MTI

Internetre kerül az EU-reformszerződés

Még a december 13-ai uniós csúcstalálkozó előtt felkerül a Külügyminisztérium internetes honlapjára a reformszerződés nem hivatalos, közérthető változata - mondta Iván Gábor, a tárca szakállamtitkára egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen.

Az Európai Unió tagországainak vezető képviselői december 13-án Lisszabonban írják alá reformszerződést. A reformszerződés a mélyebb uniós együttműködéshez és a további bővítéshez egyaránt szükségesnek ítélt változtatásokat végzi el a sok elemében még hat országra szabott intézményrendszeren. A megállapodás egyebek között uniós elnöki poszt létesítését, az eddiginél nagyobb befolyású külügyi főképviselői pozíció megteremtését, az alapjogok szerződésbe foglalását tartalmazza.

Mint elhangzott, a reformszerződés a tagországok méreteit jobban tükröző, demokratikusabb döntéshozó rendszert vezetne be, beleértve a nemzeti parlamenteknek adott nagyobb befolyás lehetőségét is. A szerződés a tervek szerint 2009 első napján lép életbe, de addig még valamennyi EU-tagországban törvényesen meg kell erősíteni.

Iván Gábor a sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a Külügyminisztérium novemberben küldi el nyelvi észrevételeit a reformszerződéshez. Mint mondta, munkatársai összeállították azt a listát, ami biztosítja, hogy az új szerződés nyelvileg és jogi szempontból is "kerek legyen". A szakállamtitkár közölte: a reformszerződés szövege az átlagolvasó számára nehezen érthető, ezért készítettek belőle egy közérthetőbb változatot, amely azonban nem hivatalos.

Iván Gábor szólt arról, hogy a reformszerződés és a korábbi alkotmányszerződés szövegének összehasonlításakor kiderül, azok nagy mértékben megegyeznek. Kitért arra is, hogy az Európai Bizottság kommunikációs akciótervvel készül a reformszerződés megismertetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)