SG.hu·

20 millió dolláros per a Yahoo ellen

20 millió dollárra perli az amerikai Shannon Stovall a Yahoo-t, mert szerinte engedély nelkül jelent fotója egy email-ben. A keresőcég egyelőre nem nyilatkozik, a vita még csak most kezdődik.

Az ominózus levélben a "Hooray! Your first e-mail" (Hurrá, ez az első emailje!) köszöntés szerepel, valamint egy fotó, melyen két nő látható, ezek közül az egyik állítólag Stovall. Ez az email a felhasználóknak segítéget nyújt címlistájuk áttöltésében és emailjeik testreszabásában.

Az észak-ohioi bíróság keddi nyilatkozata szerint Stoval tavaly októberben éppen a Yahoo webes email rendszerére iratkozott fel, miközben a rendszertől kapott új felhasználókat köszöntő emailben legnagyobb meglepetésére saját fotója nézett vissza rá. Stovall sérelmezi, hogy az ő hozzájárulása nélkül fotóját több millió felhasználónak küldték el, és ezzel sérültek személyiségi jogai, különösen mivel a fotót kereskedelmi célra használták fel úgy, hogy ő erről semmit nem tudott.

Mitchell Yelsky, a Stovallt védő három ügyvéd közül az egyik elmondta, ügyfele korábban modellként ügynökségeknek dolgozott. Yelsky szerint Stovall novemberben két levelet is küldött a Yahoo-nak melyekben jelezte észrevételét azt és kérte, hogy ne használják fotóját. A Yahoo képviselője szerint a cég nem tehet nyilatkozatot jogi vonatkozású kérdésekben.

Stoval 10 millió dollár kártérítést követel, mivel a Yahoo az ő fotója felhasználásával tett szert üzleti profitra, valamint további 10 milliót az ügyvédi költségekre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AMD642007. 03. 04.. 12:34||#12
Hát ha nekem egy ügyvéd azt mondaná hogy csináljunk valamibõl egy pert amibe érintve vagyok,és kereshetek vele 10 millió dollárt hát nem sokat vacilálnék.
© Wittgen2007. 03. 04.. 09:17||#11
Újabb amcsi példa a hogyan gazdagodjunk meg semmi munkával címû szappanopárából. A modellek eleve nem nagy melót csinálnak, hisz abból élnek, hogy milyen a testük (ergo jobb nekik nem tanulni, stb, csak használják amit inygen kaptak az élettõl), de úgy látszik manapság ez sem elég kifizetõdõ már. Ha megnyeri a pert, nem sokat kell tovább güriznie az életben. Ingyenélõ szuka...

Ez olyan, mint amikor vmelyik család kapott amcsiban asszem kb 150 misi dodót a dohányipartól, mivel mindegyikõjük napi 3-4 dobozzal szívott, de senki sem mondta nekik (mármint a dohánygyár alkalmazottai közük), hogy ez ekora mértékben rákot okozhat....meg ugye a macskás nõ is kb 10 misit kapott amiért a kis házikedvencet megmikrózta...

Szerintem ezekben az esetekben kívánhák a nagy cégek a halálba a jogrendszert.
© redmedve2007. 03. 04.. 01:30||#10
Ja nem. Megin' a sok sör. Hibát hibára.
© redmedve2007. 03. 04.. 01:29||#9
Yelsky szerint Stovall novemberben két levelet is küldött a Yahoo-nak melyekben jelezte észrevételét azt és kérte, hogy ne használják fotóját.

Stoval tavaly októberben éppen a Yahoo webes email rendszerére iratkozott fel, miközben a rendszertõl kapott új felhasználókat köszöntõ emailben legnagyobb meglepetésére saját fotója nézett vissza rá.

Két levelet küldött, aztán legjobban meglepõdött. Najó, ez az egész egy vicc.
© endrúdí2007. 03. 04.. 00:34||#8
Szakadt rihe ... Megpróbálja legalább. Én is szeretném beperelni õket, mert klassz lenne, ha az én képem lenne a regisztrált emaileseknek küldött sablonon, de mivel nem az enyém van ott, ez lelki sérüléseket okoz nekem ami forintosítva 600 milla. Ehhez keresnék egy ügyvédet, jelentkezzetek kérlek !
© aaaaa2007. 03. 03.. 22:59||#7
Az ilyen élõsködõket sittelném le azonnal, meg a 10 milliókat bekaszáló ügyvédeket is. Ha hivatalosan elmegy modellnek ehhez a képhez, elvállalta volna dolgot párezer dollárért is, és még meg is köszönte volna, hogy õt választották. Mint az a senkiházi kis gyerek, aki 1 millió dollárt kért, mert kukac volt a hambugerben és lelki sérülés érte.... Nem kéne teret adni az ilyen próbálkozós mocskoknak, és akkor rend lenne. Csak kiheverik a dolgot.
Nem furcsa hogy mindig csak pénzes cégektõl kérnek milliós kártéritéseket ???
Ha a gettóban ráijesztenek hogy megölik nem megy pereskedni, örül hogy élve megúszta, pedig attól biztos jobban sérül lelkileg...
© assdf2007. 03. 03.. 17:11||#6
Ez is mekkora bulvárhir. Két hét múlva meg majd jön az újabb hir hogy kiderült olyan szerzõdést irt alá a modelügynökségével hogy azok a képeit tetszõlegesen felhasználhatják az meg eladta a yahoonak...
© djukel2007. 03. 03.. 16:53||#5
"további 10 milliót az ügyvédi költségekre." Az isten rogyassza már meg ezt a vérszivó fajt.
© redmedve2007. 03. 03.. 16:36||#4
ja mégse. 😊
© redmedve2007. 03. 03.. 16:36||#3
vagyis 10.