Dojcsák Dániel

Gyereknapra gyerekzár a Vodafonetól

Immár 2,6 milliárd ember használ a Föld nevű bolygón mobiltelefont, ráadásul egyre többen a hanghívások mellett mobil internet tartalmakat is elérnek készülékükről. Éppen ezért a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója, mintegy 1800 MHz-es élő lelkiismeret közbelép és a saját hatáskörében igyekszik jóságossá tenni a mobilinternetezést.

A gyermekek biztosan nem örülnek annyira a Vodafone gyereknapi ajándékának, miszerint bevezetik a Gyerekzár funkciót, aminek segítségével "A Vodafone Live! negatív tartalmait le tudja tiltani a szülő" - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. A pornográfiától és a durva szövegektől való védelem természetesen csak az egyik oldala annak a kampánynak, amit a szolgáltató a társadalmi felelősségvállalás égisze alatt visz végbe, mégis ez a legkézzelfoghatóbb pont. Először is a szülő kiskorú gyermekének már szinte biztosan vásárol mobilkészüléket, akár 5-6 éves korban, hiszen fő a biztonság és az elérhetőség. Nem is beszélve arról, hogy már általános iskolában is ciki ha valakinek nincs menő mobiltelefonja.

Klikk ide! Klikk ide!

Ugyanakkor a lelkes szülő mégsem szeretné, ha az ellenőrzőbe a következő szöveg kerülne: "Tisztelt Szülő! Gyermeke a mai napon matematika óra ideje alatt mobiltelefonjával Jenna Jameson videókat töltött le és küldte tovább Bluetooth kapcsolaton keresztül osztálytársainak, ezért szaktanári figyelmeztetésben részesítem! Üdvözlettel a matektanár". Habár a gyerekek millió helyről szerezhetnek be nem nekik való tartalmakat - és ide nem csak a pornót, hanem mondjuk a szókimondó szövegeket tartalmazó zeneszámokat is érthetjük - mégis a mobiltelefon a legkevésbé ellenőrizhető terület. Ennek javítására a legkisebb hazai szolgáltató elsőként vezetett be gyerekzár funkciót, amivel a saját Live! szolgáltatásai közül eltűnnek a 18 mínuszos tartalmak, illetve a szülő további általa nem helyesnek ítélt tartalmakat tilthat le és megvonhatja az emeltdíjas SMS küldési lehetőséget is.

Klikk ide! Klikk ide!

A szoftveres megoldás ingyenesen a szokásos felületetken (online/telefonos/SMS ügyintézés) rendelhető meg. Lemondani természetesen kicsit nehezebb, feladva a leckét a trükkös lurkóknak, ha deaktiválni akarják a szülői szigort. Emellett viszont megjelent egy kis könyvecske is, ami egyelőre elég vékonyka és még csupán 150 000 példányban terjed a kereskedések polcain, de mindenesetre egy nagyon hálás missziót tűzött ki célul. Megpróbálja felvértezni a XX. századi szülőket a XXI. századi gyermekekre leselkedő veszélyekkel szemben. Teszi ezt a gyermekvédő civil szervezetek bemutatásával, a mobilinternet fogalmainak magyarázatával és a gyermekbarát internet vívmányainak bemutatásával.

Ezek között mára már nemcsak a rossz oldalak feketelistáját erőlteti, hanem kiemel hasznos és értékes tartalmakat kínáló szolgáltatókat, ahová bátran engedhetjük fiatal korú csemetéinket olvasgatni. A piros szolgáltató fellángolása nem tudni mekkora sikert arat és mennyi szülő lesz majd annyira figyelmes, hogy gyermekeinek internetezési szokásait figyelemmel kísérje, de mindenesetre tervezik, hogy a másik két szolgáltatót is megpróbálják bevonni a kezdeményezésbe és egy nagy közös örömtánc keretében megmutatják, hogy igenis fontos a gyermekek védelme.

Klikk ide! Klikk ide!

Sokak mondhatják ilyenkor, hogy ezek az akciók legtöbbször nem jelentenek mást, mint egy jó kis ingyenreklámot a cégnek, presztízsemelést és önajnározást. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az ilyen társadalmi felelősség programok ugyan szubjektív döntés alapján szelektálnak, de olyan problémákat próbálnak megoldani, amire az állami szerveknek nincs rálátásuk, lehetőségük, akaratuk. Amennyiben nagy publicitást kapnak, biztosan büszkék lesznek magukra és hátha a konkurensek is beszállnak a versenybe. Ki tud nagyobbat hazudni egy új ügyfélért helyett ki tud nagyobbat segíteni.

A Danone például 1 Ft-ot ad a joghurtok árából a szegény gyerekeknek, a Microsoft nemrégiben elmaradott térségekben (pl.: Heves és BAZ megye) újított fel játszótereket és ajándékozott számítógépeket, a jelen cikkben szereplő mobilszolgáltató pedig több millió forinttal támogatja egy hajléktalan központ működését, ahol egy kríziskórház mellett védőoltásokkal, pszichiátriai szaksegítséggel, fogászati szakrendeléssel és egy mobil egységgel segítik a pesti hajléktalanok helyzetét.

Ha lehetne választani, hogy a marketing kommunikációban egyvalaki nyerjen egy hiper-szuper autót vagy abból a pénzből 35 éhezőt etessenek meg, akkor vajon ki mit választana? Melyik terméket vennéd le szívesebben a polcról? Nyilván demagógia azt mondani, hogy azt, amivel a szegényeken segítünk, pedig a vállalatoknak szinte teljesen mindegy, hogy mivel reklámozzák magukat, ők a fogyasztók reakciót követik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sathinel #19
    Aztán szép Bush féle idiótákat nevelünk akik csak TV-ből ismerik a valóságot?

    PL: Fősulis szivatások egyike volt, hogy egy srácnak egy ovodába kelett bemennie, és ott a gyerekeknek róla képet rajzolni. Az egyik kislány odamegy és elkezdi kérdezgetni, hogy neki mekkora van..... A rajzára is szép méreteset rajzolt. És nem 1 ilyen gyerek van, akik már kiskorban elkezdenek érdeklődni ilyesmik iránt. A megoldás persze egyszerű. Jól elverni, megfenyegetni, hogy ilyesmit nem szabad. Aztán csodálkozik hogy a gyerekből idióta lessz. Ha kicsit utánnanéznek, akkor meg kiderül hogy sokszor az apa elvitte a fiát bordélyházba régebben, hogy a gyerek ne legyen már teljesen elveszett mikor rákerül a sor.
    Lol szerintem sokan még ma is paplanba varrnák a lányokat, és azon keresztül menne a szex, ha rajtuk múlna. Felvilágosítás, a gyerekkel foglalkozni nem kell. Tiltani a parasztot mert úgysem fog fel semmit...
  • Gerygrey #18
    Nem fogja kijátszani, de más a probléma: én szolgáltató oldalát csak akkor nézem meg, ha a szolgáltatásaival kapcsolatban akarok valamit megtudni, de ha csak úgy netezgetek, eszembe nem jutna felkeresni a chello vagy a vodafone oldalát, és a voda csak a saját háza táján tud korlátozni, és a teljes kínálatnak igen elenyésző hányadát adja a voda live. Tehát ha valaki korlátozni akarja a gyerekét, nem fogja tudni.

    Egyébként ha nekem gyerekem lenne, és internetezésre alkalmas mobilt vennék neki, egyszerűen megoldanám a korlátozást: élből letiltanám a teljes Vodafone Live oldalt (meg a Jambát és társait), ezek sokkal károsabbak. Inkább nézzen erotikus tartalmakat máshol (nekem sem okozott károsodást szellemi fejlődésem során hogy 6-8 évesen az iskolai papírgyüjtésen pornólapok után kutattunk, és nézegettünk a többiekkel a néniket) minthogy darabonként 500-1000 forintért ostoba csengőhangokat meg háttereket töltögessen le.

    #16-17: UMTS-el még szarabb lenne, könnyebben kísértésbe esne az ember (jobb telókra van már DC++ meg torrent kliens) és úgy tényleg lófasz a 200 mega. Ha azt nézed, hogy havonta másfél PC guru áráért mindig kéznél van az SG, Prohardver, Index, meg a többi hírportál ezermillió témában, melyek minőségben is verik a nyomtatott sajtót, ráadásként fórumok, chat, letöltések, és mindez egy zsebben elfér, úgy nem olyan sok pénz.
  • PíszLávJuniti #17
    Mégha umts-t, szolgáltatnának ennyiért, de nem, szaros elavult gprs.. a userek lehúzása megy ezerrel.
  • PíszLávJuniti #16
    3000 Ft akkor is sok érte.
  • PíszLávJuniti #15
    szerintem jó ötlet, nem tudom miért szidjátok. egy óvodás, vagy kis iskolás gyerek elől el kell zárni az ilyen jellegű tartalmakat, és ez igenis megoldás rá.
    ne mondjátok már, hogy minden 7 éves gyerek ki fogja játszani ezt..
  • htmm #14
    "eltűnnek a 18 mínuszos tartalmak"
    Szegény gyerekek, csak pornót nézhetnek ;]
  • Gerygrey #13
    Böngészni, fórumozni, levelezni és MSN-ezni, 1-2 megás mobiljátékokat és progikat, képeket, kis videókat és hangokat letölteni untig elég. Torrentezni, DVD és HD filmeket letölteni nyilván az otthoni Chelloval fogok, nem a metrón ülve, a mobilnetet nem is erre találták ki. Kb másfél éve napi rendszerességgel használom a vodanetet és eddig még csak egyszer sikerült túllépni a 200 megát, de akkor DC-ztem is egy csomót, letöltöttünk munkatársammal vagy 100 mega zenét pár nap leforgása alatt.
  • cateran #12
    mobilra, te szegény...nem hd filmekről van szó!
  • ProClub #11
    Basszus, le kell tiltani a wap, gprst és társait oszt csókolom.
  • Munch #10
    És 3000 forint nem durva szerinted 200 megáért???!

    Hatalmas letöltésmennyiség "orrbaszájba" 200 mega... xDDD