SG.hu·

A Microsoft lát fantáziát a Zune mobilban

Elérte a telefonőrület a nagyobb vállalatokat - a Sony után most a Microsoft jelezte, hogy lát némi fantáziát mobil részlegének kibővítésében és egy saját telefon piacra dobásában.

A múlt héten még a Sony egyik igazgatójának nyilatkozatát idéztük, amelyben többek között elhangzott, hogy egy PlayStation mobil lehetőségét vizsgálgatták. Az eredményről természetesen már hallgattak, ám most a Microsoft dobta be a köztudatba egy Zune mobil gondolatát, amely egyesítené a jelenlegi szoftveres szolgáltatásokat és egy új hardver előnyeit. A konkrétumokról nem beszélnek, de Redmond komolyan gondolkodik a lehetőségen.

Mindezt Mindy Mount, a szoftvercég szórakoztatói részlegének pénzügyi igazgatója említette meg egy interjúban, amelyben kijelentette, hogy nem lenne teljesen elveszett ötlet részükről a Zune mobil piacra dobása. Egy ilyen készülék egyesítené a meglévő zenelejátszó funkcióit, illetve a cég Windows Mobile platformjának szolgáltatásait, amelyek eddig más gyártók termékeiben tűntek fel. A mobil részleg ezzel egy teljes termék előnyeit használná ki, és komolyan versenybe szállna az Apple iPhone készülékével, amely hasonló elgondolásból született meg.


Ez a lehetőség most minden bizonnyal még vonzóbbnak mutatkozik a Microsoft számára, mivel az iSuppli adatai szerint az iPhone júliusban minden okostelefont túlszárnyalt az amerikai piacon. A piackutató cég előrejelzése szerint ezzel tartható lesz a korábbi jóslat és idén mintegy 4,5 millió készülék találhat gazdára, ez a szám pedig 2011-re egészen 30 millióra ugrik.

Ami a Zune zenelejátszókat illeti, itt a korábbi ígéretek szerint a második generáció az ünnepek előtt érkezik a tengerentúlon, Európába azonban csak jövőre jutnak el az új készülékek. Addigra kiderül, hogy Redmond mennyire gondolja komolyan egy saját telefon piacra dobását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© scorpeeon2007. 09. 08.. 18:34||#10
Ez odab@sz 😊
© scorpeeon2007. 09. 08.. 18:16||#9
Sztem nem véletlen, hogy megbukott a Zune, hangminõségben sehol nem lehet a Sony lejátszóktól. Google-n rákerestem, ezt dobta ki:
"ok does the zune sound good?"
válasz rá:
"No, it doesn't.

But more to the point it's a DRM nightmare, and the Zune Marketplace is risible.

It's also feels cheap, big and clunky.

I don't need to compare it to the iPod - it flat out sucks beside the Sony, Cowon, and Creative players I've tried.

Dreadful."
Sztem ez elmond mindent róla.
Nemértem mit akar a microfos, ami alapból is megbukott, majd telefonban fog bejönni? A Walkman alapból is qrvajó volt, és qrvajól átültette a Sony telefonba, nem véletlenül lett népszerû. Ez viszont esélytelen. A microsoft lát benne fantáziát? Én nem.
© L3zl132007. 09. 08.. 10:27||#8
Ööö akkor tulajdonképpen egy normál PDA-t akarsz?
Mindegyik tud mp3-at lejátszani, érintõképernyõsek, és mobiltelefonként is használhatóak. Mondjuk Mio A701?
© L3zl132007. 09. 08.. 10:20||#7
Miért ne? Ha lehet valamit divat-dicsérni, akkor miért nem lehet divat-fikázni?
© Su0my2007. 09. 07.. 14:20||#6
ja meg az is érdekes, hogy az apple valamit kitalál, akkor minden gyártótól elkezdenek ömleni a hasonszõrû készülékek(iPOD,iPHONE), de ettõl függetlenül az apple lop,csal,hazudik, mindent máshonnan vesz és szidjuk, mert divat! nem azt mondom, én sem osztom Steve Jobs EZ A VILÁGCSÚCS-szerû nézeteit, de azért khm.. az oké, hogy microsoftot divat fikázni, de most az apple-t is az lesz? sõt, ha a Napsugár Sütöde kijön egy szív alakú egykilós kenyérrel, amivel 30%-os részesedést hasít ki az egykilós kenyerek piacáról, ami folyton csak nõ, mert divat lett a szívalakú kenyér, akkor õket fogjátok anyázni, hogy jaj de szar íze van blabla-amikor ugyanabból az 5 forintos liusztbõl készül, csak más a formája...<#falbav>

<#violent>
© Tecnamo2007. 09. 07.. 14:09||#5
© Gerygrey2007. 09. 07.. 12:08||#4
Nekem pont ugyanamiatt nem tetszik, mint az iPod, valahogy ez a tekergetõs megoldás nem jön be.

Mondjuk egy iPhone-hoz hasonló külsejû, Windows Mobile-os, érintõkijelzõs Zune-PDA-telefont elfogadnék. Vagyis inkább ne zune, hanem simán MP3 lejátszós legyen, a zune kötöttségeitõl mentesen.
© L3zl132007. 09. 07.. 11:29||#3
Még mindig azt mondom, hogy gagyinak néz ki a Zune. Nem az iPodhoz képest, hanem úgy általában.
© eto demerzel2007. 09. 07.. 10:46||#2
ezt miert nm fikaza senki a masik termeket meg ahol lehet. ennek valjon milyen a hangzasa egy sony=hoz kepest?
© uTomi2007. 09. 07.. 10:33||#1
Komoly versenytárs? Ja mint amennyire a Zune versenytársa az iPodnak?