MTI

Amerikai vizsgálat a Magyar Telekom ellen

Megvesztegetés gyanújával folyik vizsgálat a Magyar Telekom ellen az Egyesült Államokban, írta a csütörtöki Financial Times. A cég vezetői szerint ez a megállapítás túlzó, és emlékeztetnek arra is, hogy a Magyar Telekom maga kérte az amerikai felügyelet vizsgálatát.

A londoni üzleti napilap szerint a New York-i értéktőzsdén is jegyzett magyar telefoncéget az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálja, kiderítendő, hogy a vállalat megsértette-e a külföldiek korrupt eljárásaira vonatkozó amerikai törvényt. A jogszabály könyvelési átláthatósági előírásokat fogalmaz meg annak megakadályozására, hogy Amerikában forgalmazott vállalatok külföldön kenőpénzeket fizessenek, írja a Financial Times.

A lap szerint a magyar pénzügyi felügyelet (PSZÁF) megerősítette a SEC-vizsgálat tényét, és információval segíti az amerikai felügyeletet. Binder István, a PSZÁF szóvivője ezt MTI-nek csütörtökön nyilatkozva is megerősítette ezt. Elmondta: a magyar felügyeletet valóban megkereste a SEC, hogy a PSZÁF jutassa el az amerikai értékpapír és tőzsde felügyeletnek azokat a dokumentumokat, amelyek a birtokában voltak és összefüggésben lehetnek az amerikai felügyelet vizsgálódásával.

Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen adatokat és tényeket kér az amerikai társszervezet, a szóvivő nem kívánt válaszolni, de emlékeztetett arra, hogy a PSZÁF két ízben is megbírságolta a Magyar Telekomot, amely a montenegrói tranzakciókkal kapcsolatos vizsgálódások miatt nem tudta határidőre elkészíteni éves, illetve konszolidált jelentéseit. A magyar felügyelet ugyanakkor jelenleg nem folytat vizsgálatot a Magyar Telekommal szemben ezen ügy kapcsán - tette hozzá Binder István.

A Financial Times felidézi, hogy a Magyar Telekom már tavaly februárban megbízta az amerikai White & Case jogi irodát két, összesen 8 millió euró értékű tanácsadási szerződés kivizsgálásával; ezeket a távközlési cég két montenegrói érdekeltsége kötötte. Ennek előzményeként a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgálói nem írták alá a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi beszámolóját, "a gyanús montenegrói tranzakciók miatt". A belső vizsgálatot a cég macedóniai érdekeltségeinek hasonló ügyleteire is kiterjesztették, áll a londoni napilapban.

A Magyar Telekom közölte: értesítette a SEC-et és az amerikai igazságügyi minisztériumot vizsgálatáról, de azt nem fedte fel, hogy ez még a SEC-vizsgálat kezdete előtt történt-e, írta a Financial Times. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója írásos közleményben tudatta a lappal, hogy a cég továbbra is vizsgál "bizonyos szerződéseket", kiderítendő, hogy azokat nem a vállalati előírások, vagy a vonatkozó törvények vagy szabályozók megsértésével kötötték-e. Mattheisen megfogalmazása szerint a független vizsgálók nem tudták egyértelműen megállapítani a szerződések célját, és "lehetséges, hogy e cél helytelen volt".

Christopher Mattheisen a cikkről nyilatkozva kijelentette, hogy abban "nincs újdonság". Elmondta, hogy a leányvállalatok tanácsadói szerződései kapcsán már több mint egy éve zajlik a vizsgálat, az ügyben nincsen fejlemény. Hozzátette, hogy a vizsgálat kimeneteléről nincsenek információi. Christopher Mattheisen erősnek és pontatlannak tartja a Financial Times felvetését, miszerint megvesztegetés gyanúja állna fenn. Továbbá szerinte rendkívül félrevezető már a cikk címe is, mert azt sugallja, hogy most kezdett vizsgálatba a cég.

Thilo Kusch, az MT gazdasági vezérigazgató-helyettese hozzáfűzte: a Magyar Telekom még tavaly februárban saját maga kezdeményezte az amerikai pénzügyi és felügyeletnél, hogy indítson vizsgálatot. Az elnök-vezérigazgató nem kívánta kommentálni azt az újságírói felvetést, miszerint az ügy miatt elképzelhetőnek tartja-e az MT kivezetését a new york-i tőzsdéről. Thilo Kusch közölte, hogy a belső vizsgálat tavaly a Magyar Telekomnak 4,1 milliárd forintjába került. A vezérigazgató-helyettes szólt arról is, hogy a montenegrói és macedón leánycégekkel rendszeres kapcsolatban állnak. Együttműködnek abban, hogy a belső szabályoknak a menedzsmentek teljes körűen megfeleljenek.

A Financial Times megfogalmazása szerint nem ismert, hogy milyen szerződések születhettek a gyanított megvesztegetések révén, és ezeket kivel kötötték. Az üggyel kapcsolatban a Magyar Telekom néhány alkalmazottat felfüggesztett, akik azóta lemondtak tisztségükről. A cég emellett olyan intézkedéseket is foganatosított, amelyek Mattheisen szerint javítják a belső ellenőrzést, valamint a jogkövető és vezetési rendszert, áll a Financial Times cikkében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!