Redmond nem gondolhatja komolyan ezt az állítást. A Mozilla egyértelműen sokkal nyíltabban kezeli a biztonsági frissítések kérdését és gyakrabban foltozza be a fel-felbukkanó hibákat, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szoftverben több hiba van. Igyekeznek azonnal figyelmeztetni a felhasználókat és felhívni a figyelmet a friss javításokra, ezt viszont a jelek szerint a Microsoft hibának tartja. Shaver feltette a költői kérdést, miszerint nem kellene inkább a másik csapatnak is a hibák kijavítására koncentrálnia, ahelyett hogy ilyen elemzéseket készítenek?

A Microsoft válaszát nem ismerjük, ám nyilvánvaló, hogy a reagálás nem váltott ki örömhullámot Redmondban. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a két tábor viszonya ezt követően.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Baldric2007. 12. 07.. 20:47||#145
Én úgy gondolom hogy nekem is ugyanazt csinálja az Indapass, mint neked, de nálam tényleg elég 2-3 szor rákattintani a frissítésre, nem is kell megvárni hogy lefrissüljön, csak ha már megváltozott a cím, akkor kell megvárni hogy betöltõdjön, és ez tényleg csak 1-2 másodperc.
Griphons, veled viszont ismét nem értek abban egyet hogy nem lehet az Operás kényelmi funkciókat kikapcsolni, mivel elég ügyesen sikerült integrálniuk az olyan funkciókat mint az egérgesztus, vagy e-mail kliens stb..., és ezek egy részét megkérdezi hogy szeretnéd e használni, a másik része pedig addig nem elérhetõ amíg be nem kapcsolod, ilyen például az e-mail kliens. Ezek nagy elõnye egyébként az hogyha nem használod akkor nem is indulnak el, tehát nem használják fölöslegesen az erõforrásokat.
Ezt is írtad néhány funkcióról: "A professzionális fejlsztõnek pedig csak útban vannak". Erre jó lett volna ha írsz egy példát, mivel jómagam is fejlesztõ lennék, persze nem professzionális, de én nem találkoztam ilyennel, sõt. Az igaz hogy az alap operás fejlesztõi eszközök nem mérhetõk a foxos kiterjesztésekhez, de ha az ember használ bookmarkokat, sajátgombokat, user-scripteket stb..., akkor szerintem sokkal nagyobb hatékonyságot el lehet érni mint a foxban. Írok 1-2 példát, amik nálam gombokon vannak:
1. az oldal elemeire mutatáskor ír részletes információkat az adott elemrõl, szinte mindent amire szüksége lehet az embernek ;
2. gombnyomásra mutatja az oldalhoz tartozó css-t, vagy forráskódot, vagy amit akarsz, és ezt szerkesztve változik az oldal (és mivel ezeket külön szerkesztõben is meg tudja nyitni, még jobbnak is találom mint a foxos megfelelõjét);
3. a jegyzet funkció is megkönnyíti a dolgokat, mert ha mondjuk egyszer találkozok egy érdekes tutoriallal (vagy bármi mással), csak kimásolom jegyzetbe a címét, és ha bármikor szükségem lesz rá könnyen megtalálhatom (ezt persze könyvjelzõkkel is meg lehet tenni, de a két megoldás közti különbség óriási, próbáljon csak valaki több száz könyvjelzõ közt rendet rakni);

Számtalan egyéb eszköz létezik a minialkalmazások, power button-ok stb. közt amiket felsorolni szinte lehetetlen, gondolom hogy szinte mind megtalálható a fox-ban is (a bookmarkok mindegyike használható ott is), de a lényeg szerintem az, hogy mindkét böngészõ esetében szükséges ehez némi utánnajárás, és ha az ember csak az egyik böngészõ esetében veszi erre a fáradtságot, akkor ne kritizálja a másikat.
© Epikurosz2007. 12. 07.. 11:04||#144
amúgy írtam az Inda Gépháznak, na.
© Epikurosz2007. 12. 07.. 10:53||#143
mamma mia!
nem szapulom én az O/A-t, csak mertem leírni a véleményem.

Az index.hu-nak meg nem tartom érdemesnek írni, mert úgyis fittyet hánynak a reklamációmra.
© rigidus2007. 12. 07.. 02:23||#142
> Rigidus: kezdesz önmagadnak ellentmondó állításokat is leírni.

Ezt hol tettem meg?

> Úgy látom nemcsak a internetes alkalmazásokkal, vagy a böngészõkkel, de az internetes protokollokkal sõt a jelenleg használt fájlrendszerekkel is gondod van.

Azert a vegere csak beletrafaltal. <#eljen>

> Meg is találtam számodra a tökéletes megoldást

Maradjunk annyiban, hogy a "megoldasaidat" tartsad meg magadnak mert nem feltetlenul masok is a beletorodesbe vagy "fej a homokba" hozzaallassal orvoslnak problemakat.

Tovabba, ha hianyosak az ismereteid, hasznosabb lenne ha nem reklamoznad, hogy fejleszto vagy, vagy ha mar mindenaron kikivankozik akkor talan okosabb lenne nem hangoztatni az alapismeretek-beli hianyossagaidat, de legfokepp nem minositeni olyanokat akik az adott szakteruleten evtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek es otthonosan mozognak. Gondolok itt tortenetesen vektorgrafikus formatumoknal bedobott 10MB-os peldadra amibol vilagosan leszurheto, hogy tobbek kozott sem terinformatikaban, sem adatszerkezetekben nem vagy jartas - amelyek a valodi szoftverfejlesztesnek talan a legfontosabb kriteriumai.

> Na többet nem írok ebbe a topicba, nem kell aggódni 😊

Eddig ez volt a legertekesebb gondolatod.
© Griphons2007. 12. 06.. 22:29||#141
Baldic: Valóban, az Operában rengeteg "kényelmi" funkció van beépítve. A gond csak az, hogy nem lehet lelõni õket, sem kikapcsolni. Ezek többsége olyasmi amit az egyszeri user nem is használ. A professzionális fejlsztõnek pedig csak útban vannak. Amellett pedig én sok olyan kiegészítõt használok FF-ben, amit Operában nem találok meg, ugyanakkor a munkám megkönnyítéséhez szükségem van rájuk.
Ennek ellenére hiszed vagy sem van Opera telepítve a gépemen, mert idõnként pár weboldal mûködését tesztelnem kell az alatt is, de nem szeretem használni.

Rigidus: kezdesz önmagadnak ellentmondó állításokat is leírni. Ennek így nem sok értelme van. Te alapjaiban akarod megváltoztatni az egész digitális rendszert. Úgy látom nemcsak a internetes alkalmazásokkal, vagy a böngészõkkel, de az internetes protokollokkal sõt a jelenleg használt fájlrendszerekkel is gondod van.
Meg is találtam számodra a tökéletes megoldást: dobd ki az ablakon a gépedet, úgyis csak megrontják az életed, és ilyen szörnyû dilemmákba hajszolnak, mint " ó miért is használjam a számítógépet, meg az internetet, amikor ennyire sz@r az egész". De ne aggódj, hamarosan jönnek az analóg számítógépek. Ha a helyedben lennék - de jó hogy nem vagyok - gyorsan megtanulnék mindent amit az analófokról tudni lehet, hogy én fejleszthessem rájuk az IP protokollt. Sok sikert.

Valóban, ahogy smv meg is jegyezte a W3C nem kötelezõ érvényû szabványokat tesz közzé. Ezek valóban csak ajánlások, de a legtöbb fejlesztõ nagyon is komolyan veszi ezeket az ajánlásokat. Miért? Nem azért mert szeretik a felesleges munkát. Hanem azért, hogy a weboldalak egységes szerkezetûek legyenek, ezáltal a böngészõknek is kevesebb hibával kell találkozniuk, így gyorsabbá és megbízhatóbbá váljanak. Ez kicsit pátoszosra sikerült, de ez van.

Na többet nem írok ebbe a topicba, nem kell aggódni 😊
© smv2007. 12. 06.. 22:08||#140
Ezesetben nem az Operát kellene szapulni, hogy rossz, hanem az oldal fejlesztõinek szólni, hogy hibás a kódjuk.
© Epikurosz2007. 12. 06.. 21:45||#139
nem 1-2 mp késés, és nem elég az oldal frissítése. Egyszerûen, ha azt mutaja, hogy be vagyok lépve, de semmilyen szolgáltatást nem tudok elérni, pedig kiírja, hogy mi az emilcimem, mik a nikjeim, de amikor konkrétan fórumozni akarok, akkor kéri, hogy lépjek be, és hiába írom be a mailcímem és jelszavam, falra hányt borsó.
© Baldric2007. 12. 06.. 15:06||#138
Az Indapass-al valóban van néhány probléma, de ez valójában nem az Opera hibája, hanem sajnos az oldal hibás, errõl a hibáról ugyan nem vesz tudomást a többi böngészõ, de az Opera nem szereti a fejlesztõk hibáit, egyébként szerintem nem sok oldal van ami nem mûködik Opera alatt, legalábbis én nem találkozom velük. De természetesen van megoldás, miután bejelentkezel kattints a frissítésre, ha a cím nem változik, akkor kattints megint, ezt általában elég 2-3-szor megcsinálni, ezt az 1-2 másodperces késést szerintem el lehet viselni.
© rigidus2007. 12. 06.. 14:21||#137
JAV: Felhasznaloi keres a szerveroldalrol --> kliensoldalrol

© rigidus2007. 12. 06.. 13:47||#136
packeteket --> packetekre