Berta Sándor

Veszélyben a roamingdíj-csökkentés

Michael Glos német gazdasági miniszter után már számos más vállalat és szervezet is sokallja a roamingdíjak mérséklésének tervezett mértékét.

Mint ismeretes, a német miniszter nemrét szót emelt a túlzott mértékű roamingdíj-csökkentés ellen. Michael Gloshoz most csatlakozott a GSM Association nevű, a világ 700 mobilszolgáltatóját tömörítő szakmai szervezet is, amely a túlzott mértékű díjmérséklés veszélyeire hívta fel a figyelmet. "A roamingdíj csökkentése oda vezethet, hogy megállhat a belföldi tarifák mérséklődése. A mobilszolgáltatóknak át kell gondolniuk, hogy miként ellensúlyozzák majd ezt az intézkedést, ami elsősorban a belföldi piacokat fogja érinteni" - figyelmeztetett Aoife Sexton, a GSM Association képviselője.

Egy felmérés szerint a mobilszolgáltatóknak eddig ötmilliárd euró bevétele származott a roamingdíjakból, ez azonban a csökkentések után legfeljebb 2,4 milliárd euró lesz. Mindenesetre a belföldi tarifák emelkedésétől nem kell tartani, a mobil cégek várhatóan más úton próbálják majd meg a kieső bevételeiket pótolni.

"Amennyiben egy vállalattól valamit elvesznek, akkor meg kell néznie, hogy a kieső összegeket hogyan és miből tudja pótolni. Azonban nem célunk, hogy a csökkentés miatt az ügyfeleket büntessük" - jelentette ki Petra Jakob, a One szóvivője. Berthold Thoma, a Hutchison Austria vezetője közölte, hogy nem fognak árat emelni, azonban megértik, hogy lesznek olyan szolgáltatók, amelyek így fognak cselekedni. Andrea Karner, a T-Mobile szóvivője is megerősítette, hogy nem fogják emelni a belföldi tarifákat, de meg kell vizsgálniuk, hogy miképp juthatnak plusz bevételekhez és hogyan csökkenthetik a költségeiket.

"Amennyiben árakat emelnénk, elveszítenénk a piaci pozícióinkat. Azt azonban tisztáznunk kell, hogy mindez hogyan érinti majd az ügyfeleinket és jó lenne, ha ehhez elegendő idő állna a rendelkezésünkre" - szögezte le Elisabeth Mattes, a mobilkom austria szóvivője is. "Átlagosan minden száz európaiból ötvenkilenc kész lenne jóval többet telefonálni külföldre a mobiltelefonján, amennyiben ezt a jelenleginél olcsóbb árakon tehetné meg. Ez elsősorban a nagy turisztikai bevételekhez jutó országok számára lenne kedvező" - mondta az Európai Parlament roamingdíj-csökkentéssel kapcsolatos jelentését elkészítő Paul Rübig.

A mobil cégek tiltakozása azt sejteti, hogy ez a kérdés még korántsem került le a napirendről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lack #2
    100%-os a hasznuk, hiszen mi a sávszélességet/vonalat használjuk, az a mobilcégeknek nem kerül semmibe. Mégis sír az arcuk. Hogy rohadnának meg....
  • Lame #1
    Most nehogy mar sajnalni keljen oket.
    A vegen meg kihozzak, hogy igy veszteseguk lesz a hivason ...
    Eddig irrealisan magas aron kinaltak egy szolgalatast. Ennek ugy nez ki vege. Oruljenek, hogy eddig tehettek, ne sirjanak itt.