Berta Sándor

Átszervezésbe kezd a Mozilla

A szervezet nincs könnyű helyzetben, hiszen a Firefox folyamatosan veszít a népszerűségből és ez csupán az egyik probléma.

A Mozilla helyzete elsősorban azért nem könnyű, mert a jelenlegi üzleti modellek nem igazán működnek és korábban a "mindent ingyen kínálunk" stratégia sem vált be. Mitchell Baker vezető ezért bejelentette, hogy a változó világ miatt új időkre kell felkészülniük és első lépésként számos dolgozótól megválnak.

Jelenleg a Mozilla Alapítvány gyakorlatilag ernyőszervezetként tevékenykedik, míg annak leányvállalatai - a Mozilla Corporation, az MZLA Technologies Corporation és a Pocket Inc. - hagyományos cégekként működnek. A távlati cél az, hogy módosítsák ezt a felépítést, gyorsabban reagáljanak a világ eseményeire, a változásokra és az eddiginél többet kísérletezzenek, valamint gyakrabban nyilvánosságra hozzák az eredményeiket.

Az egyes intézkedések között van, hogy a Mozilla Corporation kötelékéből összesen 250 munkatársat elbocsátanak, míg a Mozilla tajvani részlegét teljesen bezárják. A fejlesztési változtatások közül kiemelkedik, hogy a Firefox esetében a jövőben a végfelhasználókra fognak összpontosítani, s ezzel párhuzamosan csökkentik a fejlesztői eszközökkel és az új platformfunkciókkal kapcsolatos beruházásokat.

Új szervezetet hoznak létre azért, hogy az új termékek gyorsabban piacra kerüljenek és új bevételi forrásokra tegyenek szert. A jövőben több pénzt fognak befektetni olyan termékekbe, mint a Pocket, az új virtuális magánhálózat, a Mozilla Hubs nevű virtuális valóság hálózat és az olyan biztonsági eszközökbe, mint a Firefox Lockwise jelszómenedzser.

A változtatások közé tartozik a dizájnért, a felhasználói tapasztalatokért és a gépi tanulásért felelős új csapatok létrehozása, s a szervezet nem akar kihátrálni a WebAssembly mögül sem. Ezekkel kapcsolatban több részlet olvasható Mitchell Baker belső feljegyzésében.

A Mozilla még nagyobb hangsúlyt fektet a jövőben az adatvédelemre, de a módosítások nem fogják érinteni a Thunderbird levelezőkliens fejlesztését. Az a csapat ugyanis jogilag és pénzügyileg a Mozilla Alapítványhoz kötődik, de a szakemberek egyébként teljesen önállóan dolgoznak és nem igazán vannak kapcsolatban az anyaszervezettel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #3
    Nehez ugy az embereket nem lehet ravenni hogy valami bongeszo programert fizesenek, mert evtizedes megszokas hogy az ingyenes. De peldaul esetleg csinalhatnanak egy tor halozathoz hasonlo anonimitast biztosito halozatot, azert talan kerhetnenek penzt, mar ha ezt torvenyesen megoldhato szamukra.
  • Caro #2
    A Mozillának arra kellene összpontosítania, amire a többiek nem. Amíg mindenki más a felhőbe tol mindent, szerintem lenne igény alternatívára is.
    Pl. tök jó hogy a firefox tud profilokat kezelni. Elvileg használhatok rá saját szervert is. Ehhez kb. annyi a doksi, hogy "volt már aki meg tudta oldani". Na ezeken kellene változtatni.
    Szerintem amúgy jobb lenne ha a gecko-ra fókuszálnának, és a böngészőt magát inkább el lehetne engedni. Ha van egy jó motor, akkor azt körbeépíteni már mindenki képes az igényei szerint, lásd a chrome és webkit alapú böngészők hada.
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Lockwise jo otlet lenne, de meg hasznalhatatlan, legalabbis master password megoldasuk idegesitobb, mint a sutik elfogadasa ..