Berta Sándor

Elkészült az első német intelligens ház

A digitális házakról a beszélő hűtőszekrények vagy mosógépek jutnak az eszünkbe, amelyek például maguktól tájékoztatják hibáikról a szervizeket. Azonban egy intelligens ház nemcsak ezt jelenti.

Amikor Rüdiger Krug reggelente felébred beállítja a fürdőszoba hőmérsékletét és a zsaluk kinyitásával beengedi a napfényt, anélkül, hogy egy centit is megmozdulna az ágyában. Elegendő csupán megérintenie az ágya melletti képernyőt és a háza életre kel. Rüdiger Krug, felesége Babette és az ötéves fiúk, Yannick a Rednitzhembachban található első digitális ház lakói. A rendszer elektronikusan önmaga vezérli a fűtést, a rádiókat, a biztonsági kamerákat. De ezt megtehetik a család tagjai maguk is.

"A mi házunk az első ilyen épület Németországban, amelyet a nap 24 órájában laknak. Szerettem volna megmutatni az embereknek, hogy milyen is egy ilyen digitális ház. Az eddigiek intelligens otthonok kísérleti jelleggel épültek, mi viszont meg szeretnénk mutatni, hogy egy ilyen házban élni is lehet" - mondta a családfő. A férfi Mediales Haus-nak nevezte el a házat és a nevet azonnal le is védette, mondván szeretné a későbbiekben másoknak is eladni a megoldást.

Az érdeklődők hiába is keresnének olyan hűtőszekrényt, ami automatikusan megrendeli az ételeket és italokat a szupermarketből, vagy mosógépet, ami azonnal értesíti a szerelőt, ha hibásan működik. Ehelyett a lakók kilenc érintőképernyő segítségével vezérelhetik a házban található televíziókat, rádiókat, telefonokat, a fűtést, az ablakokat, a zsalukat és a biztonsági rendszert, így minden helyiséget ellenőrizhetnek. "Bármikor láthatjuk, hogy éppen hol van nyitva egy ablak, bárhol hallgathatjuk a rádiót, nézhetjük a televíziót és akár a nyaralás közben is láthatjuk, hogy nem felejtettük-e nyitva a tűzhelyet vagy lekapcsoltuk-e a fűtést. Nincsen készenleti állapot, ha kikapcsoljuk a televíziót, akkor a készüléket a rendszer teljesen áramtalanítja. Amennyiben szellőztetni szeretnénk és kinyitjuk az ablakot télen, akkor a fűtés azonnal lekapcsol. Így nagyon sok energiát takaríthatunk meg" - tette hozzá Rüdiger Krug.

A technika az életet könnyíti meg. A lakók mindenről értesítést kapnak SMS-ben akkor is, ha a házuktól több ezer kilométerre vannak. Amennyiben Yannick egyedül van otthon, a rendszer automatikusan blokkolja az internethozzáférését és a televízióban kizárólag gyermekműsorokat nézhet.

Sőt, a szülők arról is tudomást szereznek, ha a csemetéjük túl hangosan hallgat zenét és a házban felszerelt hangszórók segítségével kihangosítva telefonálhatnak vele. A központi technikai helyiségben fut össze a házban elhelyezett 25 kilométernyi kábel. A cél az volt, hogy a vezetékek minél kevésbé látszanak. Krug tervei szerint később a teljes rendszer bárki által megvásárolható lesz.

Egy alapkiépítettségű intelligens ház legalább 10 000 euróba kerül majd, a határ persze a csillagos ég. "Azt szeretnénk, hogy ha ezt a technikát hamarosan már az egyszerű átlagemberek is megvásárolhassák. Gondoljunk csak bele, hogy egy idős vagy egy mozgáskorlátozott embernek mennyire megkönnyítheti majd az életét egy ilyen rendszer" - szögezte le végül a családfő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • angol #32
    nekem attól intelligens egy ház hogy éppen ki él benne
  • progee #31
    ami elromolhat az el is romlik...
  • teddybear #30
    Vegyel egy olcsó kéziműszert, és mérd meg a gép és a kábel tesje közötti váltófeszültséget, mielőtt összedugnág a kettőt. Ha ez tíz-húsz voltnál több, neked is földelési gondjaid vannak.
  • sathinel #29
    Ez sem rossz rendszer:D
  • Caro #28
    Biztos a TV teszi rá, nem magától töltődik fel? Mert néha engem is szokott rázni, nem baj, majd az elosztóra rákötöm a földelést, és probléma megoldva.
    De ha valami elektronika csinálja, akkor azt lehet kinyírom vele :S
  • nbarnabas #27
    hát én is félve fogom meg néha a koax kábelt, mert igaz nem vészes mennyiségűt nyom bele a tv de eléggé zsibbaszto élmény tud lenni, így ha szerelem akkor az első hogy tv-ből ki
  • waterman #26
    akkoriban mindehol gányoltak.. én ha bedugom a tv kártyába a kábel-tv -t, akkor az LCD monitor kezd el vibrálni. nem kicsit. mondhatni rettenetesen és ráadásul nem is egyfolytában, hanem néha erősödik néha gyengül. nem tudok vele mit kezdeni. azt mondta valami okos, hogy "föld hurok", meg hogy "a mai tv-k áramot juttatnak a kábelbe vissza".. hát egyikhez sincs lövésem sem, szerintem az itthoni földelés is egy kalap sz*r.
  • teddybear #25
    "Ja és egyébként nem kell több kilométer kábel. Tapasztalatból mondom, hogy a villanyszerelés csillagpontos volta miatt kb duplája a normál villanyvezeték mennyiségnek, erre jön egy buszrendszer, ami csak összeköti a csillagpontokat, ezért egyáltalán nem sok, plusz a riasztók kábelezése és egy struktúrált kábelezés, ami meg amúgy is hasznos, a számítógép hálózat miatt. "

    Akkor nem láttál "igazi szakmunkát" eddig.

    Az én lakásomban, hetvenes években épült lakótelepi, a szaki sokkal kevesebb dróttal intézte el a hálózatszerelést, mint Te. Sorbafűzte a konnektorokat, a nullát hozzákötötte a fűtéscsövekhez, stb.

    Az egész akkor derült ki, amikor a kábelnetes modemem testelése, és a számítógép földje között kb, 110-120 voltot mértem, és felboncoltam a hálózatot. Azt hiszem, az "öreg" igen sűrűn csuklott egy darabig, mivel ráadásul mindehova kék szigetelésű aludrótot használt.
  • greekboy #24
    Én a Barátnő Trial Version 9.0-nál járok már, de még ez is nagyon bugos, ráadásul gyakorta hangos és sokat zúg. Aztán néha nem túl jó a hőleadása sem és nekem kell jegelnem, ráadásul a telefonos kapcsolat is elég szar, néha pedig nem lehet kilőni a taskokat. Bár mondjuk amikor rám konnektál, akkor úgy gondolom nem is annyira rossz fenntartatni a supporotot... Bár lehet, hogy itt az ideje egy upgrade-nek. :-) De ez sajna, megint inkompatibilitasi problemakkal jar es tanulhatom ujra az egesz softwaret. Ja es nekem mindig csak licence-set sikerult szereznem, tehát mindig csak masodkezbol jutottam hozza az ahitott progihoz. Ja es a Baratno 9.0-nal a csomagolas nelkuli OEM valtozat a nyero. :-)
  • BártfaiB #23
    Ja és egyébként nem kell több kilométer kábel. Tapasztalatból mondom, hogy a villanyszerelés csillagpontos volta miatt kb duplája a normál villanyvezeték mennyiségnek, erre jön egy buszrendszer, ami csak összeköti a csillagpontokat, ezért egyáltalán nem sok, plusz a riasztók kábelezése és egy struktúrált kábelezés, ami meg amúgy is hasznos, a számítógép hálózat miatt. Az egész lelke egy erre a célra készített eszköz, ami a ház és az én igényeim szerint van programozva, de bármikor átprogramozhatom. Rádófrekvenciás dolog nincs, mert az nem megbízható, de vannak ilyen technológiák is. Pontosabban a tévétávirányítók ilyenek, mert azokkal így irányíthatók a szomszéd szobából is a tévék, illetve a ház összes világítása és elektromos eszköze. Aki pedig olyan hülye, hogy ráköti a hűtőt is, az megérdemli, mert nincs mindennek értelme. A rendszer ára egyébként nem olcsó, de egy építkezés költségéhez viszonyítva elhanyagolható 2-3%-ot tesz ki.