Berta Sándor

Valódi e-kormányzás Burgenlandban

Ausztriában komolyan veszik a demokráciát. Jó példa erre, hogy Burgenland tartományban az állampolgárok a jövőben megvitathatják a legújabb törvényjavaslatokat és akár változásokat is javasolhatnak bennük.

A tartomány vezetői mindenképpen be akarták vonni a törvény-előkészítői, törvényhozó munkába a helyi lakosokat, ezért döntöttek úgy, hogy lehetőséget biztosítanak az embereknek arra, hogy az interneten tárgyalhassanak az új jogszabályokról. A nyilvánosságra hozott tervezetekről bárki véleményt formálhat, sőt, amennyiben úgy gondolja, akár változtatási javaslatokat is tehet - mindkét esetben akár e-mailben is.

Burgenlandban az e-kormányzás nemcsak álom, a törvények és a határozatok immár mind megtalálhatók a világhálón is. Gyakorlatilag a jövőben nem kerülhet úgy egy törvényjavaslat a helyi tartományi parlament elé, hogy arról az állampolgárok ne vitatkozhattak volna és ne formálhattak volna róla véleményt, vagy ne adhattak volna be módosításokat.

"Jelenleg még nem élhetnek az emberek ezzel a lehetőséggel, sőt erre csak egyes esetekben lesz mód. Természetesen, ha egy mindenkit érintő törvénytervezetről lesz szó, akkor a lakosok is tárgyalhatnak róla" - hűtötte le ugyanakkor némileg a kedélyeket Robert Tauber, a tartományi hivatal igazgatója.

Az óvatosság érthető, hiszen különben véget nem érő viták lehetnének egy törvényről és az szinte sohasem készülhetne el, illetve mindig találna benne valaki módosítani valót. Mindez pedig megbénítaná a valódi törvényhozási munkát. "Az érdeklődés már megvan a lakosok részéről, azonban nem árt tudni, hogy egy törvény módosításához kell némi szakértelem, szakképzettség is" - tette hozzá a szakember.

Mindenesetre elmondható, hogy ez a lehetőség is több mint a semmi, és Burgenland mindenképpen előrébb tart bizonyos tekintetben az e-kormányzás tekintetében, mint más országok. Így valóban úgy érezhetik az emberek, hogy ha csupán néhány esetben is, de beleszólhatnak a sorsukat érintő kérdésekbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turul16 #5
    A fenébe.
    Ilyen tervem van/volt, ha valaha is pártot indítok :)
    így már nem lenne korszak alkotó :(
  • NEXUS6 #4
    A mai politikai "elit" agyilag olyan messze van a XXI. szd-tól, hogy ihaly. A számtek meg a net nekik egy divatos valami, olyan trendi dolog, mer a trendi dolgok mostanság olyan divatosak.;)))

    Érdemes megnézni azt a látszattevékenységet amit a magyarország portálon bohóckodnak:
    "Üdvözöljük! Az internetes okmányiroda lehetővé teszi, hogy egyes ügyeinek intézését interneten készítse elő: megadhatja az adatait, időpontot foglalhat (várakozás nélkül intézheti el ügyét), kapcsolódó szolgáltatásokat (SMS, ügykezelés stb.) vehet igénybe."

    Ügyintézést felejtsd el, kapsz egy időpontot az okmányirodától, ez az előkészítés. Ja az időpont kb 2 hét múlvára szól.
    Ha felhívod őket, akkor meg kapsz egy időpontot holnap délre.
    LOÁL
  • Kobaljov #3
    Az e-demokráciából, talán nem az "e-" résszel van a legnagyobb gond itthon.. Ami véleményeket, javaslatokat készítenek most is (pl. a szakmai szervezetek) arra ha úgy adódik elég magasról szoktak tenni az illetékesek, nem szakmai hanem pártpolitikai döntéseket hoznak (oldaltól függetlenül).

    Az e-demokrácia hazai fejlődése azt jelentené meglátásom (és eddigi ezirányú tapasztalatom) szerint, hogy mindenki írhatna javaslatokat, véleményeket, de azok ugyanúgy a(z elektronikus) kukában végeznék ha nem egyeznek a "központi irányelvel" így igazából sok haszna nem volna.

    + a Vonnengut-i mondás a véleményről ;-)
  • AranyKéz #2
    Már csak egy wiki alapú törvénykönyv kéne :)
  • JZO #1
    Sírok. Magyarisztánban mikor lesz ilyen szinvonal? 100 év?