Gyurkity Péter

Az LG is licencmegállapodást kötött Redmonddal

Több más gyártó és szoftverfejlesztő cég után az LG is bebiztosította magát és licencmegállapodást kötött a Microsofttal, amelyben közelebbről meg nem határozott szabadalmak felhasználásáról döntöttek.

A közlemény szerint az egyezséget még a múlt héten hozták tető alá, ezzel az LG felsorakozott a hasonlóképpen eljárt vállalatok mellé. Igen terjedelmes és nívós listáról van itt szó, hiszen Redmond eddig a Novell, a Samsung, a Fuji Xerox és a Xandros vezetésével kötött hasonló egyezséget, amelyekben biztosították egymást a szabadalmaztatott technológiák szabad felhasználásáról, elsősorban a Linuxot használó készülékek és szoftveres megoldások esetében.

A mostani megállapodás révén a Microsoft ugyanígy elnézi az LG-nek a szabadalmaztatott technológia alkalmazását, bár arról ezúttal sem szól a fáma, hogy pontosan mely szabadalmakról van szó. Az egyezségben mindenesetre leszögezik, hogy a Linuxra épülő, a szoftvercég szabadalmait sértő készülékek miatt nem indítanak jogi eljárást, sőt Redmond hozzáférhet majd az LG azon szabadalmaihoz, amelyek a konzolokban is felhasznált számítógépes architektúrával kapcsolatosak, továbbá licencel egyes megoldásokat, amelyek jelenleg a MicroConnect Group tulajdonában vannak.

"A megállapodás kizárólag a levédett technológiák megosztását célozza. Ennek nyílt forráskódú része mutat némi hasonlóságot a Novell-lel kötött egyezséggel, ám főként a közelmúltban megszületett hasonló partneri kapcsolatokra emlékeztet, amelyek a Samsung és a Xandros vezetésének együttműködésével születtek meg" - magyarázta David Kaefer, a szellemi tulajdon licenceléséért felelős igazgató a Microsoft részéről. A pénzügyi részleteket nem hozták nyilvánosságra, ám azt tudjuk, hogy Redmond némi kompenzációt fizet majd a most licencelt technológiákért.

Az LG több különböző piacon jelen van a GSM és 3G-készülékek, az IP-telefonok, a kijelzők és optikai tárolók, valamint a PDA-k és noteszgépek révén. Azt nem tudni, hogy pontosan mely termékekre utal a megállapodás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!