MTI

T-Mobile - sikeres év és integráció 2006-ban

A 4,4 millió előfizetővel rendelkező T-Mobile sikeres évet zár 2006-ban, ami annak is köszönhető, hogy az ügyfélszolgálati rendszerét az ügyfélérték alapján működteti, azaz a többet fizető felhasználóknak magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt - mondta Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Mobile üzletág vezetője.

Winkler János elmondta: az idén a fő cél az volt, hogy sikeresen, a hatékonyságuk és az ügyfélkiszolgálásuk színvonalának csökkenése nélkül integrálódjanak a Magyar Telekom szervezeti rendszerébe, illetve teljesítsék az előírt pénzügyi és gazdasági elvárásokat.

A vezérigazgató-helyettes az idei évről közölte: a T-Mobile piaci részesedése végén 44,7 százalék volt, tavaly decemberben 45 százalék. A 0,3 százalékos visszaesést Winkler János nem tartja rossznak, hiszen korábban a vállalat elszenvedett már 2,4 százalékos éves szintű veszteséget is, s a legkisebb előfizetői arány csökkenése is 1,2 százalék volt eddig. Hozzátette: az aktív SIM-kártyákat tekintve a visszaesés csupán 0,04 százalék volt. A vállalati piacon 50-54 százalék körüli a T-Mobile részesedése, míg a TOP 500 vállalatot tekintve 60-65 százaléknyi.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy folyamatosan nő az előfizetői szerződéses állományuk, a post paid ügyfelek aránya már eléri a 35-36 százalékot. Az elmúlt időszakban megváltozott a készüléktámogatási rendszer is: az alsó kategóriás mobilok esetében gyakorlatilag megszűnt, míg a középkategóriás készülékek esetében 20-25 százalék körüli.

Kérdésekre válaszolva elhangzott: a cég egy előfizetőre eső átlagos havi árbevétele (ARPU) jelenleg 4.917 forint, ami egy évvel ezelőtt csupán 20 forinttal volt több. A bevétel 15-16 százaléka adatátvitelből származik, a többi hangalapú forgalom. A T-Mobile sikeresnek ítéli az adatkártyákkal együtt hirdetett noteszgép promócióját is: eddig 4.000 ilyen gépet adtak el, míg az év végéig ez a szám 6.000-7.000-re emelkedik. Ha ez sikerül, akkor a T-Mobile egy negyedév alatt is jelentős szereplővé válik a magyar notebook piacon.

A társaságnak a mobil internetet tekintve 28-30 százalékos HSDPA lefedettsége van a lakosság körében: ez a technológia kell ahhoz, hogy a 3G-és hálózatok gyors adatletöltést tegyenek lehetővé. Jövőre 45-50 százalékra nő a lefedettségi arány. A T-Mobile az idén várhatóan több mint 70 ezer 3G-és készüléket ad el, a HSDPA-ra is alkalmas mobilok száma pedig, a net-kártyákkal felszerelt noteszgépekkel együtt, 10-15 ezerre tehető.

Winkler János elmondta azt is, hogy jövőre várhatóan versenyképesebb roaming-díjakat alkalmaznak a szolgáltatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!