Gyurkity Péter

Júniusig marad a Windows XP

A Microsoft 5 hónappal kitolta a Windows XP forgalmazásának végső határidejét, ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a többség nem rohan a boltokba a Vistáért. Az XP január helyett júniusig lesz kapható.

Az eredeti tervek még arról szóltak, hogy pontosan egy évvel a Vista megjelenését követően, vagyis 2008. január 30-án végleg befejezik az előd értékesítését, ezzel az XP 6 éves karrier után végleg eltűnik a süllyesztőben. A jelenlegi piaci helyzet azonban a szándékának módosítására kényszerítette a szoftvercéget, mivel a Vista terjedése közel sem olyan ütemű, mint ahogy azt Redmondban remélték. Ennek hatására öt hónappal kitolták a határidőt, így az XP egészen júniusig a boltokban marad.

Arról már korábban hírt adtunk, hogy a szoftvercég végül beadta derekát és maga engedélyezte, hogy a PC-gyártók az XP-t is mellékeljék egyes vistás konfigurációkhoz. Ezzel korábbi álláspontjukkal ellentétesen cselekedtek, hiszen az év első felében még szigorúan tartották magukat a Vista elsőségéhez, amely természetesen az XP fokozatos kiszorítását is jelentette. A hivatalos közlemény szerint most szintén ezen PC-gyártók visszajelzései alapján léptek, amelyek egyértelműen világossá tették, hogy vásárlóik még mindig gyakran az XP mellett döntenek.

A Vista gyors felfutásának elmaradása kevesek számára lehet meglepő. A legnagyobb gondot a kompatibilitási problémák jelentik, amelyek alapján számos cég és szervezet - lásd Intel - jelentette ki, hogy az első javítócsomag megjelenéséig nem hajlandó hozzányúlni az operációs rendszerhez. A másik problémát a hardverkövetelmények jelentik, hiszen a Vista jóval erősebb gépet követel a kényelmes használathoz, főleg az Aero felület használata esetén. A harmadik fontos tényező, hogy a forradalmi újítások még váratnak magukra, így a többség nem érzi szükségét az azonnal váltásnak. Marad tehát a fanatikusok, illetve divatkövetők rétege, ez viszont nem elég ahhoz, hogy megfeleljen a redmondi várakozásoknak.

Most már a szoftvercég is úgy véli, hogy időre van szükség az XP elfelejtéséhez. Ezzel a véleménnyel természetesen a PC-gyártók is egyetértenek, akik minden bizonnyal ki is használják majd a halasztást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vardar #23
    Jujjjj. Ez szívás. Utolsó árusítási nap 80%-os kedvezmény az XP-re és én akkor veszem majd meg.(csak álom nem komoly)
  • Pycur #22
    Hát lol...kb 3 hónapja mondtam le a windows milleniumról, maximálisan kielégített csak új gépet vettem és az új VGA már nem támogatta....
  • Vardar #21
    Bocs, rosszul írtam csak Vista alatt fog futni a Halo3.
  • BlackRose #20
    csak Vistán, de ez a DX10 miatt van gondolom. Ha az MS akarná, a DX10 3 napa allatt lenne XP-re is, és nem vagyok 100% biztos, hogy hamarossan nem lesz, mert a játékipar is partner és az MS a partnerei kéréseit teljesíteni szokta, amikor nagyon muszáj.
  • zentus #19
    Iparban xp megy.. plck nagyrészét nem is lehet megizgatni Vistával mert impotens a soros port kezelője...
    Nagyon folyamat vezérlő csak xpn futt....
    Ahogy ismerem ezeket a szoftvereket gyártokat nem is fognak arra felé menni...
  • Vardar #18
    A Vista mi többet tud? Ami fut Vistán nem fut XP-n?(Halo 3 PC verziója állítólag csak XP-n fog futni)
  • floatr #17
    Az oprencerek többsége új gép vásárlásakor szokott elkelni. Namost nekem úgy tűnik h a legtöbb vásárló az új gépére inkább XP-t akar a viszta helyett. Nekünk éppen ezzel volt bajunk: ez az új szarság télleg inkompatibilis még azon a gépen is, ami erre lett marketingileg tervezve.

    Node mindegy. Minél hamarabb tűnik el az XP, annál hamarabb fogják fel az emberek azt, hogy ez a redmondi cucc gáz.
  • BlackRose #16
    Ha ennek a mondatnak értelme lenne akkor a Vistán nem futna semmi, mert ha hiszed ha nem a meglévő szoftver óriási többsége XP-n lett fejlesztve. De ne a fejlesztőcégekre gondoltam, tudod nagyon kevés Windows-on fejlesztenek, a legtöbb cég irodai melóra használja. Különben XP/Server 2003-on tökéletessen fejleszthetsz Vistára csak az Windows SDK-ra van szükséged (ingyen letülthető az MS-től). És azt sem szabad elfelejteni, hogy a fejlesztések túlnyomó része .NET Frameworkra készül :) ami ugye tökéletessen működik az XP-n vagyis semmivel sem marad el a Vistahoz képest.
  • wanek #15
    Aki mondja, te !
    Hol akartam én bármit is eldönteni? Szövegértésed alulról veri a nullát? Ha csak gyalázkodni tudsz egy topicban, akkor a szellemi szinted egy óvodásét sem éri el.
  • turul16 #14
    Melyik cég akarna ? Az OTP ? LOL
    Elvileg kompatibilis