SG.hu·

Sérülést okozott egy Sony akkumulátor

Kisebb égési sérüléseket szenvedett egy Fujitsu laptop tulajdonosa, aki éppen a készülék cseréjére készült. A Sony jelentéséből eközben kiderült, hogy a visszahívások a PS3-nál is többe kerültek a cégnek.

A Fujitsu pénteken közölte, hogy egyik vásárlójuk kisebb balesetet szenvedett, amikor laptopja beszolgáltatására készült. A beszámoló szerint a készülék túlmelegedett, majd szikrákat hányt, amelyek kisebb sérüléseket okoztak az illető kézfején és karján. Az első eset, hogy ilyen következményekről számoltak be a cég laptopjaival kapcsolatban, ami arra indította a gyártót, hogy további vizsgálatokat folytassanak le.

A Fujitsu részt vesz a Sony akkumulátorai miatt indított visszahívási akciókban. A cég mintegy 338 ezer egységet hív vissza vásárlóitól, eddig azonban komolyabb probléma nem történt. A tüneteket mindegyik gyártónál ugyanaz okozza: a Sony korábbi közleménye szerint az akkumulátoroknál megfigyelhető szennyeződés, pontosabban mikroszkopikus fémdarabkák rövidre zárhatják az egységet. Ez a legtöbb esetben mindössze a laptop lekapcsolódását eredményezi, ám egyes példányoknál további galibákat okozhat, túlmelegedést, sőt a készülék kigyulladását váltva ki.

A japán óriás legutóbbi negyedéves jelentéséből kiderült, hogy az eddigi kiterjedt akciók - összességében mintegy 9,6 millió akkumulátor visszahívása - nagyjából 429 millió dollár kiadást jelentett, ami érthetően nem volt túl jó hatással a mérlegre. Bár ebben az időszakban 14 milliós profitra tettek szert, ez eltörpül a tavalyi év hasonló periódusában elért 235 millió mellett. A játékrészleg ezzel egy időben 366 milliós veszteségről számolt be, amely nyilván a PlayStation 3 konzol kifejlesztésének köszönhető, a filmes szekció pedig további 129 millió dollárral rontotta le az eredményt.

A Sony nemrég elnézést kért a sorozatős malőrökért, ám ezzel nem feledteti, hogy a világ összes nagyobb gyártója kénytelen volt visszahívásokat kezdeményezni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2006. 11. 22.. 13:09||#16
(ha már elõkerült)
"Thomsonnál elsõsorban a TV-re gondoltam, ott messze veri a Sonyt (tapasztalat, volt/van mindkettõ)."

És ezen mit értesz? Képminõség? Azt nehezen hiszem (trinitron vs. hagyományos CRT).
© pedrohsi2006. 11. 22.. 08:29||#15
© Cobra.2006. 10. 31.. 19:33||#14
Thomsonnál elsõsorban a TV-re gondoltam, ott messze veri a Sonyt (tapasztalat, volt/van mindkettõ).
Sony CD/DVD íróiról hallottam/olvastam sok rosszat, illetve nekem a monitorainak a képe sem tetszik. Más perifériáról én se nagyon tudok, csak errõl a kettõrõl.
© scorpeeon2006. 10. 30.. 23:34||#13
TV-knél azért ott van, az tuti, ezek a Bravia-k eléggé alázósak 😊 PC-s perifériákból meg alig gyárt valamit, én összesen 1 db Sony optikai meghajtót láttam, az is az enyém volt, és már 8 éves (és azóta semmi baja). Monitort még gyárt, abban is elég jó. Más perifériát nemnagyon gyárt... Mind1, lényeg h nekem a kedvenc márkám sé kész 😊
© Neurotoxin2006. 10. 30.. 12:35||#12
A Panasonic jó,jó, de a Thomsonon komolyan elgondolkoztál?😊1x volt Thomson discmanem, halk volt és állandóan leállt újkorában is, visszavittem gariba, mire azt a választ kaptam:"Elõfordul, együtt kell élni vele".Aztán olcsón eladtam haveromnak.
Most egy 3-4 éves Sony MiniDiscet használok😊
© Cobra.2006. 10. 30.. 11:00||#11
Sony árkategóriájában van nem egy jobb minõségû gyártó is. Pl TV-knél Thomson, Panasonic. Autórádióban az utóbbi években erõsen ingadozott a Sonyk minõsége, hol jobb, hol rosszabb volt a konkurenciánál. PC-s perifériákban meg egyértelmûen gyenge a Sony, fõleg az optikai meghajtóknál.
© cateran2006. 10. 30.. 03:34||#10
A DVD lejatszoi uberszarok😊(asztali) Legminosegibb?? Hmm,maradjunk annyiban,hogy jonevu kozep-felso kategorias marka😊
© scorpeeon2006. 10. 30.. 00:43||#9
Hát azért még így is ott van a toppon, nem 1 hibától lesz szar egy gyártó. Nekem a legtöbb dolgom Sony és az is lesz, és egyikkel sem volt még sosem komolyabb baj (de még kisebb sem talán). Sztem a legjobb és legminõségibb gyártó. A PS-ei, zenelejátszói, tv-jei, stb. stb. mind a legjobbak között vannak. Ez az aksis dolog most nem kis hiba, de ettõl még a szememben a legjobb márka marad. Nekem nincs laptopom még, PSP-m az van, annak az aksijának semmi baja, sõt, nagyon jól remekel 😊
© MEdievil2006. 10. 29.. 22:54||#8
hát emlékszem amikor a sony még maga volt a minõség de mostanság nem valami jól áll <#help>
© Shadow_THH2006. 10. 29.. 22:45||#7
hahaha oh wow