Gyurkity Péter

A Yahoo sem védi a Google könyvtárprojektjét

Az Amazon után a Yahoo is elutasította, hogy betekintést nyújtson saját szolgáltatásaiba, ezzel segítendő a Google-t a kiadók és szerzők által indított perben. Az első számú keresőcég eközben megszünteti Answers nevű megoldását.

A Google azért fordult korábbi legnagyobb riválisához, mert ily módon remélt némi segítségre találni a több kiadó és az amerikai Authors Guild által indított perben, amelynek célja a cég könyvdigitalizálási kezdeményezésének megbuktatása. A keresőcég korábban az Amazonnál próbálkozott, azon elgondolás alapján, hogy a hasonló szolgáltatások megismertetésével saját kezdeményezését is megmentheti, és még a Microsoftot is igyekszik bevonni a perbe, bizonyítékgyűjtés címén.

A három megnevezett vállalat azonban - minő meglepetés - nem rohan a Google segítségére. Mind az Amazon, mind a Yahoo elutasította a kérést, utóbbi arra hivatkozva, hogy nem lenne szerencsés, ha a keresőcég a belső dokumentumokban és az alkalmazottak fejében turkálna. Szerintük a riválisnak az üzleti titkokra fáj a foga, és így kívánja elkerülni a nagyobb bajt. 17 oldalas válaszukban tehát elutasították a kérést, ezzel kényelmetlen helyzetbe hozták vetélytársukat, amely ezután csak a Microsoftnál próbálkozhat hasonló kérésével. A szoftvercég azóta szintén elküldte válaszát, ennek tartalmát azonban eddig nem hozták nyilvánosságra.

A Google eközben szokatlan módon visszavonulót fújt egy másik területen, és beszünteti a felhasználók kérdéseire választ nyújtó Answers szolgáltatás működését. Ennek keretében eddig szakértők igyekeztek kiszolgálni az internetezők igényeit, ám a válaszokért fizetnünk kellett - ellentétben mondjuk a Yahoo hasonló megoldásával, ahol mindez ingyen zajlott. Az Answers négy év után zárja be kapuit, a hivatalos indoklás szerint azért, mert feladatát teljesítette, kitűnő kísérlet volt, aminek eredményeként továbbfejleszthetik magát a keresőt.

A külső vélemények szerint inkább arról van szó, hogy a keresőcég csökkenteni szeretné az oldalán megtalálható, egymáshoz nem igazán illeszkedő különféle szolgáltatások számát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!