Napi Online

Dollármilliárdokon ül az Apple

Szakértők azt találgatják, vajon mit kezd az Apple azzal 12 milliárd dolláros készpénztömeggel, amelyet mostanra főként az iPod zenelejátszó értékesítéséből és az iTunes online-zeneáruház forgalmából felhalmozott.

Bár a nagy rivális Microsoftnak több van a dunyhába rejtve - 29 milliárd dollár -, ám ha a teljes cégértékre vetítve nézzük, akkor az almás cég 61 százalékos arányával veri a redmondiak 44 százalékát. Ráadásul negyedévenként egymilliárddal nő a kasszája - ennek tükrében érdekes visszagondolni arra, hogy a kilencvenes évek közepén volt olyan időszak, amikor két hétre elegendő készpénzzel gazdálkodott az akkor mély gödörben lévő Apple.

Három lehetőség áll a cég előtt: nagyvonalú részvény-visszavásárlásba vagy osztalékosztogatásba kezd; vállalatokat vásárol fel vagy létrehoz egy befektetési alapot. Az első megoldásra volt példa az Apple történetében 15-20 évvel ezelőtt. A másodikban nagyon óvatosan lépdel a cég. A két legutóbbi felvásárlásuk igencsak célzott volt: a német EMagic 2002-es megvételével beépítették annak Logic nevű, profi zeneszerzőknek szánt programját saját kínálatukba, GarageBand néven, majd 2005-ben megszereztek néhány NAND flash-memóriát gyártó céget, amelyek most az iPodot látják el alkatrészekkel.

Végül a befektetési alap létrehozása meglehetősen kockázatosnak tűnik. Az Intel tőkealapja például felfedezett néhány briliáns találmánnyal rendelkező kis céget és tavaly 214 millió dollárt tett hozzá az anyavállalat nyereségéhez, de egy évvel korábban még 45 millió mínuszt termelt - írja a Business Week.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Többnyire gyógyszer és fegyvergyárakra, bankokra és befektetési alapokra, a szórakoztató & szállodaipar jónéhány szolgáltatójára, elég sok marketing és reklámcégre, néhány hardver és szoftvergyártóra.. ;)
    Az uccsó kategóriában az Apple nagyon megugrott, ez tény.
  • kow83 #2
    Ötletekből Dunát tudnék rekeszteni, hogy mibe fektessék...
    Nem is értem ezt a cikket. Rohadt sok cégnek vannak milliárdjai, miért pont az Apple-t kellett kiragadni, ha kiszedük az apple szavakat és pár kulcsszót, bármilyen vállalatra át lehet írni :)
  • Tetsuo #1
    A GarageBand nem az újabb EMagic Logic.. jól is néznénk ki!