SG.hu·

Erősít az AMD a szuperszámítógépek listáján

A héten nyilvánosságra hozott legfrissebb szuperszámítógépes rangsorban tovább erősítette helyzetét az AMD, ám az Intel is kapaszkodik új négymagosai révén. Az első helyet továbbra is az IBM fejlesztése tartja.

A most közzétett új Top500 lista továbbra is az IBM BlueGene/L rendszerét említi az első helyen, amely a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban végzi munkáját. Ez nem túl nagy meglepetés, hiszen a Linpack sebességmérő teszteken 280,6 teraflopot nyújtó monstrum messze maga mögött hagyja a riválisokat. A második helyen egy újonc található, ez pedig a Cray Red Storm nevű szuperszámítógépe, amely már Opteron chipekre épül. A harmadik és negyed helyezett szintén az IBM fejlesztése, míg az ötödik helyre a legjobb európai rendszer nyomult be.

A két nagy processzorgyártó csatáját itt is figyelemmel követik az elemzők. A mostani listában ismételten megfigyelhető az AMD helyzetének erősödése, hiszen a kisebbik versenyző 81-ről 113-ra növelte a saját processzoraira épülő rendszerek számát az első 500-ban. Az Intel eközben némi teret vesztett, 301 helyett már csak 263 összeállításban dolgoznak az általuk fejlesztett szerverchipek. A folytatódó visszaszorulás ellenére azonban nincs okuk szégyenkezni, mivel máris jó eredmény produkáltak a négymagos Woodcrest processzorok, amelyek rögtön 31 rendszerbe kerültek be. Ezzel a vállalat a szuperszámítógépek terén is kijelölte a követendő utat, amely megfelelő válasz lehet az Opteronokkal szemben.

Az IBM a két processzorgyártó között található 93 rendszerrel, ám természetesen a BlueGene révén jóval nagyobb hírnévnek örvendenek. Az Intel Itanium chipek már csak 35 gép révén szerepelnek, míg a HP-t 20 PA-RISC, illetve 3 Alpha rendszer képviseli a rangsorban. A Sun mindeközben igyekszik újra életet lehelni saját Sparc sorozatába, de mind a 10 szuperszámítógépük Opteronokra épül, ami mutatja az AMD architektúrájának egyértelmű fölényét. A Sparc64 processzorok mindössze a Fujitsu 3 összeállításában vannak jelen, ami elenyészőnek mondható.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© RoLii2006. 11. 16.. 12:52||#12
1. HPC Windows mar van, egesz jo 😊 szerintem nemsokara ottlesz a top500ban
2. Az Applenak van kifejezetten grid computingra kielezett Xserve-e (DualG5), ebbol epult az a 3 cluster. Az OsX-el nemvolt gond, gondolom butitottak/csiszoltak kicsit a main kernelen(BSD), a mach-hoz meg nemnyultak.
© juzosch2006. 11. 16.. 10:00||#11
Sztem nem nehéz rájönni, hogy kinek szól.

De tudom, félrekattintottam, bocs.
© Zoldalma2006. 11. 16.. 08:45||#10
Ize', boltokban kapni? 😊 Es miota is keszul?
© dez2006. 11. 16.. 02:59||#9
Majd az SP2 után lesz nagyjából kész... 😊
© torjoz2006. 11. 16.. 00:29||#8
A "Pista" már pár hete késszen van(mint a mateklecke 😊 ).
© Zoldalma2006. 11. 15.. 23:24||#7
Hat ha aranyaiban nezzuk es hasonlo tempoval nezzuk mint ahogy a Pista keszul, akkor lesz abbol az 1-2 evbol 5-10 is 😊
© Zoldalma2006. 11. 15.. 23:23||#6
Lekozolt egy statisztikat mindenfajta komment nelkul, erre te "lenagyokosozod". Gratulalok 😊
© juzosch2006. 11. 15.. 19:15||#5
Így bukik ki, mennyi esze van egyes embereknek😄
Képzeld a számológépeken sem windows fut nagyokos.
© BiroAndras2006. 11. 15.. 16:08||#4
Nem meglepõ, hogy nincs win, mivel csak mostanában készült el a szuperszámítógépekhez való verzió. A korábbiak max 64 procit tudnak kezelni, az meg bõven kevés ide. 1-2 év múlva lesz ott win is.

Viszont érdekes a 3 OSX. Elvileg az sem való szuperszámítógépre.
© Darth Sith2006. 11. 15.. 16:02||#3
talán mivel ezek szuperszámítógépek és nem szerverek, munkaállomások vagy egyszerü PC-k.