MTI

A Microsoft nem veszi meg a Yahoo-t

Befejeződtek a tárgyalások arról, hogy a Microsoft megvenné a Yahoot - a hét végén a Wall Street Journal című amerikai üzleti lap ezt egy az állítólagos tárgyalásokhoz igen közeli forrásra hivatkozva közölte.

Minden esetre még pénteken a Yahoo részvényei a Wall Street-en erős 10 százalékkal drágultak annak az aznapi híresztelésnek a hatására, hogy a cégbekebelezésről folynak az egyezkedések. A két érintett vállalat mindazonáltal semmit nem közölt ezekről és számos elemző véleménye is az volt, hogy nem könnyen egymáshoz "passzintható" vállalatokról van szó, a Microsoft részben már sikerrel tevékenykedik a Yahoo által birtokolt területeken is. Azt azonban elképzelhetőnek tartják, hogy az online hirdetési vagy netes keresési piacon valamilyen megállapodást hoznak össze. De ezeken a területen sem érnek fel a Google lehetőségeihez, legfeljebb szívesen versenyeznének vele.

Pénteken írta a sajtó, hogy a Microsoft lépéseket tett a Yahoo Inc. megszerzéséért, a két cég újra megkezdte a tárgyalásokat, hogy összehozzanak "valamit" a rendkívül gyorsan növekvő Google ellenében. A két vállalat évek óta folytat informális megbeszéléseket, most azonban ennél többről van szó. A New York Post úgy értesült, hogy a Microsoft már hónapokkal ezelőtt ajánlatot tett, ám a Yahoo visszautasította azt; az 50 milliárd dollárosnak nevezett ügyletről így most folytatódnak a megbeszélések. Tanácsadóként a Goldman Sachs befektetési bankot sejtik a háttérben.

A Wall Street Journal arról írt, hogy a két érdekelt cég a tárgyalások kezdeti szakaszában tart az egyesülésről vagy valamiféle összekapcsolódásról. Értékelése szerint a tárgyalások a Google erejét jelzik; az üzlet révén a Microsoft sokkal könnyebben érné el a hirdetőket online üzletágához. A Google múlt hónapban vette meg 3,1 milliárd dollárért a DoubleClick-et, ezzel is gyorsítva nyomulását a hirdetési piacon; az üzletben a Google a Microsoftot és a Yahoo-t gyűrte le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garrett27 #2
    A Yahoo-nál sztem elkövették azt a hibát, hogy nem fejlesztették "ügyesebben" a szolgáltatásaikat. Ma is csak azt tom mondani - jó néhány év Yahoo Personals használata után is - hogy keveset fejlődött...viszont weblapjaikon a reklámok tere nagyban megnőtt, ami már egy idő után jó unalmassá teszi az egész rendszert.
  • csorfab #1
    Nem hiszem, hogy ez egy jó üzlet lenne az MS-nek. A Yahoo amúgy is kezd teret veszíteni, és ez valószínűleg az MS általi bekebelezésétől független folytatódna...