MTI

Négy év börtönt kapott egy egyiptomi blogger

Egy alexandriai bíróság négy évi szabadságvesztésre ítélt csütörtökön egy fiatal egyiptomi blogírót "az iszlám vallás és Hoszni Mubarak államfő megsértéséért".

A 22 éves Abdel Karim Szulejmán volt joghallgató az első blogger, akit bíróság elé állítottak az észak-afrikai arab országban az interneten közzétett írásaiért. A bíró kijelentette az ítélet indoklásában: a vádlott azt állította az általa létrehozott internetes honlapon, hogy az iszlám "terrorizmusra, gyűlöletre és gyilkolásra uszít". Felhozta még indoklásképpen, hogy a vádlott támadta írásaiban a rendszert és annak jelképeit.

Szulejmán kárhoztatta internetes cikkeiben a kairói al-Azhar egyetemet, a szunnita muzulmán művelődés fellegvárát, azt állítva róla, hogy szélsőséges tanokat terjeszt. (Ő maga is ennek az intézménynek volt hallgatója, de kicsapták blogjának tartalma miatt.) Egy másik cikkében azt írta, hogy a 2005-ös alexandriai muzulmán-keresztény villongásokban a muszlimok "barbárul viselkedtek". Másutt terroristaként jellemezte Mohamed próféta néhány társát, megint másutt Mubarak elnököt az ókori Egyiptom elnyomó fáraóihoz hasonlította. A vádlott nem tagadta, hogy ő írta a vád tárgyát képező nyolc cikket, de hangoztatta, hogy csupán a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát gyakorolta. Védői bejelentették, hogy fellebbeznek.

Az arab világ legnépesebb országában a nagy újságok és főbb tévéállomások állami kézben vannak, a kormányt bíráló nézetek egyik fő fórumává az internet vált. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet Egyiptomot is megemlíti azon 13 ország között, amelyeket az internet ellenségének tart. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a véleményszabadság arculcsapásaként értékelte az egyiptomi bíróság döntését és az elítélt azonnali szabadon engedését követelte. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az egyiptomi hatóságok az esetlegesen sértő vélemények szabad kifejezését is kötelesek lehetővé tenni. A New York-i székhelyű Human Rights Watch ugyancsak elítélte és "ijesztő precedensnek" nevezte a határozatot egy olyan országban, ahol a blogok lehetőséget nyitottak a szabad véleménynyilvánításra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!