Napi Online

Szlovákiát választotta a Samsung?

A dél-koreai Samsung Electronics hírügynökségi értesülések szerint Szlovákiában, Nagyszombat közelében építi meg új telephelyét.

A 400 millió euró (14,5 milliárd szlovák korona) összegű beruházással megvalósuló, LCD-képernyőket előállító gyárért Csehország és Magyarország is versenyben volt. "Megerősíthetem, hogy a Samsung Szlovákiát választotta" - nyilatkozta a cseh CTK-nak egy bennfentes. A dél-koreai cégnek a szlovákiai Galántán van már egy üzeme, emellett a döntést az is befolyásolta, hogy a japán Sony a viszonylag közeli Nyitrán hasonló termelőbázist épít. A Samsung számos alvállalkozót hoz magával, közülük a Hansol LCD a legjelentősebb, amely egymaga 1800 új állást teremthet.

A szlovák kormány tegnapi ülésén elfogadta a Samsung és a szlovák gazdasági minisztérium közötti beruházási szerződés javaslatát, és jóváhagyta az előzetesen kiválasztott helyszínt is. Lapértesülések szerint az állami támogatás teljes összege eléri a 2 milliárd koronát (kb. 14,4 milliárd forint). A kormány érdemi változtatás nélkül elfogadta a szerződést, most a Samsungon a sor, hogy aláírja-e a dokumentumot, mi mindent megtettünk, amit tőlünk vártak - mondta a kormányülés után Robert Fico miniszterelnök.

Az új befektetés nyomán minden bizonnyal folytatódik a gyors ütemű növekedés Szlovákiában, ami nagyrészt a külföldi autóipari beruházásoknak köszönhető. Az ipari termelés a tegnap közzétett adatok szerint januárban 17,5 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban a decemberi 9,0 százalék után, ami a leggyorsabb növekedési ütem az elmúlt hét évben. A járműgyártó szektorban nem kevesebb mint 126 százalékos volt a növekedés, amiben szerepet játszik, hogy a nagyszombati Peugeot-Citroën gyár után decemberben a zsolnai Kia autógyár is megkezdte a termelést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #5
    Jó - akkor talán a flémelést abba is lehet hagyni.
    A Sk magyar kisebbség mintapélda lehetne együtélés terén más EU országoknak is,
    láttam, mert ott élek - amire ti gondoltok az Bagdad.

    Vicces hogy ha kimondom Szlovákia - visszakapom ezt a Slota által
    elmondott 3 faszságot - a TV ből meg omlik rátok ez a hülyeség.
    Legyen már eszetek - néha megrémülök az ember azt gondolja a saját
    népében csak okosok vannak - de hobbiból érdemes a betelefonáló müsorokba
    belehallgatni akár ATV akár HirTV és meglesz a magyar realitás is.

    És mivel ez igy van Sk ban, és mivel gyakorlatilag minden a magyaroké már amugy is ott,
    ez csak pozitiv hir számotokra is, hisz semmi már nem fogja összehozni
    a Magyarságot ujra mint csupán a gazdaság (pééz)
  • lazsi #4
    Akkor adja vissza azokat a területeket amiket 30ban elrabolt, azaz egész szlovákiát és akkor a maradék szlovákiában ami onnantól nem fog létezni nem lesznek magyarok. Egyébként nekünk kurvára nincs közünk a mongolokhoz. Mi is keletről jöttünk kb ennyi a közös, de a tóthok is keletről jöttek az összes többi szlávval együtt szal ennyi erővel ők is lehetnének mongolok szal be lehet kussolni.
  • Gabest #3
    Na majd kap batukántól
  • Garrett27 #2
    ahogy Slota (Szlovák Nemzeti Párt) elnök "úr" mondta volt, szlovákiának nincsen szüksége idézem "görbelábú mongol fattyakra"...
  • szombi #1
    El lehet menni Szlovákiába! Tessék! Lehet menni!!!