Berta Sándor

Innovációs központokat nyit Olaszországban a Microsoft

A redmondi konszern vezetői úgy döntöttek, hogy egymilliárd dollárért Itáliában hozzák létre a vállalat három új fejlesztési, befektetési központját. Az amerikai cég az olasz gazdasági minisztériummal megkötött megállapodás értelmében a program megvalósítására összesen egymilliárd dollárt áldozna. A három központ a tervek szerint 2010-ig készül majd el.

A projektet az olasz kormány is támogatja, ám ennek összegét nem hozták nyilvánosságra. A Microsoft azért döntött további három innovációs központ létrehozása mellett, mert a 2005-ben a felső-olaszországi Trentóban megalapított és elsősorban biológiával foglalkozó Microsoft Innovation Center rövid időn belül sikeres és népszerű lett.

A tervezett új központokat várhatóan Piemont, Toszkána és Kampánia régiókban hozzák létre. A piemonti centrumban a fő terület azok a technológiák lesznek, amelyeket napjainkban már az autóipar, az egészségügy és a robottechnika is használ. A részleg partnerintézménye a torinói politechnikum lesz. A toszkánai intézményben főleg azokkal az informatikai és távközlési technológiákkal foglalkoznak majd, amelyeket a kultúrörökség megőrzésére és az idegenforgalomban lehet használni. Itt a partnerintézmény a pisai Scuola Normale lesz.

A Kampánia régióban létrehozandó részleg szorosan együtt fog működni a Beneventói Egyetemmel és az itt dolgozó szakemberek elsősorban biztonsági irányító és ellenőrzőrendszereket fejlesztenek majd ki. Mindhárom innovációs központnál fotnos szerepet kapnak a nemzetközi kapcsolatok, az információcsere az új technológiákról, a képzés és az oktatás. A központok munkájában más cégek vagy kutatóintézetek is részt vehetnek. "Meg kell szüntetnünk azokat a sorompókat, amelyek a társadalmunk haladását és innovációit korlátozzák. Ezért elsősorban a vállalatokkal és az egyetemekkel való együttműködéseket célozzuk meg" - jelentette ki Marco Comastri, a Microsoft Italia vezetője.

Luigi Nicolais olasz innovációs miniszter pedig elmondta, hogy a redmondi konszern kezdeményezése egy fontos esély számos kis- és közepes vállalatnak és egyúttal elősegítheti néhány olasz régió gazdasági fejlődését is. A Microsoft egyébként jelenleg már hatvan országban 120 hasonló innovációs központot működtet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!