Napi Online

Egyre kevesebb újságot veszünk

Az országos napilapok közül mindhárom bulvár növelni tudta eladásait szeptember végéig az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg a hat közéleti, politikai napilap esetében - a Népszavát kivéve - visszaesés történt - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) adataiból.

A Matesz-listán szereplő kiadványok összességében a napilapokéhoz hasonló képet mutatnak, vagyis jelentős részükre a visszaesés volt jellemző az elmúlt egy évben. A bulvár napilapok közül a Blikk 1 százalékos növekedéssel tovább erősítette piacvezető pozícióját, míg a Színes Bulvár Lap csaknem 40,9 százalékos gyarapodást tud fölmutatni, amivel folytatta a tavaly tavaszi főszerkesztőváltást követő tendenciát.

A közéleti, illetve politikai napilapok közül a Népszabadság 2,55 százalékos visszaesése csaknem ötszöröse a Magyar Nemzetének, ám még így is - napi átlagban - kétszer annyit vesznek belőle, mint az utóbbiból, amely 70,7 ezres eladással megőrizte második helyét. A közéleti, politikai hetilapok közül a Heti Válasz 28,5 százalékos növekedése a leglátványosabb, a 168 óra 1,5 százalékkal javított, míg a HVG több mint kétezret hozott egy év alatt, a Magyar Demokratát viszont 9,1 százalékkal kevesebben vásárolták az idei harmadik negyedévben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!