Berta Sándor

3 év börtönt kaphat az AllofMP3.com alapítója

Az orosz államügyészség azt szeretné, ha a népszerű letöltőportál létrehozójára letöltendő börtönbüntetést szabnának ki, az elmaradt vásárlások miatt pedig több százezer eurós kártérítést kellene fizetnie.

Denisz Kvasszov, az AllofMP3.com alapítója, egykori tulajdonosa és üzemeltetője az ügyészség vádirata alapján az általa elkövetett szerzői jogsértések miatt akár 3 év börtönt kaphat a közeljövőben. A szabadságvesztésen kívül az üzletembernek még az EMI, a Warner és az Universal számára összesen 15 millió rubel, vagyis 420 000 euró kártérítést is kellene fizetnie. Az AllofMP3.com-ot idén júliusban - a hatóságok nyomására - zárták be, mivel az amerikai kormány többször is követelte az orosz kormánytól, hogy lépjen fel a zeneletöltő honlappal szemben. Az oldal tavalyi forgalma becslések szerint elérte a 30 millió dollárt. Az üzleti siker az olcsóságnak köszönhető: a felhasználók akár két euróért hozzájuthattak egy teljes albumhoz.

A nemzetközi zeneipar már évek óta vadászott az AllofMP3.com-ra, többek között azzal vádolva, hogy nem rendelkezik a letöltésre kínált művek eladásához szükséges licencekkel. A portál ezt számos esetben visszautasította, mondván számos helyi szerzői jogi társaságnak fizetett az értékesített művek után licencdíjat. Kvasszov már július elején vallomást tett. Ugyan az MP3sparks.com nevű honlap megpróbálta folytatni a népszerű portál tevékenységét, eddig azonban mérsékelt sikerrel.

Fontos megemlíteni, hogy az AllTunes Musik nevű szolgáltatónál az AllofMp3.com egykori előfizetői probléma nélkül bejelentkezhetnek a korábban használt felhasználói nevükkel és adataikkal. A lap által kínált lejátszó szoftverrel a mai napig bárki hozzáférhet az AllofMP3.com korábbi teljes kínálatához. Az AllTunes ráadásul nemrég egy jogi győzelmet is elkönyvelhetett, egy moszkvai bíróság ugyanis utasította a Visa hitelkártyacéget, hogy továbbra is teljesítse a letöltésekkel kapcsolatos átutalásokat. Az ítélet indoklásának értelmében a tranzakciók csak akkor tagadhatók meg, ha az AllofMP3.com ügyében a honlapot elmarasztaló jogerős bírósági határozat születik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kadar1 #18
    Nem érnek el semmit azal ,ha meghuzzógatják az oldal alpitoját,szerintem még elmarasztaló hatása se lesz neki.Ez az oldal helyet kettö alakul majd.Adják megfizethetö áron a cd-t.Egy dupla válogatás album 12 ezerért,ez vicc , ráadásul a számok fele nagy ratyi ami a cd-ken rajt van.Egy sima cd 3-6 ezer ft között mozog,max amit adnaák érte kb 1200ft....
  • Molnibalage #17
    Én ezek után nem vagyok hajlandó pénzt kiadni egyetlen albumért sem. Rohadjanak meg. Az utolsó albumoat is kb. 3 éve vettem, de az is krtikán aluli volt, pedig a kedvenc együttesemtől jött ki. Már semmi sem a régi.
  • JZO #16
    Ez politika. Oroszországot szívatták a WTO tárgyalások során ezzel a kérdéssel. Más országokban is létezik ugyanez a jelenség, azokról még sincs szó.
    Mellesleg az allof egy orosz portál és az ottani törvények ellen nem vét, ráadásul jogdíjjat fizet a letöltések után. Azt is felajánlották, hogy jogdíjjat fizetnek a külföldi kiadóknak, de azok nem kértek belőle. Akkor meg mit jár a szájuk?
    Tulajdonképpen miért nem az orosz jogvédő hivatalt támadják? Nekik ki lett fizatve a jogdíj, akkor Ő nem fizetett! Ha meg kevés a jogdíj, meg kell emelni, a megemelkedett jogdíjjat pedig az allof-ra terhelni és kész. így megy ez...
    A VISA is jogalap nélkül tiltotta be a tranzakciók teljesítését. Mégis mit képzelnek? Jogerős bírósági határozat nélkül ilyet nem tehetnek. VISA milyen alapon szól abba bele, hogy Én kinek fizetek/utalom a saját pénzem a saját számlámról? Az égvilágon semmi közük hozzá. Ez is megérne egy bírósági pert.

    Az oroszok is pont jó kérdésben hajlanak meg az USA előtt mondhatom. Ez az orosz belügyekbe való beavatkozás, ráadásul egyszerű zsarolás.
  • Molnibalage #15
    Aha. Akkor MOST AZONNAL csekkolják le az világ összes országának kiadóit, asszem páran buknának..
  • htmm #14
    Laci082: az elejével egyetértek, de ha ruszkiában legális az allof, akkor ne szóljon már bele az usa a belügyeikbe, főleg ne úgy, hogy "ezt a céget zárjátok be".
    Ja, hogy az internet nem ismeri az országhatárokat? Jajj...
    Egyébként usa vs oroszország, egyik sem jobb, mint a másik.
  • Laci082 #13
    Az EU-nak semmi köze az oroszokhoz. Mellesleg ők is tudták, hogy illegálisan műsködik az allof. Nem is értem az őket nagy hévvel védőket. Kb olyanok voltak mint a magyarországi smsweb-es buzik, csak drágábbak. Kihasználva a finoman szólva is hiányos orosz vonatkozó törvényt indítottak egy occsó zenét kínáló online boltot aminek a nyereségéből adtak valamennyit valami orosz jogvédő(?) zugszervezetnek. Ezzel talán Oroszországban "legalizálták" magukat, de nemzetközi szinten minden volt, csak nem legális. Ha normálisan fizették volna a jogdíjat, akkor kb annyiba került volna egy zene mint az iTunes boltban, hiszen annak árait se a bolt nyeresége teszi ki nagy részben, hanem a jogdíjak.

    Ezt lehet nem szeretni (nekem se tetszik), de akkor se fogok védeni egy ruszki bandát, aki jogtalanul árulja a zenéket. A sokak által követelt új szabályozás lényege pont az lenne, hogy az előadók/szerzők kapjanak pénzt az eladott zeneszámok után, kihagyva a szarka kiadókat. Az allof esetében a kiadók valóban nem láttak pénzt az eladások után, de az előadók se. Csupán a tulaj, és az állítólagos orosz jogvédő szervezet számláját gazdagították a bevételek.
  • AranyKéz #12
    Azért baromi jó lenne hogyha még mielőtt valaki az AllofMP3-at isteníti, elgondolkodna hogy melyik ország gazdaságát erősíti annak az adója.
  • Molnibalage #11
    Aha. Itt arról van szó, hogy a RIAA-n és a buzi USA-n kívűl SEMKI nem gondolta úgy, hogy ez jogsértő lenne, az EU se szólt egy büdös szót sem. Na erről ennyit.
  • Szeszmester #10
    Ez így van, nem értem a többieket.
    Ők is ellopták valakinek a szellemi termékét és utána pénzért árulták.
  • avman #9
    mert az AllofMP3 meg a becsület mintaképe, mi? egy modern kori robinhúd, aki lenyúlja a gazdagokat és szegénynek adja az empéhármat. egy nagy büdöset... rohadt tolvaj banda mindkettő, holló a hollónak vájta ki a szemét.