SG.hu·

Egy IBM-veterán lett az Apple új jogi vezetője

Az Apple bejelentette, hogy Donald Rosenberg IBM-veteránt nevezi ki vezető-alelnöknek és jogi tanácsadónak.

A hivatalos sajtóközlemény szerint Rosenberg közvetlenül Steve Jobs vezérigazgatónak tartozik majd beszámolni valóval. Az újdonsült Apple-ös az elmúlt harminc évben a Nagy Kéknél töltött be különböző vezető jogi tisztségeket, legutóbb az óriáscég jogi igazgatójaként tűnt fel. "Don tapasztalatok széles skálájával bír, amely felöleli a peres eljárások, a biztonság, a szellemi tulajdon, a bizalmatlansági indítványok területét is, éppen ezért az Apple összes jogi és kormányzattal kapcsolatos ügyeit ő kezeli majd" - áll Jobs közleményében.

Az Apple jogi főtanácsadói posztja május óta áll üresen, amikor is Nancy Heinen egyik napról a másikra, mindenféle előzetes bejelentés és magyarázat nélkül elhagyta a cég kötelékét. Távozása után Heinen egy professzionális jogi csapatot alkalmazott, hogy őt képviselve kivizsgálja a Mac-gyártó részvényopciós eljárásaival felmerült problémákat. Heinen lemondásakor az Apple arról adott tájékoztatást, hogy Peter Oppenheimer, pénzügyi vezérigazgató irányítja majd a jogi részleg munkáját, míg a cég meg találja állandó emberét a pozícióra.

A szaktekintély alkalmazása vélhetően segíti majd Jobsék abban, hogy minél előbb kibogozzák az alkalmazottaknak 1997 és 2002 között jogszerűtlenül adott részvényvásárlási opciókkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A vállalat októberben arról számolt be, hogy Fred Anderson - aki 1996 és 2004 között irányította a cég pénzügyi ügyeit - lemondott vezetőségi tagságáról. Az Apple azt is bejelentette, hogy a részvényopciós vizsgálat lezártával felülvizsgálja legutóbbi pénzügyi kimutatását, amely igencsak felülmúlta a piackutatók előzetes várakozásait.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2006. 11. 16.. 04:29||#3
"a cég pénzügyi ügyeit"

Pénzügyeit? 😊
© dez2006. 11. 16.. 04:26||#2
"Steve Jobs vezérigazgatónak tartozik majd beszámolni valóval."

Nem adja majd neki oda a beszámolókat? 😄 Helyesen: beszámolási kötelezettséggel.
© abzu2006. 11. 15.. 18:51||#1
semmi üzi?