MTI

Internetes enciklopédia a XX. század tömeggyilkosságairól

Enciklopédia jelenik meg az interneten 2007-ben a XX. század tömeggyilkosságairól a Soától a ruandai népirtásig.

A nagyszabású tudományos munkát nemzetközi csapat készíti Jacques Sémelin francia történész professzor vezetésével, aki szerint a civil lakosság pusztításának tekintetében a XX. század a történelem egyik leggyilkosabb évszázada volt.

"Egyetlen adatbázis sem gyűjti össze ismereteinket e téren. Az enciklopédiának ezt a hiányt kell pótolnia" - magyarázza Sémelin, aki korábban már jelentős tanulmányt írt a tömeggyilkosságok születéséről Tisztogatni és elpusztítani (Purifier et détruire) címmel. Negyven, a világ minden tájáról érkezett kutatót gyűjtött össze, köztük olyan, a népirtásokkal foglalkozó szakértőket, mint az amerikai Samantha Powers, vagy a német Dieter Pohl. A francia professzor szerint kétértelmű történelem-magyarázatok, a népirtás meghatározása körüli viták elkerülése érdekében az enciklopédia szigorúan a tényekre támaszkodik.

Az internetes portálok kronológiai rendbe szedik a tömeggyilkosságokat, országonként tárgyalják az egyes eseteket, de bemutatják a népirtással, az emberiesség elleni büntettek elméleteit is. Csillagokkal osztályozzák az egyes tényközlések megbízhatósági szintjét: egy csillagot kap az az eset, amikor maga a mészárlás ténye ismert, de az elkövetők nem, két csillag jár az újságírók és civil szervezetek jelentéseire támaszkodó anyagoknak, és három azoknak, amelyek mögött antropológiai, szociológiai, történészi vagy jogi tanulmányok állnak. Az adatbázis nyelve az angol lesz, de minden fejezetet lefordítanak az érintett ország nyelvére.

"Az az álmom, hogy egy fiatal felfedezze e portálon azt, ami országában történt, de amiről eddig nem tudott, vagy olyasmit, amit torzítva mutattak be neki" - mondja Sémelin. Az egyetemesség igénye vezetett az internetes megjelentetéshez. "Nagyon sok olyan hely van a világon, ahol az internet hozzáférhető, ugyanakkor nehéz újságokat és könyveket beszerezni" - mondta Norman Naimark, az amerikai Stanford egyetem kelet-európai szakértője.

Az ingyenes hozzáférhetőségű enciklopédiát eddig a francia tudományos kutatások központja (CNRS) és a Sciences Po Paris finanszírozta, az alkotók azonban remélik, hogy további szponzorok biztosítják a portál működését. "A népirtások megelőzésében nekünk, kutatóknak az a felelősségünk, hogy tudjuk és tudassuk, ami történt" - hangsúlyozta Jacques Sémelin professzor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tar86 #4
    Az nem lessz benne.
  • raingun #3
    És majdnem kifelejtettem a 45 utáni magyarság elleni népirtást!
  • raingun #2
    Jó lehet, pláne hogy sok országban máig büntetik, ha egy bizonyított népirtást felemleget valaki. Pl. törökország máig tagadja több millió kurd legyilkolását.
    Aki ellenkezik ezzel, börtönbe végzi!
    Na ezek akarnak az unióba jönni...

    És éppencsak kimarad a könyvből a 19. század végén az angolok álltal létrehozott első koncentrációs tábor, ahol megannyi búr halt meg, nők, gyerekek...

    De nem kell messzire menni, máig a hatalomban van szerbiában a jópár háborút és népírtást kirobbantó szerb nacionalista párt.
    Ahogy Milosevicset is sokan siratják még...

    Szerencsétlen albánok, hogy is lennének szerbia része, hiszen pár éve még ki akarták irtani őket.

    Eszement a világ, és a sok léha miatt az is marad!
  • saco #1
    kíváncsi vagyok