Napi Online

Csehország tévégyártó nagyhatalom

Az ázsiai elektrotechnikai társaságok, elsősorban a tévékészülék- és monitorgyártók annyira megkedvelték Csehországot, hogy fokozatosan európai bázisukká fejlesztették.

A Mladá Fronta Dnes szerint ez az ágazat jövőre már több mint tízezer főt foglalkoztat, a hét csehországi tévégyártó 2008-as együttes kibocsátása eléri a 13 millió készüléket és lcd-monitort, ezzel az ország Európa élvonalába kerül. Az idén négy újabb társaság építi ki bázisát: a kínai Changhong Nymburkban, az IPS Alpha Technology Europe és a Hitachi az észak-csehországi Zatec ipari parkjában, a Foxconn monitorgyártó pedig a közép-csehországi Kutná Horában.

2008-ban a legnagyobb cseh tévékészülék-gyártó a Pilsenben működő Panasonic lesz négymillió darabbal, a Foxconn Pardubicében és Kutná Horán összesen 3-4 millió tévét és lcd-monitort gyárthat, majd a már említett IPS Alpha következik 2,4 millió monitorral, a Hitachi pedig 2,2 millióval.

Ami a képzett munkaerőt illeti, e téren Csehország már problémákkal küszködik. Például a Panasonic ötezer alkalmazottja közül csak kétezer a cseh, a többi lengyel és szlovák. A felfutás ellenére a cseh tévégyártás sem problémamentes. Az LG Philips észak-morvaországi Hranicében épített gyára csak néhány évig üzemelt, mivel hagyományos (katódsugaras) tévékészülékekre szakosodott, amelyek forgalma látványosan visszaesett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #1
    Hát erről is lemaradtunk....