SG.hu·

Kizárta az amerikai letöltőket a TorrentSpy

A szórakoztatóipar figyelmének középpontjába került torrentportál drasztikus lépésre szánta el magát is kizárta az oldalról az amerikai felhasználókat. A döntést a bizonytalan amerikai jogi helyzettel magyarázzák.

Újabb fejezet nyílt az IsoHunt és a TorrentSpy portálok történetében, jóllehet a legutóbbi fejlemény csak ez utóbbi oldalt érinti. Az üzemeltetők ugyanis úgy döntöttek, hogy a tisztázatlan jogi helyzetre, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti feszültségekre tekintettel nem teszik lehetővé az amerikai felhasználók csatlakozását. Tették ezt valószínűleg azért, hogy elkerüljék a komolyabb támadást a szórakoztatóipar részéről, ám korántsem valószínű, hogy ez kellő engedménynek számít majd.

A TorrentSpy arra hivatkozik, hogy az oldal szervere Hollandiában található és ezért eleget kell tenniük a nemzetközi szerzői jogi előírásoknak, többek között azoknak is, amelyeket éppen az Európai Unió léptetett életbe. Továbbra is szem előtt tartják a felhasználók személyi jogainak védelmét, és elleneznek minden olyan megoldást, amely lehetővé teszi a kutakodást a regisztrált felhasználók személyes adataiban. Nyilván ez lenne az egyik legfontosabb célja az amerikai kiadókat tömörítő jogvédő szervezeteknek, amelyek azonban ezáltal - legalábbis ideiglenesen - nem tudják érvényre juttatni akaratukat.

Azt már korábban sikerült elérniük, hogy az IsoHunt és a TorrentSpy megszűrjék az oldalon elérhetővé tett torrent tartalmakat. Ezáltal számos kifogásolható, többnyire friss kalózmásolat felbukkanását, illetve gyors elterjedését sikerült megakadályozniuk, ám ez korántsem nevezhető végleges megoldásnak. Kérdés, hogy mikor vezetik be a látogatók követését, hiszen erre egy korábbi bírósági ítélet már kötelezte a weboldalt.

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a torrentoldalak vesztésre állnak a harcban - az MPAA nem kommentálta a döntést, ám a közeljövőben várhatóan újabb lépésre kerül sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Yv@n2007. 08. 30.. 11:44||#26
Elmorzsoltam most pár hatalmas könnycseppet. 😊
© savior2007. 08. 29.. 13:50||#25
marpedig a warez, es koztuk a torrent is egyertelmuen karos a kiadoknak. az emberek igy letolthetnek teljes filmeket es albumokat, ezaltal meg vasarlas elott szembesulnek vele, hogy az olyan szar, hogy meg a savszelesseg is kar volt erte. igy elallva a vasarlastol bevetelkiesest okoznak.
© braeburn2007. 08. 29.. 12:41||#24
Annyi történt, legalábbis velem, hogy a torrentpond nem szolgáltat a torrentspynak jelenleg, de regeltként belépve minden megy. Ráadásul kétszer olyan gyorsan, mint ezelõtt. Ha valóban kizárták az amikat, amit szerintem már meg is kerültek az érintettek, akkor most jó itt az EU-ban torrentezni. 😊
© who am I 72007. 08. 29.. 12:01||#23
"hogy a szenyó hollandok olajmezõt rejtegetnek az ország alatt és ez az USA létét és a demokráciát veszályezteti,"

Méghozzá a torrent SZERVEREK alatt vannak a bizonyos olajmezõk!amik igen is, veszélyeztetik az amerikai!demokráciát, és a mars expedicót és illetékeseit, és nem árt megfeletkezni a golfáramlatról sem... <#nyes> jófajtanépezazamcsi <#eljen>
© Wittgen2007. 08. 29.. 09:56||#22
Majd a kiadók jól beetetik az USA vezetést, hogy a szenyó hollandok olajmezõt rejtegetnek az ország alatt és ez az USA létét és a demokráciát veszályezteti, jól lerohanják õket, mint Irakot, a fõbûnös torrentportál-üzemeltetõket és terrorarcú filecserélõ felhasználókat pedig Guantanamoba deportálják..a szervereket felégetik, a területet beszántják és behintik sóval, majd rá 3 évre elismerik, hogy tévedtek és bánják bûneiket...és így tovább...és így tovább
© Wittgen2007. 08. 29.. 09:49||#21
...legalábbis...
© Wittgen2007. 08. 29.. 09:49||#20
Mivel a torrentoldalak nem termelnek jövedelmet+nem is bejegyzett adóalanyok, ezért nem is adókötelesek, ezen az alapon nem lehet megfogni õket. Se a torrentportálok üzemeltetõinek, se a felhasználóknak nem keletkezik jövedelmük a filecserélésbõl. Legalábis szerintem 99%-ban így van.
© ekre2007. 08. 29.. 08:31||#19
nabumm, fellépnek a tor proxy hálózatra, kiválasztják hogy mondjuk egy egyiptomi géprõl mehessenek oszt' jónapot 😊
© who am I 72007. 08. 29.. 00:17||#18
Tényleg? <#wow1><#wow1><#banplz>
© Darth Sith2007. 08. 28.. 23:50||#17
oroszoktól is lehet letölteni eredeti angol nyelvû, cirilfelirat nélküli dvdrip-eket.