Gyurkity Péter

IDF: Alkotója szerint is megdőlhet a Moore-törvény

Bár az Intel egyes vezetői az IDF alatt a tranzisztorszám folyamatos növekedéséről szóló törvény folyamatos teljesítését nevezték meg a vállalat elsődleges céljának, Gordon Moore már maga is a szabályrendszer megdőlésére számít.

A héten beszámoltunk arról, hogy a rendezvény alatt Patrick Gelsinger, a Digital Enterprise Group alelnök-vezérigazgatója, számos újdonság ismertetése mellett a Moore-törvény teljesítését nevezte meg az egyik legfontosabb vállalati célként. Gordon Moore, a törvény megalkotója, aki ezzel mintegy 40 éven keresztül meghatározta az iparág várható fejlődésének ütemét, már úgy véli, hogy nem fog sokáig kitartani az által megalkotott szabály, a fejlődésnek ugyanis jól megjósolható korlátai vannak.

Moore szintén az IDF alatt ült le beszélgetni Moira Gunn rádiós műsorvezetővel, és többek között a törvény jelenéről és jövőjéről is szót ejtettek. A beszélgetés alatt kiderült, hogy az Intel alapítója nagyjából 10-15 évet ad még saját törvényének, ezt követően azonban alapvető korlátba ütköznek majd a fejlesztők és mindenképpen új technológiák alkalmazására lesz szükség. A gyártástechnológia, a csíkszélesség további leszorításának lehetetlensége miatt nem lesz növelhető a tranzisztorszám, vagyis nem tudják majd teljesíteni a minden két évben esedékes duplázást.

Az új megoldások alkalmazása azonban már napjainkban is zajlik, hiszen többek között az Intel is igyekszik frissíteni, újragondolni a hagyományos megközelítést. Nem véletlen, hogy a gyártás során ma már hafnium alapú, magas K együtthatójú tranzisztorokat használnak, ami a korábbi technológia egyfajta kiterjesztése, ám mindez csak időhúzás, amíg valóban beleütköznek az elkerülhetetlen korlátba. A kiút azonban a teljesen új megoldásokban rejlik, így a szén nanocsövekre és a speciális molekulákra nagyon fontos szerep hárul majd. Kérdés azonban, hogy ezek mikor jelenhetnek meg a kereskedelmi forgalomban.

Arra a kérdésre, hogy milyen területen kutatna ha újra fiatal lenne, Moore azzal válaszolt, hogy a biológia és a számítástechnika határvonalán tevékenykedne, mivel most ezt tartja az egyik legérdekesebb területnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #73
    A relativitáselmélet (a maga terén) bizonyított. Nem kell ehhez fénysebességgel utazni, számos más módon is bizonyítható. Jobb lesz, ha megkérdezed a fizikatanárodat. ;)
  • Csaba42 #72
    És akkor mi van, szombat? Amíg nincs bebizonyítva, addig senki sem fogja elhinni pár tudósnak. Próbáld ki: menj ki az utcára, és hirdesd az igéd. Majd meglátod, hogy röhögnek körbe az meberek. Amíg nem lesz tálcán kínálva, azaz GYAKORLATBAN pl. a fénysebességgel való közlekedés, addig hiába létezik ELMÉLETBEN, mert abból még nem következik az elmélet helyes alkalmazása. Megfigyelni, elméleteket gyártani én is tudok.
  • dez #71
    Talán egyszer kiderül? A relativitáselmélet többek között éppen ezt mondja, és a megfigyelések eddig ezt is igazolták.
  • Csaba42 #70
    Hiába, semmi sem tart örökké. Talán egyszer majd kiderül, hogy a gravitációt tulajdonképpen térgörbület okozza, és nem valami "erő". Bár az is lehet, hogy nem.
  • dez #69
  • wanek #68
    Azért, mert olyan példát kellett volna írnod, ami valami olyasmit bizonyít, amit én nem fogadok el.
  • dez #67
    Mert?
  • wanek #66
    Rossz hasonlat volt.
  • dez #65
    Hasonlat volt, pupák.
  • wanek #64
    "Végülis az sem bizonyítja a tömegvonzást, ha maga Newton ejt a lábadra egy 20 centis vasgolyót." - ??? Mikor mondtam én, hogy nincs tömegvonzás? Ismét csúsztatsz.

    Sok mindent demonstráltak már, amiről aztán később kiderült, hogy nem az, aminek látszik.