SG.hu

Roma fiatalokat támogat az IBM

Az IBM Magyarország támogatásával, a HBLF koordinálásával elindul a ROMASTER tehetséggondozó program hátrányos helyzetű roma fiataloknak.

Az IBM segítségével a Hungarian Business Leaders Forum elindította a ROMASTER tehetséggondozó programot, amely pályázat alapján legalább négy évig anyagi támogatást, mentort és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít olyan, magukat roma származásúnak valló, tehetséges középiskolás diákoknak, akik vállalják, hogy a középfokú befejezése után főiskolai, illetve egyetemi tanulmányokat folytatnak jogi, műszaki, gazdasági, vagy üzleti területeken.

Jelenleg nagyon kevés roma származású diák jut el az egyetemi diploma megszerzéséig, ezért a program létrehozói azt tartják a legfontosabb feladatnak, hogy növeljék a továbbtanulni vágyó diákok esélyeit a felsőoktatási intézményekhez történő bejutásra, és már a középiskolai tanulmányok alatt bátorítsák, segítsék őket. A cél, hogy a roma társadalomban tovább fejlődjön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai példát is mutatnak a még iskolakezdés előtt álló roma fiataloknak, versenyképes tudással várják a munkaadók által felajánlott lehetőségeket, vagy saját vállalkozásukon keresztül vesznek részt a versenyképes gazdaságban.

A Romaster keretei között hosszú távú, a diploma megszerzéséig tartó kapcsolat épül a kiválasztott diákok és a támogató cég között, amelynek eredményeként a tanulók betekintést nyernek a vállalat működésébe és kultúrájába, így felkészültebbé válnak a munka világába történő integrációra. Legalább ennyire fontos, hogy az alkalmazottak is megismerik a diákok hátterét, amely a még jobb megértést segíti elő. A Romaster programra a diákoknak kell pályázni, iskolájuk ellenjegyzésével. A jelentkezéshez szükséges információ a www.hblf.hu honlapon érhető el.

Paál Péter, az IBM vezérigazgatója elmondta: "A társadalmi helyzet meghatározó eleme a képzettségi szint, s ez a megállapítás százszorosan igaz egy olyan környezetben, amely a tudásalapú gazdaság felé halad. Akinek nem jut lehetősége a tanulásra, ismereteinek bővítésére, menthetetlenül lemarad, elhelyezkedési esélyei drámaian csökkenek, és a társadalom peremére kerül. Az IBM-nél elfogadjuk és értékeljük munkatársainak sokszínűségét, valamint mindazokét, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden kollégánktól elvárjuk diszkrimináció nélküli környezet biztosítását, és programokat dolgozunk ki a befogadó munkahely megteremtésére. Összhangban a cég elveivel, a magyarországi roma népesség szociális helyzetének javítását kiemelkedő társadalmi feladatnak tartjuk, amelynek megoldásához kölcsönös nyitottság, megértés és hosszú távú elkötelezettség szükséges."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Derapo #6
    Azért nem kell annyira lenézni senkit.Én sok cigányt ismerek közöttük van általános iskolai tanár,repülőgép műszerész,kutató orvos,közgazdász,és még ügyvéd is.Tehát a származás nem minden esetben hátrány.Van akik ezek közül csonka,szerncsétlen rendkívül szegény családból jött.
  • AranyKéz #5
    Ennek örülök hogy feltételhez kötik a támogatást, nem pedig ész nélkül szórják. Így valószínűleg jobban célba fog érni.
  • klastrom #4
    És írni olvasni is tudnak a tesókák?
  • pepe003 #3
  • szombi #2
    az anyagi támogatás miatt lesz.

    bár kétlem, hogy túl sok középiskolás romát fognak találni...
  • htmm #1
    "...így felkészültebbé válnak a munka világába történő integrációra."
    Hat, akkor nem lesz nagy az erdeklodes...